
A fehércsokit törjük össze; robotgép segítségével a vajat, cukrokat és a sót keverjük el addig, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Ekkod dolgozzuk bele a tojást is, és szitáljuk rá a sütőporral elvegyített lisztet, végül a fehércsoki darabokat is.
A tésztát osszuk két egyforma adagra, az egyikbe tegyünk kakaóport, éa másikba pedig egy evőkanál lisztet. Formázzunk korongokat, és tegyük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe. Előmelegített sütőben süssük 200 fokon 10 percig; majd hűtsük ki.
A maradék fehér és étcsokit külön-külön olvasszuk fel vízfürdő felett, Öntsük egy nejlonzacskóba, és az egyi sarkát vágjuk le. A korongokat díszitsuk vele , majd 20 percre tegyük ismét a sütőbe.
Készítsünk húspácot: szecsuáni borsból, fahéjból, édesköménymagból, szegfűszegből és csillagánizsból. A húst sóval borssal bedörzsöljük, meglocsoljuk szójaszósszal, és az olajjal, rászórjuk a fűszerkeveréket. Lezárható edényben min. 2 órát pácoljuk a húst.
Ezután fogjunk egy tepsit, szórjuk az aljára a chilit, almát és a cukrot, öntsük rá a páclevet. Keverjük össze az egészet, és fektessük rá a combokat.
180 fokra előmelegített sütőbe tesszük a husit, aláöntünk egy kis vizet, majd lefedve sütjük fél órát. Amikor puha, levesszük a fóliát, és pirosra sütjük a tetejét. Pirított tésztával, rizzsel tálaljuk.

A krumplit és a hagymát kockára vágva egy csésze vízzel megpárolunk, majd belekeverünk 2 kockára vágott almát és 1 meghámozott, kockára vágott paradicsomot. Sóval és curryvel fűszerezzük, végül meghintjük egy kis petrezselyemmel.
A hagymát és a fokhagymát olajon megfonnyasztjuk, a húst a hagymás olajban megpirítjuk, majd hozzáöntjük a paradicsomot, a babot és a kukoricát. Megfűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk.
A pulykamellet csíkokra vágjuk, majd megszórjuk sóval és bossal. A hagymát felkarikázzuk, a gyümölcsöket apró kockára vágjuk. (Az őszibarack lehet konzerv is!) A felforrósított olajban először a banánt pirítjuk egy percig majd a hagymával folytatjuk, végül a többi gyümölcsöt is hozzáadjuk. Megsózzuk, kevés borsot teszünk rá, meghintjük a curryvel, rányomjuk a citrom levét, és erős tűzön kb. 3 percig forraljuk. Végül besűrítjük a fehér borba kevert étkezési keményítővel. A húscsíkokat kevés olajon hirtelen pirosra sütjük. Párolt rizzsel tálaljuk ahúst és a gyümölcsköretet.

Egy nagyobb tálban összekeverjük a lisztet, a cukrot, 250 gramm darált, 100 gramm apróra vágott diót, az apróra vágott csokit, a sütőport, majd összedolgozzuk az egész tojásokkal és a vajjal. A masszából sütőpapírral kibélelt sütőlapra egymástól kissé nagyobb távolságra kis halmokat teszünk, és közepesen meleg sütőben kb. 10 percig sütjük. Vigyázzunk, nem szabad túlsütni! Sokáig elálló, finom süti!

A burgonyát megtisztítjuk, vékony karikára vágjuk, egy kiolajozott tűzálló tálba tesszük, és megsózzuk. A sajtot lereszeljük, rászórjuk a burgonyára, majd meglocsoljuk a tejföllel. Sütőben először fólia alatt, majd anélkül megsütjük. Salátával önálló étel, de köretnek is jó.

A tejszínt összekeverjük a cukorral, a kakaóval, és állandó keverés közben felforraljuk. Nagyon hidegre lehűtjük, majd kemény habot verünk belőle. Poharakba merjük, csokireszelékkel, gyümölccsel díszítjük.
Az aprólékot a forró vajban az apróra vágott zöldségekkel együtt pár percig pirítjuk, majd felengedjük 1,5 liter vízzel, megsózzuk, és addig főzzük, míg a hús meg nem puhul. Ezután besűrítjük a liszttel elkevert tejföllel, beletesszük a citrom levét, és végül a friss, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük.
Az olajat felforrósítjuk, az apróra vágott zöldfűszereket és a zúzott fokhagymát megfuttatjuk benne. Ezután a felkarikázott cukkiniszeleteket rátesszük, megsózzuk, kb. 10 percig pirítjuk. Kevés tejföllel megöntözzük a tálaláskor.
Meleg vízfürdőben megolvasztjuk az étcsokoládét, majd belekeverjük a cayenne-i borsot. Egy tálban habosra keverjük a vajat a cukorral. Szétválasztjuk a tojásokat, a sárgáját a masszába keverjük. Az egészet összekeverjük a csokoládémasszával, majd a rummal ízesítjük. Szétmorzsoljuk a babapiskótát. Kemény habbá verjük a tojások fehérjét, majd beleforgatjuk a piskótamorzsát és a csokis masszát. A masszát egy sütőpapirral bélelt tortaformába simítjuk, 160 fokra előmelegített sütöben 35 percig sütjük.
Csokoládébevonat: A tej- és a fehér csokoládét külön-külön megolvasztjuk. A fehér csokoládéból félreteszünk egy keveset. A maradékot a tejcsokoládéval együtt elkeverjük a tejszínnel. A krémmel bevonjuk a tortát. A félretett fehércsokoládét nyomózsákba töltjük, és kidíszítjük vele a torta tetejét. Hűtöszekrényben hagyjuk megdermedni.

Habosra keverjük a vajat a cukorral, a csipetnyi sóval és az őrölt fahéjjal. Hozzáadjuk a tojást, majd az írót, a sütőporral elkevert lisztet, végül a búzadarát is beleszitáljuk. A masszát eldolgozzuk. A megmosott, megtisztított és kimagozott cseresznyét belekeverjük a tésztába. Sütőformába téve 190 fokon 20-30 percig sütjük.
A zöldségeket megtisztítom és lereszelem.Belekeverem a nyers tojásokat, fűszereket, majd a lisztet. (Esetleg egy kiskanál sütőport.) Evőkanállal forró olajba szaggatom és mindkét oldalát megsütöm. Zöldfűszeres túrókrémmel, salátával isteni!
A cukkinit tisztítsuk meg, reszeljük le, majd adjuk hozzá a lecsöpögtetett kukoricát. A kaprot apróra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük vagy összenyomjuk, és egy tálban összekeverjük a joghurttal, majd a végén sóval ízesítjük. Ízlés szerint tálaljuk kis tálkákban vagy jégsaláta ágyon.
A mandula legyen szeletelt, vagy daráljuk le. Pirítsuk meg serpenyőben zsiradék nélkül. A tejszínt egy kis edényben melegítsük fel, tördeljük bele a csokoládét, adjuk hozzá a vajat, és gyenge tűzön, keverés mellett olvasszuk fel. A tűzről levéve egy kicsit hűtsük le, közben többször keverjük meg. A megmosott epret csepegtetssük le, a barackot (lehet friss barack is) vágjuk félbe, a kivit és a banánt tisztítsuk meg, vágjuk falatnyi gerezdekre és citromlével locsoljuk meg. Vegyünk néhány sasliknyársat, húzzunk fel rá egy-egy epret, banánt, barackot, kivit. Locsoljuk meg a csokiszósszal, és szorjuk rá mandulaforgácsot. Tálaláskor eperrel és mentalevéllel díszítsünk.
A római salátát vagy ruccolát tisztítsuk meg, majd rázzuk le róla a vizet. A hagymát hámozzuk meg, és kockázzuk apróra, a paradicsomot pedig szeletekre. A gombát vágjuk hajszálvékony szeletekre. A zöldségeket halmozzuk két tányérra. A húst tisztítás után borsossuk. A chilit és a fokhagymát tisztísuk meg és vágjuk apróra. Pirítsuk meg egy kis olajon, majd adjuk hozzá a húst, és süssük mindkét oldalát 2-3 percig. Miután kivesszük a serpenyőből sózzuk meg, majd hagyjuk kihúlni. A hús lekészíthető grillen is, ekkor készítés előtt tegyük ebbe a fűszeres pácba. Öntsük a balzsamecetet és a levest a visszamaradt zsiradékhoz, adjuk hozzá a maradék olajat, sózzuk, borsozzuk. Locsoljuk meg vele a salátát. A húsit vágjuk ferde szeletekre, csíkokra, és halmozzuk a salátaágyra.

Tegyük a jégkockákat egy magas koktélpohárba, öntsük rá a rumot és pár csepp citromlevet. Keverjük fel,töltsük fel colával. Lime szelettel díszítve, szívószállal tálaljuk.
A citrom héját reszeld le, a levét facsard k (a gyümölcshús maradhat, de a magokat szedd ki)i és öntsd rá a porcukorra. Öntsd hozzá a tejszínt, majd verd fel az egészet. Nem kell túl keményre, csak lazán tartsa a formáját. Tedd néhány órára a fagyasztóba. Tálaláskor díszítheted mentalevéllel.

Keverd össze a csírát pár csepp citromlével, szójaszósszal, ízesítd borssal, mogyoróolajjal. És mindezt halmozd a salátalevelekre.

A keverőtálban mikróhullámú sütőben olvad meg a vajat (150g). Add hozzá a cukrot és a vanília felét. Keverd olvadásig, és aztán szórd hozzá a szódabikarbónát(1,5 tk), a sütőport, meg a sót. Alaposan keverd össze. Őröld meg a pekándiót (150g) a konyhai robotgépen. (Őrlés után mérd ki) Tedd a tálba a többi hozzávalóhoz, és keverd össze. Keverd hozzá a felvert tojásokat, végül add hozzá a lisztet, és addig keverd, ameddig sima tésztát kapsz. Pihentesd a tésztát néhány percig, hogy megszilárduljon, aztán formálj belőle dió méretű golyókat, és tedd őket kizsírozott sütőlapra, egymástól 7-8 cm távolságra. (Ha túlságosan ragad a tészta, pár percre tedd be a hűtőszekrénybe, és próbáld meg újra.) Villával cikk cakk mintásra lapítsd a golyókat. (Ha villa ragad, mártsd lisztbe). Előmelegített sütőben süsd 175 fokon 8-10 percig, vagy amíg megbarnulnak a sütemények szélei. 2 percig hagyd hűlni a sütőlapon, majd tedd át a sütőrácsra, hogy teljesen kihűljön. Amikor a sütemények kihűltek, készítsd el a bevonatot. Pralinébevonat: (az alapanyagokból a maradékot használjuk itt fel) Mielőtt nekilátnál, helyezd a kihűlt süteményeket a zsírpapírra. Azután egy serpenyőben közepes hőmérsékleten, időnként megkevergetve melegítsd a vajat addig, amíg halvány barna lesz. Vedd le a serpenyőt a tűzről, add a vajhoz a maradék vaníliát. Keverd hozzá a porcukrot, a tejszínt, végül az apróra vágott pekándiót. Alaposan keverd össze egy kanállal a bevonatot, de ne hagyd teljesen kihűlni. Vond be vele a süteményeket, és tetszés szerint mindegyikre tegyél díszítésként egy 1/2 pekándiót. (Úgy, mintha vajjal kennéd, nem egészen a sütemény széléig kened a bevonatot.) Amennyiben a bevonat megkeményedne, mielőtt elkészülsz, kapard egy mikrohullámú tálba és magas fokozaton melegítsd kb fél-egy percig. Hagyd a kész süteményeket a zsírpapíron, amíg a bevonat megkeményedik (min. egy órát), aztán süteményes üvegben vagy más zárt tartályban tárold őket. Megjegyzés: ezek a sütemények bevonat nélkül is nagyon finom, könnyű, kellemes ízű "teasütemények". Mindössze annyi a különbség, hogy a tésztagolyókat kisebbre kell formálnod, és a makulátlan tiszta tenyereddel kell lelapítani őket. Kb 8 percig süsd, vagy amíg a szélei kezdenek aranybarna színűek lenni.

A sütőt előmelegítjük 200°C-ra (gáztűzhelyben 6-os fokozat) és sütőpapírt terítünk egy nagy tepsibe. A lisztet és a kakaóport szűrőn keresztül beleszitálunk egy tálba, majd hozzájuk keverjük a szódabikarbónát és az őrölt fahéjat. Egy nagy késsel morzsányi darabokra vágjuk az ét csokit és hozzáadjuk a kakaós liszthez. Egy másik tálban robotgéppel összehabosítjuk a puha vajat a cukorral. Végül hozzáadjuk a tojást és így keverjük tovább a masszát. A tojásos- cukros vajba fakanállal belekeverjük a csokimorzsás-kakaós lisztet. Miután összedolgoztuk az egészet, adagolhatjuk a tepsibe. A csokis masszából evőkanállal kirakunk egymástól tisztes távolságba 18-20 halmot és 10 percre sütőbe tesszük őket. Így a tallérok külső burka ropogóssá válik, míg a közepükben marad egy gondolatnyi lágy, olvadt csokis krém.
A csirkemmellet és a zöldségeket apró darabokra vágom, kevés olajon, egy kicsi cukorral karamellizálom, felöntöm vízzel, beleteszem a leves kockát, sózom, borsozom. Hozzáadom a burgonyát, tárkonyt, kaprot. A tojásbol és lisztből galuskát készítek, és ha minden megpuhult, a levesbe szaggatom, a tejföllel és kevés liszttel behabarom. Ha jó kedvem van zöldbabot is teszek bele és rozscipóban tálalom. Ízesíteni lehet még egy kis csípős paprikával és ecettel. A variációs lehetőség határtalan, jó étvágyat!
A frissen facsart citrom levét tetszés szerinti mennyiségben a kiválasztott ásványvízhez adjuk. Szerintem ez az ital a legkíválóbb üdítőital. Tetszés szerint cukor vagy édesítőszer adható hozzá. Én savanyúúúúúan fogyasztom.
Felverem a tejszínt, majd belekeverem a tejfölt vagy joghurtot, a porcukrot, a 2 db citrom levét és reszelt héját. Az egészet rétegezve egy jénai tálban lerakom és legalább egy éjszakára beteszem a hűtőbe. Nagyon finom frissítő édesség nyáron. Jó étvágyat!
A hozzávalókat összeturmixolom, a végén gyümölcskarikával díszítem a pohár szélét
A hússzeleteket megmossuk, leszárogatjuk, majd felkockázzuk. A 1 db vöröshagymát apróra vágjuk, és olajon üvegesre pároljuk, majd a felkockázott hús hozzáadjuk. Fehéredésig pirítjuk, majd megfűszerezzük és hozzáadjuk a fokhagymát (reszelve) és a zöldborsót. Együtt készre pároljuk és aranysárgára sütjük. Közben a megmaradt 4 db vöröshagymát fél ujjnyira felkarikázzuk és egy kevés lisztben megforgatjuk. ( én nejlon zacskóban szoktam összerázni) A hagymákat kevés olajon ropogósra megsütjük, félretesszük. A bacon szalonnát feldaraboljuk, megsütjük, ha kész összeforgatjuk a sült hagymával. Ha a hús kész, akkor belekeverjük a baconos hagymás keveréket, majd hozzáadjuk a mustárt és majonézt.( tényleg csak nagyon keveset ) A burgonyát bő olajban megsütjük, ha kész a húshoz keverjük. Melegen tálaljuk és a tetejére én szoktam egy kis füstölt sajtot reszelni. Nagyon finom, próbáljátok meg.
ELKÉSZÍTÉS: A vörös hagymát és a fokhagymát finomra aprítom, majd olívaolajon üvegesre pirítom lassú tűzön. Közben a marhahúst elkeverem a Chili Con Carne fűszerkeverékkel és 15 percen keresztül hagyom így állni. Amikor a hagyma már tökéletes, hozzákeverem a fűszeres marhahúst és addig kavargatom, míg a húson vörös kéreg nem képződik. Megfűszerezem egy csipetnyi oreganóval és ezután kb. 1 órán keresztül párolom fedő alatt lassú tűzön. Végül beleforgatom a két konzerv chilis babot, a két konzerv paradicsom sűrítményt, meg a kis konzerv kukoricát és készre párolom. Oregánós-olívaolajas cipóval fogyasztva a legmennyeibb.
A csirkemelleket hosszába ketté vágod 2 vékony szeletre, majd besózod. Lereszeled a sajtot, előkészíted a sonkát és a petrezselymet. Ez utóbbit vágd fel apróra vagy, ha van darálód, azzal csináld. A csirke szeletekre először tegyél egy szelet sonkát, arra petrezselymet,majd a reszelt sajtot. Ha ez megvan, fog meg az egyik végét a csirkemellnek és tekerd fel, mint a bejglit, óvatosan, hogy ne potyogjanak ki a töltelékek. Ha megvagy, a fogpiszkálók segítségével rögzítsd a csigádat - lehet akár 3at is beleszúrni. Ezt a feltekert, összetűzött husit panírozd be, és sütsd ki meleg olajban. Ha megsült, a fokpiszkálókat kihúzva a tekercs egyben marad, és ha szeleteled, nagyon jól néz ki, a sajt, petrezselyem, sonka színétől, lehet felvágva is tálalni, nagyon látványos. A bulgur egy török mag, olyasmi, mint a rizs, szerintem nagyon finom, és érdekes is, ha vendégeket vársz, nem rossz őket ilyennel levenni a lábukról. Lehet kapni nagy hipermárketekben a bió részlegen vagy bió boltokban. Nem drága. Szerintem a tekercs mellé jó köret. Én akárhányszor csinálok tekercset, mindenkinek nagyon tetszik látványra, és ízre sem roszz ! :D
Elkészítjük a tésztát: a vajat és a lisztet összemorzsoljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, a sót, majd annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy összeálljon a tészta (kb 1 dl víz). Igyekezzünk minél gyorsabban összeállítani, hogy ne olvadjon meg a vaj. A tésztát betesszük letakarva a hideg helyre tesszük pihenni. 200 fokra melegítjük a sütőt. Amíg pihen, elkészítjük a tölteléket: a bacont felkockázzuk, majd kiolvasztjuk a zsírját, és megpirítjuk. Hozzáadjuk a cukkinit, megpároljuk, ízesítjük (vigyázzunk, a bacon sós), majd félretesszük. A tojásokat összekeverjük a tejszínnel, csipet sóval és borssal ízesítjük. A tésztát kinyújtjuk 2-3 mm vastagra tepsibe tesszük, majd kb 10 percig sütjük (Amíg egy kis kérget kap a tészta, de még fehérnek kell maradnia, különben később megég.) Utána beleöntjük a tölteléket, rá a tojásos keveréket és visszatesszük 20-30 percre, amíg szép pirosra nem sül a teteje. Melegen és langyosan a legfinomabb. Jó étvágyat!
A hozzávalókat shékerbe töltjük, két rázás előre, egy hátra. Pohárba tőltjük és élvezzük, biliárdozás közben.
A jól behűtött tejet beleöntjük a turmixépbe,beleszórjuk a reszelt csokoládét, a cukrot,beleütjük a tojást,hozzáadjuk a ribizkeízt, és 1 percig mixeljük.A kész frissítőt behűtjük.Hűtve fogyasztható.
A megpucolt zöldségeket apróra vágom, és gyümölcscentrifugában kipréselem, majd egy turmixban jéggel összedarálom.
Első lépésként lereszelem a kétféle csokit, és a narancshéjat. A turmixba beleöntöm a tejet, tejszínt, barnacukrot, búzacsírát és már lehet is turmixolni. Ha kész pohárba töltöm a reszelt narancshéjjal és fehércsokival díszítem és jóízűen elfogyasztom. Nemcsak finom, hanem vitaminban, antioxidánsokban is gazdag.
Vöröshagymát felkockázom, üvegesre pirítom. Cukkinit hámozom, kockázom, hagymához teszem együtt pirítom. Paradicsomot is kockázom (lehet hámozni én nem szoktam) cukkinihoz hozzáteszem. Összeforralom, krémsajtot, tejszínt, fűszereket bele. Forralok rajta egyett. Kifött tésztára ráöntöm az öntetet.
A csirkemájat megmossuk, feldaraboljuk nem túl apróra. Kettő szokott egybe lenni ezt két felé választjuk, majd ezt is két felé. A felszeletelt bacont kivesszük a tasakból és egyesével betekerjük a csirkemájat baconnal, fogpiszkálóval összetüzzük,úgy hogy amikor megsült és tálra tesszük nem kell késsel villával enni a fogpiszkálóval megfogva rögtön ehető. A baconnal betekert csirkemájat tepsibe tesszük. Előmelegített sűtőbe kb 10-15 perc alatt megsül. A bacon szeleten lehet látni, hogy megsült.Tálra tesszük és úgy kínáljuk előételként. Sózni azért nem kell mivel a bacon önmagában sós.
A tököt sütőben megsütjük, majd meghámozzuk és kockákra vágjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott petrezselyem zöldjét és a metélőhagymát, majd a csirkemellkockákat, amelyet előzőleg kevés olívaolajon mézzel és egy kevés petrezselyem zöldjével lepirítottunk, sóval és borssal ízesítettünk. Azután hozzáadjuk a cikkekre vágott főtt tojásokat, és kevés – ízlés szerint – majonézzel és mustárral összekeverjük.
A leveskockát forraljuk fel 7,5 dl vízben, tegyük bele húst, és 30 percig kis lángon főzzük, míg a lé a feélre sűrűsödik. Tegyünk félre fél dl levest. A húst a levesben hagyjuk kihűlni, majd csöpögtessük le, és vágjuk vékony szeletekre. A gyömbért hámozzuk meg, és vágjuk kis darabra. A hagymákat négyfelé vágjuk, majd minden darabot aprítsunk még 3 részre; az ubit karikázzuk fel, a brokkolit szedjük rózsáira, majd vágjuk vékony szeletekre. A csillagánizs magját szedjük ki, és daráljuk le.
Vegyünk egy nagy serpenyőt, süssük 5 percig erős tűzön a az olajban a húst, a csillagánizsport, a hagymát, a zúzott fokhagymát, a gyömbért, a brokkolit és az uborkát. Sózzuk, borsozzuk, majd a főzőleveet hozzáadva keverjük el, és szórjuk bele a maradék csillagánizst. Rizzsel tálaljuk.

A tésztához valókat gyúrjuk össze, majd fóliába csomagolva fél órán át pihentessük. Lisztezett deszkán nyújtsuk kb. 2 mm vastagságra, és szúrjuk ki belőle a csillagokat. Fektessük sütőpapírral bélelt tepsire, és előmelegített sütőben, 180 fokon 5-6 perc alatt süssük halványsárgára. A marcipánmasszát a narancs lereszelt héjárval és kevés narancslével ízesítsük, majd gyúrjuk össze. Porcukorral meghintett deszkán nyújstuk 3 mm vastagra, és a csillagkiszúróval éppen feleannyi csillagot készítsünk belőle, mint ahány tésztacsillag van. Végül állítsuk össze a süteményeket: egy tésztacsillagra kenjünk egy kis lekvárt, helyezzük rá a marcipáncsillagot, és erre kerüljön megint egy pici lekvár és egy tésztacsillag kerüljön. A tojások fehérjét a citromlével meg a porcukorral keverjük sűrű masszává, és kenjük a csillagokra. Apróra vágott cukrozott narancshéjat szórjunk rá, és hagyjuk szikkadni.
Tészta: porcukor, rum, liszt, darált mandula, tojás, aroma, vaj
Töltelékhez: marcipánmassza, narancs, lekvár,
Tetejére: tojásfehérje, citromlé, porcukor, kandírozott narancshéj
A lisztet és a tojást keverjük össze egy tálban. Egy másik tálban keverjük össze a parmezánt a zsemlemorzsát és a petrezselymet. Majd a csirkeszárnyakat forgassuk meg alaposan először a lisztes, majd a zsemlemorzsás keverékben. A csirkedarabokat tegyük egy kiolajozott tepsibe, és előmelegített sütőben 15 perc alatt puhára sütjük. Ha kész salátával táljuk.
A sütőtököt hámozzuk meg és szeleteljük fel 1,5 cm-es darabokra. 1 evőkanál olajon süssük a sütőtököt és a fokhagymát addig míg a tök barnulni nem kezd. Adjunk hozzá 2 evőkanál csirkehúslevest, fedjük le és pároljuk addig, míg a sütőtök meg nem puhul. Ha kész keverjük hozzá a zsályalevelet. Vágjuk ketté hosszában a csirkemellet. Melegítsünk fel 20 g vajat és 1 evőkanál olajat, adjuk hozzá a csirke szeleteket és addig süssük amíg meg nem pirulnak és meg nem puhulnak. Ha kész szedjük ki a húst a serpenyőből, takarjuk le és tartsuk melegen. A serpenyőbe tegyünk 20 g vajat, adjuk hozzá a szardellát, majd állandó kevergetés mellett addig süssük amíg a vaj el nem olvad. Adjunk hozzá 1 evőkanál citromlét és 1 evőkanál csirkehúslevest. Pároljuk fedő nélkül 1-2 percig. Helyezzük a sütőtökre a csirkemell szeleteket és locsoljuk meg a szósszal. Salátával tálalhatjuk.
Tegyük a csokoládét a kávéval egy forrásban levő vízzel teli lábas fölé helyezett edénybe, s kavarás mellett melegítsük, míg a massza egynemű nem lesz. Hagyjuk kissé kihűlni. Keverjük ki a tojássárgáját, míg besűrűsödik, s kifehéredik. Fokozatosan keverjük hozzá a cukrot, majd adjuk hozzá a csokoládés masszát és lisztet. Verjük keményre a tojásfehérjéket. Adjuk a csokoládés masszához. Öntsük a keveréket egy kivajazott és sütőpapírral bélelt 25x30 cm-es piskótarolád sütőbe, majd 20 percig süssük, vagy míg megszilárdul. Hagyjuk a tepsiben kihűlni. A töltelékhez egy edényben keverjük ki a mascarponét, a porcukrot, valami brandyt. Tegyük a piskótát egy cukorral megszórt tiszta konyharuhára. kenjük mega csokoládés mogyorókrémmel, valamint a töltelék felével, s tekerjük fel. Kenjük meg a maradék töltelékkel, s fagyazstott rózsaszirommal díszítsük.
A kecskesajtot szeljük egyforma darabokra. A sonkaszeleteket hosszában vágjuk ketté, és csavarjuk körbe vele a sajtot. Az epret mossuk meg, vágjuk apró kockára, és tegyük egy edénybe.A felaprított hagymát is keverjük a gyümölcs közé. Alacsony hőfokon pároljuk együtt a kettőt, amíg egy kis levet nem enged az eper. Ízesíthetjük egy csipetnyi chilivel, vagy fahájjal. A betekert sajtszeletekre hintsünk őrölt borsot, aztán grillrácson, alacsony hőfokon süssük 5 percen keresztül. Elég ha csak átmelegszik, nem kell felolvasztani! Eperlekvárral tálaljuk!
A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral Habosra keverjük. Majd a tojást és a sót beledolgozzuk. A lisztet a kakaót és a sütőport rászórjuk, és a tejjel együtt beleforgatjuk. A tésztát kivajazott formába öntjük és a hideg sütőben a legalsó rácsra rakjuk. 180 fokon /Gáz 2-3-as fokozat/ kb 1 óráig sütjük. A kihűlt tortalapot keresztben félbevágjuk. Az alsó részét a ribiszke zselével megkenjük. Az epret meg tisztítjuk, és az 1/4-ét díszítéshez félretesszük. A többit villával nagyobb darabokra nyomkodjuk. A tejszínt félig felverjük és hozzá adjuk a habfixálót, a vaníliás cukrot és a cukrot. Majd kemény habbá verjük. Az összenyomkodott epret belekeverjük. A tészta alsó felét az epres habbal megkenjük. A másik lapot ráfektetjük, és maradék habot a tetejére simítjuk. 2 órára a hűtőszekrénybe tesszük. A maradék epret felszeleteljük és a tortát díszítjük vele.
A húst megmossuk. majd forró olajban ropogósra sütjük. Kivesszük, és rozmaringgal, sóval, paprikával ízesítjük. Minden kilét 2 szelet sonkába göngyölünk. Meghámozzuk és összevágjuk a fokhagymát és a vöröshagymát. Megtisztítjuk a répát a zellert és a cukkinit. Mindegyiket vékony csíkokra vágjuk. A paradicsom pürét elkeverjük a fehérborral. Forró olajban üvegesre sütjük a hagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát és a zöldségeket, és rövid ideig pirítjuk. Belekeverjük a paradicsompürét és sóval és paprikával ízesítjük. A hús szeleteket a zöldségre fektetjük, és fedő alatt alacsony lángon 15 percig pároljuk. A húst kivesszük. A zöldséghez keverjük a citromhéját és a petrezselymet. A zöldséget és a húst együtt tálaljuk.
A csirkecomb bőrét az ujjunkkal fellazítjuk, és a megtisztított, felszeletelt gombát a hús meg a bőr közé csúsztatjuk. Hústűvel megtűzzük. Utána a húst fűszerekkel, margarinnal bedörzsöljük, és tűzálló tálra fektetve a sütőben kb. egy óráig sütjük.
A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk, és a margarinon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a savanyú káposztát, másfél deci vizet, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt fél óráig dinszteljük. Közben a megmosott alma magházát eltávolítjuk és az almát vékony cikkekre vágjuk. Az almadarabokat belekeverjük a káposztába, majd kb. 5 percig együtt pároljuk. A csirkemell szeleteket sóval, borssal ízesítjük, az olajon mindkét oldalát megsütjük, és lassú tűzön kb. 10 percig pároljuk, pici vizet adva hozzá. A káposztát ecettel, édesítőszerrel ízesítjük és a sült csirkemelleket találjuk.
A csirkecombot alufóliával bélelt tepsibe tesszük, majd sóval, vegetával ízesítjük. A gombát, a vegyeszöldséget vékony szeletekre vágjuk, a kelkáposztát apró kockákra daraboljuk. Az egészet összekeverjük, és a csirkecombokra szórjuk. Újra ízesítjük sóval, borssal. Befedjük a tepsit alufóliával és előmelegített sütőben körülbelül 1 óráig sütjük. Ezután a fóliát levesszük és még úgy 10 percig takaró nélkül pirítjuk.
A csirkemell filét süsse 1 tsk. olajon 15-20 percig, majd ízesítse sóval, borssal. Közben mossa meg a szójababot és csepegtesse le. Mossa meg a cukkinit és a retket. A cukkinit vágja vékony hosszú csíkokra, a retket szeletelje fel. A maradék olajhoz keverje hozzá a zsázsát, a sót és a borsot, és adja a salátához. Fogyasszon mellé 1 zsemlét.
Az olajat serpenyőbe öntjük és az apróra vágott vöröshagymát beleszórjuk, kb. 2 percig pároljuk, majd a vékony karikára vágott cukkinit beleforgatjuk, sóval, borssal ízesítjük és lefedve pároljuk, közben néhányszor megkeverjük. A tojásokat meg a tejet villával simára keverjük, kissé megsózzuk és a megpárolt cukkínire öntjük. További pár percig tűzön hagyjuk, addig, amíg a tojás megkocsonyásodik.