Először a hosszú szeletekre vágott burgonyát sütjük meg a forró olajban. / Ha nem elősütőtt burgonyát használunk, akkor több olaj kell!/ Közben a karajt kb. 5-6 centi hosszú csíkokra felvágjuk, megsózzuk. Ha a burgonya megsült, kivesszük az olajból, melegen tartjuk. A maradék zsiradékban a húst erős lángon pirosra sütjük. Ha kész, azt is kivesszük. A maradék olajban a lisztet megpirítjuk, rászórjuk a borsot, a paprikát, visszatesszük az edénybe a húst és a burgonyát, majd jól elkeverve mérsékelt tűzön fedő alatt pár percig pároljuk.
A római edényt 20-25 percig vízben áztatjuk, közben előkészítjük az alapanyagokat. A szalonnát vékony szeletekre vágjuk, a karajt szintén, a sárgarépát felkarikázzuk, a gombát szeletekre vágjuk, a nyers burgonyát kockákra. Ezután az edényt kibéleljük a szalonnával, ráfektetjük a hússzeleteket, kissé megsózzuk, majorannát szórunk rá, majd a többi zöldséget is ráhalmozzuk. A tetejére kerüljön a burgonya. A maradék fűszereket rászórjuk, és egy-két szalonnaszeletet is teszünk rá. Fokozatosan felmelegített sütőbe tesszük, és 60 percig sütjük. Az utolsó pár percben levesszük az edény tetejét, hogy szépen megpiruljon. / Másfajta hússal és zöldségekkel is jó!/
A húst megdaráljuk, a főtt tojást apróra törjük, a hagymát lereszeljük vagy nagyon apróra felvágjuk, a fűszereket, a tojást belekeverjük a húsos masszába, majd az áztatott kenyeret is beledolgozzuk. Kis pogácsákat formázunk, kiolajozott tepsibe tesszük, majd előmelegített forró sütőben pirosra sütjük./ kb. 30 perc/ A fasírtok fűszerezése sokféle lehet: friss petrezselyem zöldjével, majorannával stb. lehet változatossá tenni.