Egy citrom héját spirálformában vékonyan levágjuk, fél liter vízben fahéjjal, szegfűszeggel és 3 evőkanál cukorral 10-15 percig főzzük. Hozzáadunk 3,5 dl bort, jól felmelegítjük, de nem forraljuk. Puncsos-poharakba szűrjük, és adagonként 3 cl (1 stampedli) brandyt hozzáöntve azonnal tálaljuk.
A hagymát vékonyan felkarikázzuk, majd a vajon kevés sóval, fedő alatt puhára pároljuk. Többször keverjük meg, vigyázzunk, le ne égjen! Ha a hagyma megpuhult, megszórjuk liszttel, és hozzáadjuk az erőleves-kockából megfőzött levest. Fedő nélkül még jól összeforraljuk, borssal ízesítjük. Tálaláskor a tányér aljára teszünk egy szelet pirított kenyeret, rá egy szelet kemény sajtot, és erre merjük a forró levest.
A lisztbe belekeverjük a szárazanyagokat, majd hozzádolgozzuk a vajat, a tojássárgáját, a tejfölt és a lereszelt 2 gerezd fokhagymát. Kb. fél centi vastagra kinyújtjuk, és pogácsákat szaggatunk belőle. Megkenjük tojással, esetleg megszórhatjuk szezámmaggal, majd forró sütőben /200 fok/ megsütjük. /Hamar megsül!/ Frissen a legfinomabb, de hidegen is jó borkorcsolya!
A friss fügék külső héját lehúzzuk. A vízből, a cukorból és a vaníliából szirupot főzünk. Ha forr, lassanként hozzáadjuk a fügét és a citromkarikákat. Akkor lesz kész, ha a gyümölcsök átlátszóak. /Kb. 2 óra/ Forrón üvegekbe töltjük, letakarva hagyjuk kihülni, majd lekötjük.Tartósítószert nem igényel!
A húst megdaráljuk, a főtt tojást apróra törjük, a hagymát lereszeljük vagy nagyon apróra felvágjuk, a fűszereket, a tojást belekeverjük a húsos masszába, majd az áztatott kenyeret is beledolgozzuk. Kis pogácsákat formázunk, kiolajozott tepsibe tesszük, majd előmelegített forró sütőben pirosra sütjük./ kb. 30 perc/ A fasírtok fűszerezése sokféle lehet: friss petrezselyem zöldjével, majorannával stb. lehet változatossá tenni.
A báránygerincet megtisztítjuk, megsózzuk, fokhagymával sűrűn megtüzdeljük. Forró zsíron megfuttatjuk, majd tűzálló tálban a sütőben fólia alatt megsütjük. A fóliát az utolsó pár percben levesszük, hogy szép színt kapjon.
A halszeleteket /annyit, ahány személyre készítjük/ megsózzuk, megkenjük zúzott fokhagymával, majd vajjal megkent alufóliába becsomagolva sütőben 200 fokon 30-40 perc alatt megsütjük. Kivétel előtt a fóliát kinyitjuk, hogy színt kapjon.

A csokoládét felolvasztjuk, majd lassan felhigítjuk a tejjel, és ha kell, egy kis cukrot adunk hozzá. Pohárba tesszük, majd tejszínhabot teszünk a tetejére.
A narancsot és a lime-ot darabokra vágjuk, megtörjük. Hozzáöntjük a gint, a pezsgőt, és teszünk hozzá tört jeget. Összekeverjük, majd megöntözzük epersziruppal. Narancsszelettel díszíthetjük.
A cukorból és a mentából forró vízzel készítsünk teát. A mentaleveleket legalább negyed óráig hagyjuk ázni, majd vegyük ki őket a szirupból, és szórjuk bele a ribizlit. Öt percig főzzük, mixerrel pépesítsük, majd szűrjük át. Ha már nem forró, tegyük bele a citromlevet. Fagyasszuk ki.

Tésztának vegyünk fettucinit vagy szélesmetéltet, főzzük meg sós, olajos vízben. A mártás: forraljuk össze a tejszínt a sajttal, adjuk hozzá a durvára tört pisztáciát, sózzuk, borsozzuk és ha gondoljuk a végén megbolondíthatjuk egy kupica konyakkal. A szósz ne legyen sűrű. Ha olaszosan szeretnénk tálalni serpenyőben pirítsunk néhány karika paradicsomot rozmaringgal, sóval, borssal. Tálaláskor keverjük el a leszűrt tésztát a szósszal, szórjuk meg tört pisztáciával, díszítésként pedig a sült paradicsommal. Érdemes kipróbálni!

A fügét vágjuk négybe, a sajtot daraboljuk fel, majd a darabjaira tépkedett salátát tegyük egy tálba, és mindent keverjünk össze.

Vegyél egy fazekat, öntsd bele a narancslevet, a cukrot, és add hozzá a vanília kikapart belsejét. Főzz belőle szirupot. A tojássárgákat forró vízfürdő felett verd fel krémesre, közben keverd bele a méz felét. Majd hideg vízfürdő felett verd tovább, amíg sűrű nem lesz. A tojássárgás krémhez keverd hozzá a felvert tejszínt, tedd egy nagyobb formába, és legalább hat órán keresztül fagyaszd. A maradék mézet a narancs reszelt héjával főzd fel, és hagyd kihűlni. Mosd meg a gyümölcsöket, és keverd össze a likőrrel. Tálalás előtt vedd ki a fagyitortát a hűtőből, kicsit hagyd kiengedni, de csak annyira, hogy rá tudd borítani egy tálcára. Vágd 12 szeletre és a likőrös gyümölcsökkel díszítve tálald. Narancsod mézzel locsold meg a végén.

Olvaszd meg a vajat, add hozzá a cukrot és keverd össze. Amíg felvered a tojásokat, hagyd szobahőmérsékleten, majd keverd hozzá a tojásokat is. Adagold hozzá a vaníliát, a fahéjat, a szódabikarbónát (1tk), a borkősav-port (1tk) és a sót. Jó alaposan keverd össze. Részletekben szórd bele a lisztet, és minden adag liszt után keverd a tésztát. Kézzel formálj belőle dió nagyságú golyókat. (Ha a tészta túlságosan ragadós, tedd be egy órára a hűtőbe) Keverd össze a cukrot és a fahéjat egy kis tálban, forgasd meg benne a tésztagolyókat. Kizsírozott sütőlapra egymástól 7-8 cm távolságra tedd, lisztezett fakanállal lapítsd le a golyókat. Előmelegített sütőben 165 fokon süsd 10-15 percig. Egy kicsit aranyszínűnek kell lenniük a széleken) 2 percig hagyd a sütőlapon hűlni, majd tedd sütőrácssra és azon hagyd kihűlni.
A leveles spenótót serpenyőben átforrósírjuk, sózzuk, borsozzuk, majd keverjük hozzá a pépesített fokhagymát. Ha már krémes a spenót vegyük le a tűzről és morzsoljuk bele a fetát. A csirkemellfilét úgy vágjuk be, hogy ki tudjuk hajtani. Megtöltjük a spenottal, feltekerjük és megtűzzük. Kevés olivaolajon hirtelen pirosra sütjük, majd lefedve átsütjük.
A hozzávalókat összeturmixoljuk és jól behűtve fogyasztjuk.
Elkészítés: Először kifacsarjuk a grépfruit levét, melyet beleöntünk a turmixgépbe. A grépfruit levéhez hozzátesszük a megmosott málnát, majd a meghámozott banánt. Ezután beletesszük a joghurtot, a mézet meg a vaníliaaromát, és az egészet fél perc alatt összeturmixoljuk. Kiváló vitamindús fressítő!
Készítsd el a zöld teát, és hűtsd le. Ezután össze kell alaposan turmixolni a gyümölcsökkel, a mézzel és egy kevés gyömbérrel.
előkészület: az érett banánokat felkarikázzuk és lefagyaztjuk elkészítés: a fagyott banánt 3 dl tejjel, egy 1/2 citrom vagy lime levével és 2 teáskanál mézzel összeturmixolunk. Hideg és pikáns hűsítő a meleg napokon
Hogy ki mennyire szereti, hogy ütős legyen, attól függően tegye bele a pezsgőt, és a vodkát. Az egészet bele egy sékerbe és mehet a pohárba.
1 füge, kis maréknyi szeder, 1 ág rozmaring, 50 ml tej, 50 ml joghurt, 1 tk méz. A fügét és szedret mossuk meg, a rozmaring ágat szintén. Néhány rozmaring tüskét tegyünk a durvára vágott fügével, szederrel, tejjel és joghurttal, valamint 2-3 jégkockával együtt a turmixba. Ízlés szerint adhatunk hozzá folyékony mézet. Mixeljük megfelelő állagúra. 2 szem áfonyát húzzunk fogpiszkálóra.
A tésztához a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral,hozzáadjuk a sütőporos lisztet és a kakaót.Majd felváltva hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét és az olajat.Kivajazott,lisztezett tepsiben lassú tűzön készre sütjük.A krémhez a margarint kikeverjük a cukorral,belekeverjük az áttört túrót és a kihűlt tésztára simítjuk.A mázhoz a pudingport elkeverjük a cukorral és apránként hozzáadjuk az üdítőt.Lassú tűzön,állandóan kevergetve sűrűsödésig főzzük.Amikor langyos,a túrós masszára simítjuk.Hűtőben dermesztjük.
A vöröshagymát csíkokra vágjuk,megfonnyasztjuk vajon, megszorjuk liszttel le- piritjuk majd felöntjük húslevessel, 15 percig fözzük . A hagyma felét kivesszük a levesból összeturmixoljuk a tojás sárgájával és visszateszük, pirított kenyérdarabokkal , reszelt sajttal tálaljuk .
Margarint habosra keverjük cukorral,hozzáadjuk a 6 tojás sárgáját, kevés mákot, vaniliás cukrot, és nyolc tojást felvert habját. 26 cm-es torta formát kivajazunk , megszorjuk zsemlemorzsával, beleöntjük a mák- masszát és 180 fokon 45 percig sütjük. Ha kihült a torta vágjuk vízszintesen ketté, kenjük narandzsemmel és szórjuk meg pirított mandulával, tegyük rá a torta levágott lapját. Csoki máz: egy edénybe öntsünk vizet, tegyünk bele egy kisebb edényt és így tegyük a tűzre . Ez a vízgőzben fözés. A vajat, a cukrot, kakaót olvasszuk fel a felső edényben, állandó keverés mellett tartsuk a gőz fölött. Adjunk hozzá 1 tojást és egy kevés olajat. Cukrot tegyük a tortára és szorjuk meg mandulával. Egy habverő tálba keverjük ki a tojások sárgáját, majd a mascarpone sajtot , konyakot és van. cukrot és keverjük habosra. Végül a tojásokfelvert habját adjuk hozzá és rakjuk be a hűtőbe.
A szedret megmossuk, a mangót kibontjuk a héjából, és felszeleteljük. A többi hozzávalóval együtt turmixba tesszük, és addig turmixoljuk amíg pépessé válik.

Egy shakerben felöntjük az ízlés szerinti nescafét és cukrot/édesítőt NAGYON KEVÉS vízzel. Annyira öntsük fel, hogy éppen csak ellepje a kávéport. Intenzíven shakeljük, egészen addig, amíg olyan sűrű hab képződik, hogy alig folyik ki a shakerből. Célszerű keskeny, magasabb pohárba önteni a habot, amit óvatosan felöntünk vízzel. Aki szereti, a végén tejszínt öntsön hozzá (ne tejet). Jégkocka, szívószál, felfrissülés....:)
Beáztatjuk a lencsét kb 4 órára. Az újhagymát feldaraboljuk, és az olajon pici sóval megfuttatjuk, majd rádobjuk az apróra darabolt sárgarépát és a karalábét. Kicsit pároljuk majd ráöntjük a beáztatott lencsét. Felöntjük kb 4 liter vízzel és beledobunk 2 leveskockát + 1 fokhagyma gerezdet lereszelve. Kb 10 percig forraljuk majd beletesszük a borsót és a darabolt petrezselymet.Tovább forraljuk még 10 percet ráreszeljük a második gerezd fokhagymát és elzárhatjuk a gázt alatta. Ezt a mennyiséget több napon át tudjuk fogyaszttani. Nagyon ízletes és laktató. Mindenkinek jó étvágyat kívánok hozzá! Ebéd+Vacsi
A tésztát lobogó forró vizbe tesszük főzni. Míg a tészta fő addig elkészitjük a mártást. A vöröshagymát kis kockákra feldaraboljuk és egy kis olajon megpároljuk, hozzá öntjük a túrót és a tejfölt, majd a nyomós sajtott és végül a fűszereket. Jól elkeverjük és hozzá adhatjuk a kukoricát, sonkát, reszelt fokhagymát és a ketchupot. Rottyantunk még rajta egy kicsit és kész is. A tésztát leszürjük és össze keverjük a mártással vagy csak rászedjük, de meg is lehet sütni sütőben. Nagyon finom, próbáljátok ki!
1., A vörösáfonyás teát fél liter vízzel, fahéjjal, szegfűszeggel elkészítem és lehűtöm. 2., A poharak aljába teszem a kristálycukrot (édesítőt vagy mézet) ízlés szerint (kb. 3 teáskanál kell egy 2 dl-es pohárba). 3., A cukorra facsarom a lime levét. Annyit, hogy ellepje. Sok mentalevelet is teszek hozzá egészben, tépkedés nélkül, majd az egészet alaposan összetöröm pl fakanál végével. 4., teszek bele 2-3 jégkockát (ha alkoholosan készítjük el, akkor most tesszük bele a fehérrumot is) és felöntöm a hideg teával. Szívószállal, magas üvegpohárban kínáljuk!
A gyümölcsleveket a mézzel és 2 jégkockával sékerben összerázzuk. Hosszúitalos pohár aljára teszünk 3 jégkockát, beleöntjük a mixelt lét, felöntjük ásványvízzel, összekeverjük, szívószállal tálaljuk. A pohár szélét citromszelettel díszíthetjük.
A hozzávalókat összeturmixoljuk, lehűtve, tejszínhabbal és áfonyasziruppal a tetején tálaljuk
Elkészítés: A banánt vágd fel karikákra, tedd bele a turmixgépbe, majd add hozzá a málnát, a cukrot, a vaníliát ízlés szerint, egy csipet fahéjat, aztán jöhet a tej - turmixold össze és már fogyaszthatod is!

1.A tojások fehérjét csipet sóval kémény habbá verjük 2.sárgáját kikeverjük a cukorral hozzá adjuk a lisztet a sütőport az olajat a kakaót és jól összekeverjük és végül belekeverjük a felvert habot. 3.kizsírozott lisztezett tepsiben előmelegített sütőben tű próbáig sütjük. 4.a margarint habosra keverjük a porcukorral a vaniliáscukorral majd hozzá adjuk az összetört túrót.Rákenjük a kihűlt tésztára. 5.A 2 csomag vanílíás pudingot megfőzzük a 7 dl fantába.Hagyjuk kihűlni.Néha megkeverjük. 6.mikor kihűlt a túrókrém tetejére kenjük és néhány órára betesszük a hűtőbe. Ha kihűlt kocka alakúra szeleteljük. Nem túl édes de nagyon finom süti.Jó étvágyat hozzá.
A fácánt gondosan tisztítsd meg, darabold fel, és hideg vízben tedd fel főni. Ha felforrt tedd bele a zöldségeket, szegfűszeggel tűzdelt hagymát, a fűszereket, és csöndesen gyöngyözve, fedő alatt addig főzd, míg a hús teljesen megpuhul. A kész levest rövid ideig pihentesd, majd szűrd a levesestálba. A benne főtt zöldséget és húst külön kínáld, a leves mellé pedig sajtos piskótát adj. Mialatt a leves fő, ezt el is készítheted. A tojássárgákat a puha vajjal, csipetnyi sóval, és a reszelt szerecsendióval keverd habosra. Apránként add hozzá a lisztet, a reszelt sajtot, végül a tojásfehérjékből vert habot is óvatosan forgasd bele. A masszát simítsd sütőpapírral borított tepsibe 1 cm vastagon, és előmelegített sütőben, 10-15 perc alatt süsd szép aranysárgára. Még melegen húzd le róla a papírt, és süteménykiszúróval szúrj ki belőle különféle mintákat.

A fokhagymát zúzd össze, felforrosított olajon hervaszd meg. Hintsd rá a lisztet, és a szép rószaszínűre pirult, öntsd fel csontlevessel. Ízesítsd sóval, fehér borssal, és forrald fel alaposan. Tálalás előtt öntsd bele a tejszínt, és merülőmixerrel krémesítsd. Hintsd meg frissen aprított petrezselyemmel, vagy metélőhagymával. Sajtos pirítóssal, vagy ropogós fokhagymás keksszel kínáld.

A vöröshagymát karikázzuk fel, vajon süssük aranyszínűre. Ha már finoman illatozik, öntsd fel húslevessel, ízesítsd őrölt fehér borssal, frissen reszelt szerecsendióval. 8-10 percig főzd, majd töltsd hozzá a bort, és forrald át. A tűzről lehúzva csorgasd bele a tejszínt. A rozscipók tetejéről egy szeletet vágj le, és a belét vájd ki. A forró levest tálalás előtt mer d a kistányérra állított cipóba, hintsd meg reszelt sajttal, és azonnal tálald.

A halakat tisztísd meg, alaposan dörzsöld be sóval, fokhagymával mindkét oldalát. Hagyd állni rövid ideig, majd tedd tepsibe, locsold meg kevés olajjal, és forró sütőben (220 fokon) fél óra alatt süsd készre. A brokkolit addig bontsd rózsáira, majd forrásban lévő sós vízben párold puhára. A megsült hal mellé tedd a brokkolirózsákat, és vadrisszel tálald.
A kakaóport egy bögre forrásban levő vízzel tegyük egy lábasba, keverjük el, majd óvatrosan forraljuk fel. Vegyük kisebb fokozatra a tűzhelyet, s időnként felverve további 10 perci főzzük, vagy míg a levének a háromnegyedét elfőtte. Kavarjuk bele a cukrot, kukoricaszirupot, valamint a vajat, s lassú tűzön 2-3 percig főzzük, míg a cukor és a vaj elolvad, s a szósz fényes lett. Tegyük a fagylaltot négy tálkába. Öntsük nyakon a forró csokiszósszal, s azonnal tálaljuk :)
A cukrot a tojásokkal krémesre keverjük, majd beleforgatunk 3 evőkanálnyi mogyorókrémet. Utána belekeverjük az olajat és az írót. 200 grammnyi megtisztított és durvára aprított földimogyorót a lisztel és a sütőporral elkeverjük, majd beleforgatjuk a tojáskrémbe. A tésztát kivajazott kuglóf formába töltjük, és előmelegített sütőben 50-60 percig sütjük. A mázhoz a csokoládét a kókuszzsírral együtt forró gőz felett felolvasztjuk. Azután belekeverünk 1 evőkanál mogyorókrémet, és bevonjuk vele a kihűlt kuglófot. Végül megszórjuk a maradék mogyoróval.
A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg. A vöröshagymát kockázzuk fel, a fokhagymát pedig törjük át fokhagymanyomóval. A mandulát aprítsuk durvára. A mandulát tegyük tálba és adjuk hozzá a fokhagymát, a vöröshagymát, a citromlevet, sózzuk borsozzuk. Majd jól keverjük össze. A halszeleteket mossuk meg, majd papírtörlőn szárítsuk meg. Sózzuk meg és olajon süssük ki. A halszeleteket tegyük tepsibe, tegyünk alá kb. 3 evőkanál olajat és kanalazzuk rá a mandulás keveréket. 180 fokra előmelegített sütőben süssük 10 percig. Ha kész tálaljuk párolt rizzsel.
A francia meggyes kocka egy nagyon gyors,egyszerű,könnyen elkészíthető sütemény,amihez a vajat a cukor felével és a tojássárgájával habosra keverjük.A tojásfehérjét a cukor többi részével kemény habbá verjük.A lisztet a sütőporral elkeverjük,ezután a sárgájához hozzáadjuk a habot majd a lisztet.Vajazott,lisztezett tepsiben egyenletesen elsimítjuk,majd a leszárított,lelisztezett meggyet a tésztára szórjuk,és a tetejét meghintjük a durvára vágott dióval.180fokra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.Ha kész,kivesszük,hagyjuk teljesen kihűlni,és csak utána szeleteljük.NAGYON FINOM SÜTEMÉNY!!

Vágjuk félbe a citromot. Az egyik felét vágjuk vékony karikákra, a másik fél levét préseljük ki, a héját tegyük félre. Ismételjük meg ugyanezt a naranccsal. Műanyag fóliából vágjunk le egy kb. 12 cm oldalú négyzetet, tegyük rá az egyik kagyló húsát, majd takarjuk be egy ugyanekkora fóliával. Egy nehéz könnyvel üssünk rá egy nagyot, hogy a kagyló CD-szerűen szétlapuljon. Végezzük el ugyanzet a másik öt kagylóval is. Minden tányérra tegyünk három kagylót, locsoljuk meg a citrom- és narancslével. Sózzuk, borsozzuk. Díszítsük a félretett héjjal és gyümölcskarikákkal. Friss kenyérrel kínáljuk.
(A recept a Kóstold meg és vegyél el című szakácskönyvből való.)

Egy lábosban forraljunk fel 3 dl vizet. Dobjunk bele a csillasánizst, a fahéjat, a kardamomot, és a szegfűszeget. Hagyjuk ázni néhány percig, majd adjunk hozzá a cukrot, és morzsoljuk bele a mézes süteményt, hogy teljesen szétázzon. Kis lángon főzzük 15 percig. Hámozzuk meg, és dobjuk fel a gyümölcsöket. Egy serpenyőben, kevés olajon pirítsuk meg, de ne főzzük lekvárrá (ne keverjük túl sokat, és ne főzzük túl hosszan). Az utolsó pillanatban szűrjük le a szószt, majd adjuk hozzá a tejfölt és a rumot. Jól keverjük össze. A fagyigombócokat szedjük tányérokra, rakjuk körbe a sült gyümölcsökkel, majd öntsük le a még forró szósszal. Díszíthetjük még fahéjrúddal és csillagánizzsal. Azonnal tálaljuk.
(A recept a Kóstold meg és vegyél el című szakácskönyvből van.)
Felmelegítjük és fűszerezzük a parajt, majd tűzálló edénybe terítjük. A héjában megfőzött krumplit fölszeletelve ráteszünk, megszórjuk sóval és a reszelt sajttal, majd arany-barnára sütjük, végül paradicsomszeletekkel díszítjük.

A krumplit alufóliában megsütjük vagy héjában megfőzzük. A tetejét laposan levágjuk, jókora mélyedést vájunk a közepébe. A kikapart krumplit szétnyomjuk, elkeverjük a vajjal, a finomra vágott petrezselyemmel, sóval, borssal, szerecsendióval és a kockára vágott sonkával/lazaccal, majd visszatöltjük a krumpliba. Tetejére is teszünk egy szelet összetekert sovány sonkát vagy lazacot. Melegen tálaljuk, salátával: fél fejes salátát, két karikára vágott paradicsomot citromlével, sóval, borssal és petrezselyemmel ízesítünk.
A répát és a krumplit megpároljuk. Ha kész még melegen hozzáadjuk a vajat, tejet és botmixerrel összetörjük. Sóval, borssal és a szerecsendióval ízesítjük.