banner
fotókidolgozás
egyedi fényképes ajándékok rendelése
Fotókristály vásárlása
Gravírozás, fotógravírozás
Hímzés, hímzett ajándékok
Ingyenes képtárhely, fotóalbum
Pisztráng gombával

A halat enyhén megsózzuk, a gombaszeleteket fűszerezzük és a pisztrángba töltjük. Egy darab alufóliát beolajozunk és a halat belecsomagoljuk. Előmelegített sütőben 200 fokon 20 percig sütjük. Tálaláskor körberakjuk a petrezselyemmel megszórt héjában főtt burgonyával.

Beküldte: Gabesz | Pontok száma: 5 | Hozzászólások: 0
Vörös márnák pácolt paprikával

A paprikát dobjuk 10 percre forrásban lévő vízbe, majd azonnal öblítsük le hideg vízzel. Húzzuk le a héját, és vágjuk vékony csíkokra. Tegyük tálba, és öntsük rá az ánizsos italt. Öntsük fel vízzel, hogy teljesen ellepje, és hűtőszekrénybe téve pácoljuk néhány órán át. Mikor tálalnánk, egy tálkában keverjük ki a tojássárgáját kaporral, az ecettel és 4 ek vízzel. Öntsük át egy kisebb lábosba, és lassú tűzön folyamatosan kevergetve főzzük sűrűre. Adjuk hozzá a tejfölt, és addig főzzük, míg a kívánt sűrűséget el nem éri. Sózzuk, borsozzuk. Aprítsuk fel a fokhagymát. Csepegtessük le a paprikát. Egy serpenyőben a fokhagymával ízesített olívaolajon futtassuk meg a halat és a paprikát. Tálaljuk díszítve vagy anélkül.

Beküldte: Kupidó | Pontok száma: 0 | Hozzászólások: 0
Fokhagynás-mandulás ponty

A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg. A vöröshagymát kockázzuk fel, a fokhagymát pedig törjük át fokhagymanyomóval. A mandulát aprítsuk durvára. A mandulát tegyük tálba és adjuk hozzá a fokhagymát, a vöröshagymát, a citromlevet, sózzuk borsozzuk. Majd jól keverjük össze. A halszeleteket mossuk meg, majd papírtörlőn szárítsuk meg. Sózzuk meg és olajon süssük ki. A halszeleteket tegyük tepsibe, tegyünk alá kb. 3 evőkanál olajat és kanalazzuk rá a mandulás keveréket. 180 fokra előmelegített sütőben süssük 10 percig. Ha kész tálaljuk párolt rizzsel.

Beküldte: Gabesz | Pontok száma: 0 | Hozzászólások: 0
Sütőben gőzölt tengeri pisztráng

A halszeleteket egyenként helyezzük alufóliára és ízesítsük kaporral, kapribogyóval és locsoljuk meg egy kis citromlével. A halszeleteket csomagoljuk be a fóliába és ügyeljünk rá, hogy a széleket is jól lezárjuk, hogy a gőz benn maradjon. A csomagokat tepsibe tesszük és 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig süssük. Ha kész főtt burgonyával tálaljuk.

Beküldte: Gabesz | Pontok száma: 0 | Hozzászólások: 0
Harcsapaprikás kapros galuskával

A halfiléket vágd kisebb darabokra, sózd meg, és tedd a hűtőbe. Az olajon fonnyaaszd meg a finomra vágott vöröshagymát, majd húzd le a tűzről, és hintsd meg paprikával. Dobd bele a cikkekre szelt paradicsomot, paprikát, keverd el jól. Szűrd rá a halalaplevet, és fedő alatt főzd sűrűre. Tedd bele a halszeleteket, és lassú tűzön párold addig, amíg megpuhulnak. A liszttel elkevert tejföllel sűrítsd be. A kapros galuskához a 400g lisztból és a 2 tojásból a szokásos módon készíts galuskatésztát, add hozzá a kaprot, sót, és szaggasd forrásban lévő vízbe, majd szedd olajon fonnyasztott, finomra vagdalt kaporra. A harcsapaprikást a kapros galuskával tálald, és locsold meg tejföllel.

Beküldte: pitypang | Pontok száma: 0 | Hozzászólások: 0
Fokhagymás pisztráng brokkolival

A halakat tisztísd meg, alaposan dörzsöld be sóval, fokhagymával mindkét oldalát. Hagyd állni rövid ideig, majd tedd tepsibe, locsold meg kevés olajjal, és forró sütőben (220 fokon) fél óra alatt süsd készre. A brokkolit addig bontsd rózsáira, majd forrásban lévő sós vízben párold puhára. A megsült hal mellé tedd a brokkolirózsákat, és vadrisszel tálald.

Beküldte: helikopter | Pontok száma: 5 | Hozzászólások: 0
Egyszerű, finom, sült afrikai harcsa

A gyönyörű, piros halszeleteket megsózom, megborsozom és betekerem bacon szalonnával. Lehet keresztbe, hosszába, vagy csak kibélelem a tepsit amiben sütni fogom. Én tekerni szoktam mert így veszi át az ízeket, nem szárad ki és isteni a ropogós szalonnából kihámozni a finom, sovány halfalatokat. Pici vaj mehet körbe, ki mennyire szereti szaftosan. A végén citromlével meglocsolom. A húsnak nagyon finom íze van önmagában is, a fűszerekkel csinján bánjunk. NEM LEHET ELRONTANI!!!! Köretesek krumplipürével fogyaszthatják, reformkonyhásoknak ajánlom az intenzív illatú rukkola salátát egy kis olajjal és citromlével fűszerezve. Kipróbáltam többféle bort, de a Roséban úszott legjobban a hal.

Beküldte: Rajczi Adrienn | Pontok száma: 5 | Hozzászólások: 0
Sajtkrémes halfilé

A halat filézem, alaposan besózom.Közben összeállitom a mártást.A krémsajtot elkeverem annyi tejföllel,hogy jó sűrű mártást kapjak.Beletöröm a 3-4 gerezd fokhagymát,apróra vágott kisebb csokor petrezselymet.Kevés törött borsot és ételizesitőt adok hozzá. A tepsit kiolajozom,alufóliát teszek bele.Kevés olajat öntök rá.A halat ráteszem és az elkészitett mártással leöntöm.Előmelegitett sütőben fólia alatt kb 8-10 percig sütöm kb.170 C-on,majd a fóliát levéve még kb.10 - 15 percig sütöm.Közben figyelni kell,hogy a mártás nehogy megégjen. Vajon párolt zöldséget adok hozzá. Hidegen is kiváló,sőt előételkén is tálalhatjuk.

Beküldte: klarapinter | Pontok száma: 0 | Hozzászólások: 0
Halfilé csípősen, zöldségágyon

A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk. A sárgarépát, cukkinit, póréhagymát kb 6 cm hosszú csíkokra vágjuk, majd hosszában vékony szeletekre. A felhevített olajon kb 4 percig pirítjuk a zöldségeket, majd sóval, borssal fűszerezzük őket. A megmosott, karikára vágott citrommal kibélelünk egy gőzölgő kosarat (ázsiai boltban lehet kapni), belefektetjük a halat, meglocsoljuk marináló szósszal (Kikkoman Teriyaki marináló szósz- szintén ázsiai boltban), majd borsozzuk. Rászórjuk a csíkokra vágott zöldséget, és 10 percig gőzöljük. Melegen tálaljuk.

Beküldte: Annamari. | Pontok száma: 2 | Hozzászólások: 0
Paradicsomos lazac

Mosd meg a halat, majd töröld szárazra. Sózd, borsozd mindkét oldalát, majd locsold meg citromlével. A sütő legyen 200 fokra előmelegítve. Vegyél egy hőálló tálat, kend ki, majd helyezd bel a halat. Mosd meg a paradicsomot, majd vágd nem túl vékony szeletekre és helyezd a lazacra. Aprítsd durvára a fenyőmagot és a kapribogyót. Mosd meg a petrezselymet, a leveleit aprítsd finomra. keverd össze ezeket, majd halmozd a halra. Locsold meg olajjal. Süsd 15-20 percig. Barna rizzsel tálald!

Beküldte: Babu | Pontok száma: 5 | Hozzászólások: 0
Keresés
Keresett szó
Hol keressen
Kalóriatáblázatok
Aktív tagjaink
  • Norbo
  • netki
  • cappucci
  • Lag
  • levendula66
Akik bárkit lefőznek
  • Lag
  • viko
  • szivi76
  • dzsn
  • Péter31
© 2007 Nő vagyok