Judy, köszi, hogy válaszoltál,
kíváncsi voltam, hogy vajon egy oldalon álltatok-e...
lehet, hogy butaság, de én is úgy érzem, hogy van valami közöm a holokauszthoz, gyerekkorom óta rettenetesen megviselnek az erről szóló alkotások.
Gratulálok a könyvedhez, nem semmi munka sem ténylegesen, sem pszichésen. El is küldted már kiadókhoz? Biztosan sikerülni fog, elvégre nem véletlenül érezted úgy, hogy meg kell írnod. Sok sikert!

Szia, Juli.

A Holocaus idején is nagy szerelem volt köztünk, akkor is készültünk az esküvőre.
Akkor én egy zsidó származású lány voltam, Ő meg egy keresztény.
Először nem állt ki értem, mellettem, később megbánta, de már késő volt. Késett pár napot. Már a szerelvény elindult Auswitzba velem. Ott bevégeztem, Ő meg a parkban ahol először randevuztunk elsütötte a pisztolyát.
Különben irtam egy könyvet, a mult, a jelen, a jövő, a karma ami összeköt. Keresem a kiadót. Azt mondják akik olvasták szép és jó. Érdekes, hogy mindig el kellett hagynunk egymást. Visszaköszön a probléma. Ha igaz, fogunk még ebben az életben találkozni, öregen, sok év mulva és megkapjuk az eddig elmaradt boldog éveket. A karma bezárul. Letudjuk.

Erről ennyit.
Szeretettel, Judy

Judy, nagyon érdekes ez a történet - a holokauszt idején milyen viszonyban voltatok, erről kiderült valami?

Kedves Judy, esetleg összehoznál a látó barátnőddel? Előre is köszönöm!

Nagyon jó a fenti cikk. Volt részem átélni ezt az őrületes kötődést. a történet nem volt igazán egyszerü, nem a régi lakhelyenkün, sőt nem is szülőhazánkban történt.
Két magyar, tizezer kilométerre, egy tengeren túli kontinensen egy társkereső program segitségével talált egymásra. Mindketten új hazánkban éltünk-élünk több éve.Mindketten magyar származású társat kerestünk. Jött a villámcsapás, nagy szerelem, közös otthon, az esküvőt tervezgettük, aztán egy pillanat alatt egy semmiségen dőlt össze minden. Nem veszekedéssel, megegyezéssel elváltak utjaink.
Visszaköltöztem régebbi lakhelyemre,szerelmemtől eredetileg háromezer kilométerre éltem. A reptéren az utolsó búcsúölelés szépségesen fájdalmas volt. Ott mikor álltunk némán egymást átölelve, az érzés, hogy soha többé nem látjuk egymást, egy örületes villámként hasitott belénk. Mi már búcsúztunk igy és örökre. Ma már tudjuk a Holokausz idején történt. Átéltük újra a fájdalmat a jelenben. Nehéz volt,nagyon fájt.
Sokáig tartott mig tompult a fájdalom az elvesztése miatt. Évek teltek el. A látó barátnőm volt ki helyrerázott. Mondván----Köszönd meg a sorsnak, még fogtok találkozni.A karmátok nincs lezárva. Ti már egyszer éltetek együtt, ezért a nagy kötödés, az elszakithatatlan vonzalom.