A turmixba először a receptben előírt gyümölcsöt vagy szörpöt tesszük, azután a fagylaltot és végül a tejet. A turmixolást addig folytatjuk, míg sűrű, egységes állományú anyagot kapunk. Legmegfelelőbben nyeles kelyhekben vagy poharakban tálalhatók. Ízük javítására néhány csepp (dash) likőrt adjunk hozzájuk. Díszítés 10 g tejszínhabbal, és aprított meggykockákkal.
2-2 dl kamilla és borsmentatea (1-1 filtert leforrázunk 2 dl vízzel, és kb. 10 percig állni hagyjuk), 1 kávéskanál méz, 0,5 dl narancslé, 1 dl ásványvíz elkeverve. Grapefruitlével is kipróbálhatjuk, úgy pikánsabb lesz.
1 füge, kis maréknyi szeder, 1 ág rozmaring, 50 ml tej, 50 ml joghurt, 1 tk méz. A fügét és szedret mossuk meg, a rozmaring ágat szintén. Néhány rozmaring tüskét tegyünk a durvára vágott fügével, szederrel, tejjel és joghurttal, valamint 2-3 jégkockával együtt a turmixba. Ízlés szerint adhatunk hozzá folyékony mézet. Mixeljük megfelelő állagúra. 2 szem áfonyát húzzunk fogpiszkálóra.
A szamócát a vaníliás cukorral és annyi pezsgővel, hogy ellepje, összeturmixolom. A pezsgőspoharakat egy harmadig töltöm a sűrű turmix-szal, majd feltöltöm a maradék pezsgővel. Csinos szívószálakkal kínálom. Ez a recept nekem mindig beválik, ha hirtelen csajos összejövetel van, mert 5 perc alatt kész van, és mindenkinek ízlik. Ráadásul lehet variálni a higítást, attól függően, hogy szeretnénk-e hogy fejbevágjon, vagy nem... És ha valaki vezet, az alkoholmentes pezsgővel kapja.
Hámozzuk meg és szedjük gerezdekre a narancsot. Kockázzuk fel a dinnyét úgy, hogy beleférjen a turmix adagolójába. Kanalazzuk ki az ananász húsát. Külön-külön készítsünk juicet a hozzávalókból, majd elegyítsük őket magas üvegpohárban. Ez a markáns ital energiát ad nekünk.
Hámozzuk meg a kivit és készítsük el a juicet. Tegyünk pár jégkockát a pohárba, öntsük rá a gyümölcslevet. Engedjük fel szénsavas citromlével vagy szódavízzel. Dobjunk bele egy szívószálat és már kortyolhatjuk is!

Shakerben összerázzuk, majd egy koktélos pohárba (néhány jégkockára) szűrjük.
Elkészítés: A hozzávalókat összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lenne, hígitsuk egy kevés vízzel. Tanácsok: Lehet jégkockát is beleturmixolni. Úgy még üdítőbb lesz.
Elkészítés: A turmixgépbe beleteszem a kockára vágott ananászt(attól függ hány személy eszi) a kókuszreszeléket,kb. 2 evőkanál joghurtot és jégkockákat..majd beindítom a turmixgépet és teljesen össze turmixolom, ez lehet shake folyékonyságú ,de akár lehet fagyis keménységű is,attól függ ki hogy szereti és hogyan csinálja.. Tanácsok: Nem zsíros csak ami a kókuszban van zsiradék annyi. Az egész..diétás:))de mégis nagyon finom desszertnek:))
Készítés: shakerben. Tört jéggel hűtött és félig megtöltött tumbler pohárba öntjük a cherry brandy-t, a gin-t, a citromlevet, egy kockacukrot, és feltöltjük szódavízzel. Díszítés: citrom szelet, koktél cserkó (mini szoknyában felszolgálva) :-)