A sütőt melegítsd elő 180 fokra. Az olajat forrósítsd fel egy nagy serpenyőben, tedd bele a fokhagymát és a bárányszeleteket, majd közepes lángon 2-3 perc alatt pirítsd meg őket minkét oldalon. Öntsd hozzá a bort, és még két percig süsd. A paradicsompürét keverd össze a marhahúsleves-alappal, majd tedd a masszát a serpenyőbe. Add hozzá a rozmaringot ésa fekete olajbogyókat, majd borsozd meg. A bárányt helyezd át egy tűzálló edénybe, és 30-40 percig süsd.
A báránygerinc felét hat egyforma érmére vágjuk. A mentavelet megmossuk, 150 ml olajat adunk hozzá és összetörjük. A kakukkfüvet tisztítás után a maradék olajjal, aszalt paradicsommal, a fokhagymával (3 gerezd), és a borókabogyóval finom pürévé törjük. Cukorral, sóval, borssal fűszerezzük. A cukkinit megtisztítjuk és vékony szeletkre vágjuk. Sós vízben kb. fél percig blansírozzuk. Hideg vízzel leöblítjük, majd papírtörlővel leitatjuk róla a nedvességet. Sóval, borssal fűszerezzük. A húst sózzuk, borsozzuk. A bárányérmékhez 2-2 szelet cukkinit kereszt lakiban egymásra fektetünk. A húsérmét megkenjük a paradicsomos pasztával, ráhajtjuk a cukkinit. Az egyben hagyott bárányt megkenjük a maradék pasztával és betekerjük a maradék cukkinivel, hogy az egészet teljesen elfedje. A húsik minden oldalát nem túl erős tűzön kb. 8-10 percig grillezzük.
A báránycombot szeletekre vágjuk, megsózzuk és a forró olajban elősütjük. Kivesszük őket, és a visszamaradt olajban a cukrot megpirítjuk, hozzátesszük a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, a fűszereket. Ha a hagyma megpirult, felengedjük a borral és a húslevessel. Visszatesszük a hússzeleteket, és készre pároljuk. Tálaláskor a hússzeletekre öntjük a mártást. Rizzsel köríthetjük.
Kiolvasztjuk az apróra vágott füstölt szalonnát, megpirítjuk benne az apróra vágott hagymát. Beleszórjuk a paprikát, a kockára vágott húst, és kevés vízzel félig megpároljuk. Ekkor tesszük bele a feldarabolt zöldbabot, és puhára főzzük. Végül a lisztet elkeverjük a tejfölben, és besűrítjük az ételt.