uh, az jó lenne, rákapni a mozgásra.... amúgy azt mondják, csak az eleje nehéz, amíg ráveszed magad, utána már tényleg hiányzik az endorfin, és rákattansz...

én sokat mozgok, endorfint termel

osztom a véleményt, jó pap holtig tanul :)

Vanda! Ez tetszik! A saját ló, meg minden - te aztán tudsz élni! Jól teszed! :-))

én tanulással - mindig beleásom magam valami új területbe, most épp a tenyérjóslás érdekel. Szerintem rengeteget fejlődik az ember tanulással - minél többet tud, annál könnyebben tudja megoldani a gondjait.

Én minden hónapban kipróbálok valami újat: ajurvédikus masszázs, pszichodráma, új mozgásforma stb, mikor mi jön be, aztán van, hogy örök szerelem lesz belőle, ilyen volt pl. a lovaglás. Gyerekek, hát az valami szuper! Kíváncsiságból elmentem, s aztán most ott tartok, hogy már saját lovam van... Ebben a hónapban az iszapos testtekercselést szavaztam meg magamnak!

Igen, bocsánat, én már egy kicsit elvontabban gondolkodtam el a témáról, mint feltétlenül szükséges lenne :D csak azt akartam mondani, hogy van aki (sokan) átesnek a ló túloldalára, és ettől önzőek lesznek, és nem figyelnek oda másokra. Szerintem ez elszigeteltté tesz bennünket, és ettől olyan magányosak az emberek. na de ez csak egy kitérő - ne menjünk ebbe bele :D

Természetesen azért a környezetemben élőkre tekintettel vagyok bizonyos szintig.Bizony ha azt akarjuk hogy boldogok legyünk akkor ki kell harcolnunk.
Saját lelkünk ápolásához az kell hogy amit szeretnénk azt megadjuk magunknak.(Most például egy csokit kívánok,és ezt nem tagadom meg magamtól,megeszem)

Már gyerekkoromban vágyodtam a gitár után, de csak 48 évesen szántam rá magam, hogy vegyek eggyet és elkezdtem klasszikus zenét tanulni rajta, ami immáron 6 éve tart.Engem ez nyugtat meg a legjobban.Ebből azt akarom kihozni, hogy ha valamire vágyunk, azt bármikor megtehetjük, csak elszánás kérdése.A léleknek meg kell adni ami neki jár.

Anikó "apró örömei" szerintem lehetnek ugyanúgy lélekápolók, ha mondjuk tudatosan tesszük ezt, például úgy ülünk le egy filmet megnézni, hogy megteremtjük a saját kényelmünket és csak a filmélményre koncentrálunk, azzal a tudattal, hogy "ez most ajándék magamnak". Igazság szerint Annimari teljesen jól írta le, hogy mennyire nem szeretjük magunkat - pl. ha rossz kajákat tömünk magunkba, azzal is rosszak vagyunk magunkhoz. Ajánlom figyelmetekbe a keleti technikákat, virágterápia stb. Érdemes utánanézni, egyet megpróbálni, utána már könnyebben jár a kezünk magunk ajándékozására...:-)