2014.09.21. | Máté
A kosár jelenleg üres
Együtt vagy külön az ágyban?

2008. március 14.

Új divat a külön hálószoba: a tengerentúlon és nálunk is. Sokan vannak, akik a kényelemre hivatkozva voksolnak a különalvásra. Van, aki szerint csak a szex miatt összetal

„Nekem nagyon furcsa, hogy egy ismerős házaspár, amióta csak összeházasodtak – több mint húsz éve - külön ágyban alszanak, még akkor is külön szobát bérelnek, ha elutaznak valahová. Csak akkor vannak együtt az ágyban, amikor szeretkeznek. Azt állítják, hogy ez tulajdonképpen egy olyan játék, amely „frissen tartja” a kapcsolatukat. Saját hálószobájukban viszont tudnak pihenni, ezt mindegyikük saját ízlése alapján rendezte be” – írja egy olvasó. A témával kapcsolatban más azt a régi mondást idézte: a házassági hűség alapkelléke, hogy mindketten ugyanabban az időben feküdjenek le és lehetőleg ugyanabba az ágyba, egymással.

Valóban úgy tűnik, újabban felvetődik a kérdés: együtt vagy külön? A hálószoba a legintimebb helyiség egy lakásban, a nap végén ide vonulunk vissza, itt pihenünk, alszunk, szerelmeskedünk, úgy bújunk be, mint valami fészekbe.

Nemrég jelent meg egy felmérés, amelyet az Amerikai Házépítők Nemzeti Szövetsége (National Association of Home Builders) készíttetett az építkezési szokásokról. A tengerentúli építőipari cégek adatai alapján azt jósolják, hogy 2015-re az újonnan épülő lakások, házak több mint 60 százalékában külön hálószoba épül a nőnek, illetve a férfinek. Az angolszász országokban ugyanis folytatódik a trend, egyre több pár szeretné külön tölteni az éjszakát.

Ez persze ellentmond a romantikus képnek, ahogy a szerelmespár szorosan összesimulva alszik. Magyarországon ilyen téren tendenciáról biztosan nem lehet beszélni, aminek vagyoni és más okai is vannak. Szilárdan tartja magát például az a nézet, hogy a különalvás a kapcsolat megromlásának, kihűlésének egyenes bizonyítéka.

A külön hálószoba hívei viszont azt állítják, épp ellenkezőleg: semmi köze nincs a közös ágy felszámolásának a kapcsolat minőségéhez, a legfőbb indoka ugyanis nem más, mint a kényelem. Azzal érvelnek, hogy mindenkinek szüksége van a nyugodt alvásra, a kényelem, a tökéletes éjszakai pihenés szerintük éppen hogy hozzájárul a pozitív párkapcsolathoz. Nem zavarják egymást, nincs wc-re kimászkálás, horkolás, az álmatlanul forgolódó társ mocorgása.

Nem okoz tovább gondot az sem, ha a két fél más beosztás szerint éli életét, vagy eltérő munkarendben dolgozik, más szokásaik vannak, például egyikük korábban lefekszik, a társa viszont sokáig olvas. Ezért aztán a különalvást pártolói szerint így nyílik igazi lehetőség arra, hogy egy hosszú távú, harmonikus párkapcsolatban éljük mindennapjainkat.


Antiromantika: kisnappalivá vált a háló

„Az ágy nálunk a szociális együttlét terepe is, nemcsak az alvásé. Oda bújnak be hozzánk a gyerekek egy kis esti játszásra, de még enni is szoktunk ott, vagy hétvégén reggel ott teázni-kávézni” – írja egy fórumozó.

A szeparált hálószobák építtetésével párhuzamosan egy ellentétes változás is tapasztalható, az Egyesült Államokban megszokottnál jóval alacsonyabb életszínvonal miatt hazánkban inkább ez jellemző. A legideálisabb, ha a hálószoba megmarad annak, ami: az elvonulás, pihenés, alvás, együttlét helyszínének. Sajnos, manapság azonban más, plusz funkciókat is betölt ez a szoba: „kisnappalivá”, gyerekszobává, dolgozószobává válik. Pedig minden zavaró zaj, fény, hanghatás árt a tökéletes kikapcsolódásnak, ellazulásnak, intimitásnak.
 
Az egyik bútorgyártó cég tavaly 28 országban végzett felmérést az alvási szokásokról, ez is azzal az eredménnyel zárult, hogy manapság a hálók az alváson, és az intim, szexuális együttléten kívül négy másik tevékenység helyszínéül szolgálnak: napközbeni pihenés, szórakozás (például tévénézés), olvasás, tanulás. A magyarok elmondásuk szerint ezek mellett még munkára, és tárolásra is használják hálójukat. A kutatók szerint a hálószobák funkcióinak megváltozásával is összefügg, hogy az emberek világszerte kevesebbet alszanak, mint korábban. Persze, ennek vitathatatlanul a felgyorsul, rohanó életmód, a növekvő nyomás jelentheti az alapvető okát.

Kimutatták azt is, hogy a nők gyakrabban olvasnak az ágyban, mint a férfiak, és általában is többször töltik idejüket – például itt játszanak együtt a gyerekkel – az ágyon, vagy annak közelében. A férfiak viszont elsősorban zenét hallgatnak, tévéznek, vagy számítógépeznek az ágyon vagy annak környezetében, aminél az is szerepet játszik, hogy a férfiaknak rövidebb az alvásideje.

Az áruházlánc közvélemény-kutatásából egyébként az is kiderült, hogy a magyarok a hálószobákban különösen kedvelik az élénk színeket. Mindent összevetve, a közép-kelet európai országok közül mégis leginkább mi vagyunk elégedettek saját hálószobánkkal, a válaszadók 77 százaléka vélte úgy, hogy minden rendben van éjszakai tartózkodási helyével.

Küldd el ismerősödnek »