
Hámozzuk meg a gyömbért és fokhagymát. Facsarjuk ki a fél citrom levét. Robotgépben aprítsuk fel a sertéshúst, a fokhagymát és a gyömbért. Adjuk hozzá a köményt, a szójaszószt, a citromlét, a sót és a borsot. Szórjuk bele a mogyorót is, és még utoljára járassuk át a mixert (a mogyorónak nem kell borrá törnie). Az így kapott masszából formázzunk azonos méretű nyársakat nyolc citromfűszár köré. Tegyük hűtőszekrénybe legalább egy órára (ha tovább hagyjuk, még jobb, akkor a húst jobban átjárja a citromfű íze). A megmaradt citromfüvet vágjuk 4-5 darabra. A kókusztejet öntsük kisebb lábosba, dobjuk bele a darabokat, és melegítsük míg forrni nem kezd. Ekkor zárjuk el alatta a gázt, és tegyük félre, hogy az ízek kioldódjanak. Mikor tálalni szeretnénk, egy serpenyőben kevés olajon, közepes lángon pirítsuk a nyársakat 6 percig. A mártást melegítsük fel, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd vegyük ki a citromfűdarabokat.