labiche, jó lehet neked... azt hiszem, kevesen olyan szerencsések, hogy azzal kereshetik a kenyerüket, amit valójában szeretnének csinálni...

A mai világban nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a karrier és a család között, bár én azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy mióta a kislányom megszületett, azóta nekem ő az első, és ha tehetem minél több időt töltök vele. Így aztán lehet, hogy nem fogok vezérigazgatói pozíciókba kerülni, de a férjemmel együtt szerencsére keresünk annyit így is, hogy ne legyenek mindennapi problémáink, szép házban lakunk, az meg, hogy nem egy budai rózsadombi palotánk van 5 sportkocsival, egyikünknek sem hiányzik annyira, hogy a családot háttérbe szorítaná miatta :)

Egyáltalán nem. :D

Számomra a munkám a hivatásom és a hobbim. Hajlandó vagyok sok órát áldozni rá az életemből, ha nem dolgozom, akkor fejlesztem magam, tanulok. A munkám inspirál, adrenalinlöketet ad, boldog mosollyal megyek be minden áldott nap dolgozni, mert tudom, hogy amit csinálok, az értékes, hasznos, szép. Ha fáradt is vagyok, már a tudat, hogy izgalmas dolgokat ismerhetek meg, érdekes emberekkel találkozhatom, feldob.
Mivel napjaink nagy részét a munkahelyen töltjük, fontos, hogy megteremtsük azt a környezetet, ahol jól érezzük magunkat, kiépítsük azokat a kapcsolatokat, amelyek megerősítenek abban, hogy nem csak az igát húzzuk 8-10-12 órán keresztül.
Persze, ebbe a család nem fér bele, de kell, hogy legyen az ember életében néhány olyan év, amikor teljes erővel alkot, munkálkodik, dolgozik. Nem csak a karrier miatt, hanem azért is, hogy visszaadjuk a kölcsönt a társadalomnak, és a szüleinknek a belénk fektetett rengeteg energiát, odafigyelést, pénzt és aggódást, hogy olyan embert faragjanak belőlünk, aki ki tudja bontakoztatni a benne lévő képességeket, tehetséget, tud vele élni és jóra tudja használni.

Sziasztok!

Nekem pont ezért olyan fontos, hogy ne a karrier legyen számomra az első. Hiába lehet valaki kiváló üzletasszony, főállásban dolgozó, ha mindezt a kapcsolata sínyli meg :( Én mindig ezt tartom szem előtt, hogy sose essek ebbe a hibába. A munka csak pénzkeresési lehetőség, és nem maga az élet, sokan ezt elfelejtik, és romokban hever az életük. Mit számít a siker a munkában, ha ha haza mennék, és csak üres ágy várna otthon.

ismerős amit leírtál katimama, mi a párommal majdnem szétmentünk ezért. sosem volt otthon, mindig csak a munka.. és még azt sem mondhatom, hogy a fizetésemelés reményében tette vagy munkahelyet váltott, és jobban kellett volna hajtania, hogy elismerjék.

Sajnos számomra nagyon ismerős a munka függőség :( a férjemmel pont ezért váltunk el. Képtelen volt egy percre is rám és a gyerekünkre figyelni. Az utolsó együtt töltött évünk már nagyon kritikus formát öltött. A férjem már rendszeresen túlórázott a munkahelyén a munkatársai helyett. Otthon egyáltalán nem tudott kikapcsolni, egy filmet nem tudtunk végig nézni anélkül, hogy ne csörgött volna a telefonja és ne kapkodta volna fel percenként munka ügyben.