Hát drága társaim, ez egy nehéz helyzet. Én mint gyerek és anya akinek már felnőtt családos gyermekei vannak csak a teszek hozzá hogy gyermekként nehéz elviselni ha beleszólnak a dolgainkba vagy ha tanácsot adnak. De tudjátok így szülőként nagyon sok minden bejön amit annak idején édesanyu mondott és most már késő bánat csak elkövettem azt a hibát most már belátom. Szülőként próbálok én nem beleszólni amit csinálnak, néha nagyon nehéz megállni. Menyeknek meg egyáltalán nem adok tanácsot csak ha kérik mert még emlékszem milyen volt mikor az én anyósom mindenbe bele szólt. Hát én ezt tudom nektek mondani lassan 60 évesen édesanyám meg elmúlt 80.
Még valami persze mind ezt nagyon nehéz betartani ha együtt laknak a szülők és a gyerekek, szerencsés vagyok mert a fiúk messze laknak csak lányom lakik közel de nem együtt.

Dodci, én is úgy gondolom, hogy a konfliktus abból van, hogy túl sok az elvárás... én pl. első gyerek vagyok, és tényleg tőlem várnak el a legtöbbet, aztán, mikor nem úgy haladok (mert én teljesen más cél felé megyek, mint amit ők magukban kijelöltek, nyilván, hiszen én nem ők vagyok), akkor jön a botrány... és tényleg nem tudok rá megoldást.
Snowcat, hihetetlenül bölcs vagy 17 évesnek... bár, gondolom, ezért meg is kellett szenvedned, mert a bölcsességet nem adják ám ingyen... igazad van, hogy mindig gyerekek maradunk a szülőnek, csak hát néha a rossz szülői hozzáállás (pl. lelki terror) jól el tudja torzítani a gyerek lelkét, mégha a szándék jó is volt. Tisztellek, hogy az első lépéseket Te tudtad megtenni anyud felé, látod, ez nekem néha akkor se megy, pedig már túl vagyok a 30-on, ha én vagyok a hibás... Hogy "nőtt be végül a fejed lágya"?

Tisztelt Hölgyeim!

Igaz én még nem nagyon tudom, hogy milyen az élet. Még csak 17 éves vagyok édesanyám egyedül nevel 1 éve minket, amióta elhunyt édesapám. Szóval elég sok baj van velünk mert még rajtam kívül két testvérem van. Igaz van amikor engemet is anyukám olyanokért bánt szóban amit nem is csináltam és át tudom érezni bárki helyzetét! A szülök néha ezt nem úgy értik vagy gondolják. Ami a szívükön az a szájukon is! :) És néha nem is kéne a szájukon lenni annak a szónak amivel minket megbántanak! De néha csak azért teszik, hogy minket a jó irányba tereljenek. Nem megbántásnak szánják ezt, én már 2 éve láttam be! Juli neked meg csak annyit akarok üzenni, hogy a szüleid még lehet azért csinálják ezeket a dolgokat mert ha elmúlsz negyven éves, ha nem vagy negyven éves, ha már elmúltál hatvan éves, akkor is az ő kicsi kis lánya maradsz. :) És néha a szüleid ezt nem sértésből vagy megbántásból akarják ezeket a dolgokat csinálni csak, hogy segítsenek neked és még most is a jó irányba akarnak terelni. :) Az olvasottakból mind a kettőtök helyzetét átérzem, hogy milyen is! Nekem két évvel ezelőtt nőt be a fejem lágya! Mikor volt egy kis félreértésem, és a balhéban amiben benne voltam, jogosan és nem jogosan is kaptam szidást! Akkor nem anyukám jött oda hozzám, hogy most beszéljünk.... hanem eltelt három hét és akkor én tettem meg az első lépéseket anyum felé!! Megbeszéltem vele a dolgokat.. igaz kaptam még akkor is az íveket!!! De utána megérte... mert már több mint két éve nagyon jó lelki társak vagyunk és most már sokkal szívesebben megosztok vele bármit .. nem úgy mint azelőtt!!
Ne feledjétek el a szüleitek szemében még most is gyerekek vagytok az ő egyetlen kincsük akiket nem akarnak elveszíteni és még most is óvni szeretnének a bajtól! :)
További kellemes napot kívánok mindenkinek! :) És sok sikert a szülőkhöz! :) ;)

Juli, ezzel én is ugyanígy vagyok... :( és általában ha visszaszólok valamit (AKÁRMIT) akkor egyből veszekedés lesz, ha meg nem nem mondok semmit akkor meg az is baj :S Én a barátnőimmel rájöttem, hogy erre sajnos nincs megoldás, de ha mégis van azt szívesen meghallgatnám !
De amúgy szerintem ez azért van mert minél idősebbek vagyunk, annál többet várnának el tőlünk... csak arra nem gondolnak h rajuk kívül mások is vannak és nem lehet mindenhol megfelelni :(

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én elég nehezen értem meg magam a szüleimmel. Folyton beleszólnak mindenbe, ítélkeznek, példálóznak, hogy ők másképp csinálnák stb. Pedig már lassan 40 éves leszek. Szerintetek miért van ez így, és hogy lehet elviselni anélkül, hogy odaszólnék, és balhé lenne belőle?