Szétválasztjuk a tojást. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük, hozzákeverjük a citromlevet, a tojássárgáját és egy nagy pohárba tesszük. Felmelegítjük a sört, és forrón a habra öntjük. Őrölt fahéjjal is megszórhatjuk.
A tejszín tegyük egy edénybe és keverjük habosra (keményre). A habot tegyük át egy másik edénybe, és rakjuk be a hűtőbe hűlni. Verjük fel a tojésfehérjét kemény habbá. Közben készítsünk cukorszirupot 55g cukorból és 55 cl vízből. Amíg készül a szirup, egy másik edénybe tegyük bele a citrom levét és a zselatint. Dolgozzuk össze a joghurtot, a tejfölt és a citrom reszelt héját, és verjük fel. Amikor a cukorszirup elérte a kellő állapotot, adjuk hozzá a tojásfehérjés massszát. a citromleves, zselatinos masszát is keverjük hozzá, és keverjük simára, majd tegyük hűlni a hűtőbe 30 percre. Kiszúróval szúrjunk ki a tésztából 24 karikát. Rétegezzük benne a krémet, majd vonjuk be az egészet a joghurtos masszával. 2 órát fagyasszuk, majd erdei bogyós gyümölcsökkel tálaljuk.

A málnát mossuk meg, az egyik felét turmixoljuk össze egy evőkanál porcukorral. A tojást a maradék cukorral verd fel majd keverd össze a málnapüré maradékával, amíg krémes nem lesz, végül keverd hozzá a joghurtot. Ennek a masszának az egynegyedét vedd ki, és keverd össze egész málnadarabokkal. Vegyél 8 db 1 dl-es pohárkát. A pohár aljára rétegezz a málnadarabos masszából, és tedd fél órára a fagyasztóba. Majd rétegezz rá málnapürét, és joghurtpürét. Tegyél bele egy fapálcikát, majd fagyaszd le, és máris kész a jeges házi finomság!
Elkészítés: A turmixgépbe beleteszem a kockára vágott ananászt(attól függ hány személy eszi) a kókuszreszeléket,kb. 2 evőkanál joghurtot és jégkockákat..majd beindítom a turmixgépet és teljesen össze turmixolom, ez lehet shake folyékonyságú ,de akár lehet fagyis keménységű is,attól függ ki hogy szereti és hogyan csinálja.. Tanácsok: Nem zsíros csak ami a kókuszban van zsiradék annyi. Az egész..diétás:))de mégis nagyon finom desszertnek:))
A poharunkba beletesszük az 1 teáskanál cukrot vagy cukorszirupot,megmossuk a lime-ot,elnegyedeljük, majd kifacsarjuk a levét a cukorra, beledobjuk a pohárba a kifacsart héjjat,ketté tépjük a menta leveleket, beledobjuk a pohárba, rádobjuk a jégkockákat, majd felengedjük az ásványvízzel és jól össze keverjük a szívószálunkkal.Egészségetekre!
Melegítsük fel a tejszínt, rakjuk félre hűlni. Majd keverjük csomómentesre a joghurttal és a zselatinnal. Reszeljünk bele egy egész citrom héját. Vágjuk fel az epret apró darabokra, szorjuk egy formába és öntsük hozzá a masszát, majd tegyük a hűtőbe. 2-3 óra állás után tálalható !
Apróra vágom a hozzávalókat és összeturmixolom az egészet. Miután kész, átszűrhetem, de én inkábba picit pépesebben jobban szeretem. Beteszem a hűtőbe két órára, majd poharakba öntöm és pici petrezselyemmel díszítve tálalom.
Fogjuk hát a turmixgépünket, és öntsünk bele 2-3 deciliter tejet. Ezután következzen egy vagy két banán, attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrűre a végterméket, utána pedig egy felszeletelt, kimagozott alma (nem feltétlenül kell meghámozni, ízlés kérdése). Eperből egy magabiztos marékkal szórjunk bele, majd miközben már forr a víz a kávénkhoz, fedjük le és kapcsoljuk be a turmixgépet. Várjuk meg, míg jó alaposan összeáll folyékony reggelink, eközben már a kávé is elkészült. Öntsük ki a turmixot pohárba, díszítésképp szórjunk a tetejére csokireszeléket, és szúrjuk bele a rúdkekszet. A kávét akár bele is önthetjük,de külön is megihatjuk:)
A hozzávalókat turmixgépbe teszem és összekeverem. Ezután hidegen fogyasztom.
A vajat, cukrot, sót, tojást habosra kikeverjük, majd a többi hozzávalóval (előre összekeverjük) összedolgozzuk. 1 óráig hűtőbe tesszük, majd vizes kézzel kis adgokat a tenyerünkben szétlapítva formázzuk és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Bemelegített sütőben (180')10-12 percig kell sütni. Ne ijedj meg, ha folyósnak tűnik, vedd ki és ahogy kihűl megszilárdul. Kb 40 darab lesz ebből. Nagyon finom!!! Jó étvágyat hozzá!