2011. június 23.
Ennyi már túl sok egymásból?
A felmérések szerint 10 párból 6 összeveszik a közös nyaralás alatt. Vajon miért van ez így, és hogyan kerülhető el? A fejünkben szőtt ideális szerelem képét igencsak rombolja az a feltevés, hogy talán azért ugranak egymásnak az addig boldog szerelmesek, mert „lakva ismeri az ember a másikat” – vagy ha már együtt élnek, mert „ennyi már túl sok egymásból”. Pedig valahol itt lakozik az igazság, és ha mélyen magunkba nézünk, belátjuk, hogy mindez nagyon is emberi dolog. Szép-szép azt elképzelni, hogy két ember összeforr egy boldog ölelésben, és „akár reggelig is így maradnának”. Mert nem. Igenis, egy idő után túl kényelmetlen a másik karja a tarkónk alatt, melegünk lesz az arcunkon nyugvó arctól stb. Ugyanígy van ez lelki szinten is: bizony, szükségünk van a magánszférára, a másik olykori távollétére, a nagy beszélgetések helyett a „csak úgy bambulok” súlytalanságára. Mert bármennyire is szeretjük párunkat, a vele-lét feladatot is jelent: megfeleléseket, alkalmazkodásokat, önfegyelmezést. Teljesen természetes hát, hogy a közös nyaralás egyben nagy kihívás is – ám akkor nem, ha mindezt megértjük és okosan csináljuk.
hirdetés
Tervezzetek meg mindent előre!
Először is jó, ha megtervezzük a nyaralást, közösen. Alaposan utána kell nézni, milyen lehetőségek várnak a nyaralás helyszínén, s azok közül mindenki egyforma arányban talál-e kedvére valót. A „mit fogunk csinálni” kérdésének még a nyaralás előtt kell felmerülnie, s nem a kibőröndözés után. Persze lehet, hogy összes tevékenységünk a napozás lesz, de akkor legyen ebben megegyezés – legyünk nyugodtak afelől, hogy párunk is így szeretné. Ha ez megvan, és már tudjuk, hova és milyen célokból megyünk, már csak az van hátra, hogy leszámoljunk magunkban azokkal a tévhitekkel, amelyek könnyen tönkretehetik a nyaralást.
A 4 leggyakoribb tévhit, amely tönkreteheti
a közös üdülést – írd felül őket magadban!
1. Sülve-főve együtt kell lennünk – Sok párnál sértődés tárgya, ha kedvesünk mondjuk hegymászásra nevez be, míg mi már rég leszerveztük a masszőrrel az időpontot. Úgy érezzük, na tessék, itt az idő, amikor együtt lehetnénk, ő meg holmi meghódítandó ormokat választ, ahelyett, hogy bennünket hódítana. Ám a kényszeredett együttlét egészen biztosan összeveszéshez vezet – olykor-olykor menjetek külön utakon, és ne várjátok el egymástól, hogy a szerelmen kívül semmi más ne érdekelje, hiszen ez elrugaszkodott és idealista elképzelés!
2. Ez a nagy beszélgetések ideje! – Ne essünk abba a hibába, hogy folyamatosan mélyenszántó témákat akarjunk körüljárni. A nyaralás első napjaiban talán tényleg éjszakákba nyúló beszélgetésekben pótoljuk mindazt, amire a hétköznapokban nem jut idő, ám ha görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy folyton valami érdekes kérdéskört járjunk körül. A semmitmondó témák és a csend ugyanúgy hozzátartoznak a nyaraláshoz is, sőt, talán még inkább, mint a hétköznapokhoz.
3. A nyaralás a szerelmi együttlétekre van! – Szintén irreális elvárás, hogy a nyaralás minden napját nagy szeretkezések és lépten-nyomon csókolózások jellemezzék. Persze jó ilyenkor kihasználni az időt, és egymásba merülni, de bizony ez is sok tud lenni egy idő után. Ha a nyaralás sokadik napján hullafáradtan zuhanunk az ágyba, és kedvesünk nem borul a szánkra minden tizedik lépésnél, ne a szerelem fokát lássuk benne! A női hisztik legnagyobb része arról szól, hogy „már nem szeretsz eléggé”, s ez bizony azt eredményezi, hogy ha sok ilyen hiszti van, előbb-utóbb már tényleg nem… Pedig ha őszinték lennénk önmagunkhoz és a másikhoz, beláthatnánk, hogy bizony a folytonos csókokból és szüntelen szeretkezésekből nekünk is elegünk lenne egy idő után.
4. Az üdülés alatt csak egymással foglalkozunk!
Igen, a nyaralás éppen arra van, hogy főleg egymással törődjünk. Főleg – de nem kizárólag. Ha egy-egy olyan program van, amelyhez párunknak nem sok kedve van, vagy ha leáll beszélgetni egy-egy régi vagy új ismerőssel, ne orroljunk meg azonnal érte. A nyaralás nem egy másik világ, itt sem leszünk érdektelenebbek időtöltések vagy más emberek iránt – legfeljebb visszafogjuk magunkat. Ne tegyük! A meg nem tett dolgok biztosan visszaütnek, míg ha szabadon engedjük önmagunknak és kedvesünknek, hogy a nyaralás alatt is éljen azokkal a programokkal, barátkozási lehetőségekkel, amelyek adódnak, és nem azon sértődgetünk, hogy már megint nem velünk foglalkozik, amikor majd ezt teszi, sokkal nagyobb kedvvel és sokkal többet adóan teszi majd.