0,5 kg görögdinnye és 1 kg sárgadinnye (a hozzávalók fele) húsát vájjuk ki kis golyókká. A dinnyék másik felét (0,5 kg görög-, 1 kg sárgadinnye) húsát turmixoljuk össze a cukorral és a vaníliás cukorral. Ezt szűrjük le és öntsük rá a golyókra. Keverjünk bele hűsítő mentalevelet, majd mindezt tegyük hűtőbe legalább 1 órára. Tálalás előtt öntsünk bele 1 üveg behűtött fehérbort, de ha nem akarunk alkoholt fogyasztani, akkor a behűtött szőlőlé is tökéletesen megfelelő. Végül szórjunk bele jégkockát. Kellemes felfrissülést!
A hozzávalókat shékerbe töltjük, két rázás előre, egy hátra. Pohárba tőltjük és élvezzük, biliárdozás közben.
A kígyóuborkát megmossuk, feldaraboljuk. Turmixgépbe helyezzük az összes többi hozzávalóval együtt, majd pépesre turmixoljuk. Az íze elég natúr, de nagyszerű hűsítő, és átmenetileg csökkenti az éhségérzetet is. Tipp: Igény szerint az uborka héjától is megszabadulhatunk, de nem célszerű, mert finom. Valamint felszeletelés előtt kivájhatjuk a magos részét is.
A szeder lehet fagyasztott is, ha friss, ne felejtsd el megmosni. A mangót szabadítsd meg a héjától, szeleteld fel. A további hozzávalókat öntsd a turmixba, majd indítsd be a gépet, s addig turmixold, míg az egyveleg pépessé válik. Hidegen, azonnal fogyasztandó.
Frissen facsart sárgarépa levéhez adom az olajat. Arány: 1/2 l-hez 1 dl. Lehűtve, étkezések előtt igyunk meg 1 dl-nyit.
Fogjuk hát a turmixgépünket, és öntsünk bele 2-3 deciliter tejet. Ezután következzen egy vagy két banán, attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrűre a végterméket, utána pedig egy felszeletelt, kimagozott alma (nem feltétlenül kell meghámozni, ízlés kérdése). Eperből egy magabiztos marékkal szórjunk bele, majd miközben már forr a víz a kávénkhoz, fedjük le és kapcsoljuk be a turmixgépet. Várjuk meg, míg jó alaposan összeáll folyékony reggelink, eközben már a kávé is elkészült. Öntsük ki a turmixot pohárba, díszítésképp szórjunk a tetejére csokireszeléket, és szúrjuk bele a rúdkekszet. A kávét akár bele is önthetjük,de külön is megihatjuk:)
A mandulát forró vizbe dobjuk 2percre, majd a vizet leötve kipattintjuk a héjából. Turmixgépbe tesszük a mézzel, sóval és 0,5l vizzel, és 1-2 percig alaposan összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a további 1l vizet is. Sűrű szövésű anyagon vagy szűrőn átszűrjük a tejet. Ami a szűrőben marad, ne dobjuk el, mert értékes; felhasználhatjuk omlós tésztába belegyúrni, tovább ízesitve palacsinta töltelék lehet belőle,stb. A kész mandulatejet összeturmixoljuk a banánnal és az átmosott szederrel és mézzel ízesítjük még ha szükséges.
A fehér rumot a jéggel és a fél banánnal együtt a turmixgépbe helyezzük. Először alacsony fokozaton, majd erősebben pépessé turmixoljuk. Az italt a hűtött koktélos pohárba töltjük, lime- és banánszelettel díszítjük.
A fekete szederből félreteszünk 4 szebb szemet, díszítésnek. A többi szedert beletesszük mixerbe. Rácsorgatjuk a mézet és csepegtetünk bele folyékony édesítőszert. Először kb. 1 dl csökkentett zsírtaltalmú tejjel összemixeljük, majd hozzáadjuk a megmaradt 2 dl tejet, azzal is habosra mixeljük. 2 nagyobb pohárba öntjük. A tejszínt felverjük, egy pár csepp édesítő folyadékkal édesítjük. A poharak tetejére nyomjuk hahnyomóval, hogy szép díszes legyen, díszítésül 2-2 egész szem fekete szedert teszünk. Ngyobb szívószállal kínáljuk.
A fagylaltot turmixgépbe helyezzük hozzáöntjük a tejet, habosra összeturmixoljuk magas pohárba öntjük jeget teszünk hozzá citromfűvel és szívószállal díszíthetjük. Egyszerű és finom! Kinek nincs turmixgépe ő is elkészítheti, pohárban jól összekeverni és már kész is:) Természetesen más ízben is ugyanolyan finom.