A húst megmossuk, megtöröljük és sóval, fehér borssal bedörzsöljük. Olajon vagy spray-vel kifújt teflonserpenyőben mindkét oldalát megpirítjuk, majd közepes lángon 5-5 percig sütjük. A serpenyőből kivéve lehűtjük. Az erőlevest felöntjük a tejszínnel, felforraljuk, majd felolvasztjuk benne a darabokra tördelt sajtot. A mártást sóval, fehér borssal és provence-i fűszerkeverékkel ízesítjük. A paradicsomok közül egyet felszeletelünk, a többit pedig apró kockákra vágjuk. A spagettit forrásban lévő, sós vízben kifőzzük. A csirkemellek tetején három, kb. 2 cm mély bevágást ejtünk. Az így keletkezett nyílásba 1-1 fokhagymaszeletet, bazsalikomlevelet, illetve egy fél paradicsomszeletet dugunk. A hússzeleteket olajjal kikent (vagy spray) tűzálló tálba fektetjük, előmelegített sütőben 5-ös fokozaton (gáztűzhely) kb. 5 perc alatt átsütjük. A tésztát lecsepegtetjük, és összekeverjük a paradicsomkockákkal. A csirkemellet a mártással leöntve és spagettivel tálaljuk.