Jobb vagy, mint az exem!

2012. január 26.

Mintha minden pasink egy kicsit jobban illene hozzánk, mint az előző. Mintha épp az lenne meg benne, ami az exből hiányzott - méghozzá nem cserébe, hanem ráadásként. Vajon miért van ez így?

Minden azért volt, hogy megtaláljalak!
Megvan végre a nagy Ő, dúl a szerelem, aztán valahogy elromlanak a dolgok, és megtörténik az, amiről azt hittük, soha nem fog: szakítunk. Sebeinket nyalogatva járunk-kelünk a világban, belebonyolódunk majd kibonyolódunk ilyen-olyan kapcsolatokból – és megint megtaláljuk a nagy Őt. Mert hogy most már tényleg ő az… vagy mégsem? Újabb szakítás, újabb elveszetten kóborlás, és egy újabb nagy Ő. És rájövünk, mindennek így kellett lennie – a korábbi elválásoknak, félrefrigyeléseknek, konfliktusoknak és belehalásoknak íg kellett történnie, hogy elvezessen bennünket mostani kedvesünkhöz. És ahogy végiggondoljuk elmúlt kapcsolatunk pasijait, mintha egyfajta „fejlődési vonalat” vennénk észre. Mintha minden pasink egy kicsit jobban illeszkedne elvárásainkhoz, hozzánk, mint az előzőek. Mintha mindegyik egy kicsit többet tudna, mint az őt megelőző. Vajon valóban így van, vagy csupán emlékeink játszanak velünk?

Fájt, de tanultam belőle
Első szerelmünk például rendkívül okos volt, de hiányzott belőle az érzelmek kifejezésének képessége. Második pasink ugyanúgy okos, és hozzá még érzéseit is gond nélkül tudtunkra adja. A harmadik nagy Ő okos, érzelmes és ráadásul még kedvteléseink is azonosak – és így tovább. Vajon véletlen ajándéka ez az életnek, vagy tudatosan keresünk egyre magasabb szintű kapcsolódási lehetőségeket? Tény, hogy minden kapcsolatban tanulunk valamit. Nemcsak a másik hobbijai, szemléletmódja, szellemi és lelki történései szélesítik világunkat, de az együttélés, az alkamazkodás, a kapcsolat ápolása terén is új tapaszatalatokra teszünk szert, amelyet aztán továbbviszünk a következőbe.  Sőt: már a párkeresésbe is. 

Nem adjuk alább!
Tulajdonképpen az az elv érvényes kapcsolatainkra is, mint az élet minden területén: nem adjuk alább. Ha a munkában egyszer már elértünk egy bizonyos fizetést, önként nem fogunk alacsonyabb bérért elhelyezkedni egy új munkahelyen. Ugyanígy van ez a párkapcsolatokban is: ha expasink az udvariasság mintaképe volt, nem nagyon fogja megragadni a figyelmünket egy olyan férfi, akit nekünk kell előreengedni az ajtónál. Persze lehet, hogy új társunk kevésbé sármos vagy épp nincs annyira otthon a művészetekben, mint az ex, de azok a tulajdonságok, amelyek számunkra a legfontosabbak, biztosan legalább ugyanolyan szinten jelen vannak benne is, mint előző kapcsolatunk férfiújánál.

Azt keresem benned, ami belőle hiányzott
Ez azonban csak arra magyarázat, hogy legalább ugyanolyan értékekkel rendelkező társat választunk – no de hogy van az, hogy mintha kapcsolatról kapcsolatra mindig kicsit magasabb szinten tudnánk összefonódni a másikkal? Hogy egy kicsit jobban illik hozzánk, mint az előző kedves? Nos, ez a tanulási folyamat eredménye – kapcsolataink során megismerjük saját elvárásainkat is, és egy szakítás után ösztönösen azt a területet is keressük az új partnerben, ami a régiből hiányzott, ami miatt elégedetlenségek és konfliktusok alakultak ki. Ha exünkben minden szép és jó volt, csak éppen lobbanékony természetével nem tudtunk mit kezdeni, párkeresésünkkor tudatalatt is a higgadt férfiak nagyobb vonzerőt gyakorolnak ránk. Mivel „nem adjuk alább”, a higgadt természet mellett ott kell lennie mindannak is, amit előző párunkban annyira értékeltünk. Így hát szinte természetes, hogy új partnerünk többet nyújt számunkra, kevesebb a konfliktus, és jobban magunkhoz illőnek érezzük őt.

A lelkem a lelked puzzle-ja
Azt mondják, minél inkább összhangban van két ember lelki térképe, annál biztosabb és működőképesebb a kapcsolat. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindkét félnek ugyanazokat a dolgokat kell szeretnie és mindenről ugyanúgy kell vélekednie. Illeszkedhet úgy is két terület, hogy egészen másról szólnak: ha a férfi pl. szeret focizni, a nő viszont ki nem állhatja a futballt, viszont létszükséglete, hogy hetente egy-két estét teljesen egyedül tölthessen, a két terület remek összhangban van. Hiszen amíg a férj a bőrt rúgja, a feleség élvezheti a szokásos kis lazító fürdőjét és vágyott magányát. Mivel kapcsolataink konfliktusait épp az össze nem illő területek alkotják, s mert ösztönösen is jobban illeszkedő társat keresünk, nem csoda, hogy kapcsolataink egyre fejlettebb szinten valósítják meg a harmóniát – egészen addig, míg el nem jön az a társ, akivel szinte minden terület pontos összhangot alkot, s ami meg nem, az nem lényeges annyira, hogy miatta új utakra induljunk – mert valóban ő a nagy Ő!