2011. szeptember 20.
Csak okosan a lépcsőkön!![]()
Előbb-utóbb minden pár életében eljön az összeköltözés időszaka. Ez egyszerre izgalmas és ijesztő, felelősségnek érezzük, nem alaptalanul: az együttélés bizony már egészen más szintje a kapcsolatnak, s ha túl hamar vagy átgondolatlanul léptük meg, könnyen le is zuhanhatunk róla. Vajon honnan tudhatjuk, hogy eljött az ideje, és milyen dolgokkal kell szembenéznünk? Erre természetesen nem létezik sztereotíp válasz, hiszen minden ember és minden párkapcsolat más, de van néhány általános érvényű kitétel, amelyekre mindenképp érdemes odafigyelnünk.
hirdetés
Vajon te együttélős típus vagy?
Hiába érte el a kapcsolat az összeköltözés szintjét, ha te magad olyan személyiség vagy, akinek az autonómia sokkal fontosabb, mint az intimitás. Meg kell ugyanis értenünk, hogy vagy a kecske, vagy a káposzta, a kettőt nem tudjuk együtt birtokolni. Vagy a tökéletes függetlenség, vagy a tökéletes összeolvadás mellett kell letennünk a voksunkat. A mingli lét (az olyan párkapcsolat, amelyben külön lakásban élnek az egyébkétn monogám és együttlévő felek) biztosítja ugyan a teljes autonómiát, ám kedveseddel nem fonódhatsz úgy össze, hogy szinte már „egy test-egy lélek” legyetek. Az együttélésben pedig alkalmazkodni kell és áldozatot kell hozni saját önálló dolgaid tekintetében. Ne akarjunk magunkra erőltetni valamit, csak mert hagyomány vagy mert divat! Tartsd szem előtt a boldogságodat, hiszen jól ismered magad: azt tedd, ami a te személyiségedet ki tudja teljesíteni!
Jó, jó, de mikor?
Ha az együttélés, a házasság és család számodra a járható út, és kedvesed is hajlandóságot mutat ugyanerre, jöhet az összebútorozás – és hogy pontosan mikor is van itt az ideje, arra útmutatás csak a ti lelketekben van. Azt mondják, ha már legalább egy konfliktusotok volt, amelyet sikerrel megoldottatok, nagy eséllyel nem fogtok mellé az összeköltözéssel. Ám vannak olyan emberek, akik kedden megismerik egymást, szerdán már együtt laknak, és két év múlva már boldog szülők. Ez is minden további nélkül előfordulhat, ehhez csak az kell, hogy a két ember személyisége rendkívül hasonlítson egymáshoz. Ugyanis jóval toleránsabbak vagyunk olyan rigolyákkal, szokás- és viselkedésmintákkal szemben, amelyek bennünk is megtalálhatók. Ha példának okáért mindkét fél attól boldog, hogy munka után békésen heverészik és olvasással-tévézéssel tölti az időt, minden bizonnyal békés együttlétnek néznek elébe. Ha vérmérsékletetek és magánidőtök jócskán eltér egymástól, természetesen akkor is lehetséges a boldog együttélés: ez esetben azonban nem árt, ha már egy ideje együtt vagytok, és megismertétek-megszerettétek egymás életmódját.
És ha tönkreteszik a szerelmet a hétköznapok?
Nos, erre elsőkézből kínálkozna a válasz, hogy: akkor nem is volt szerelem. Ez azonban nem ilyen egyszerű. Az ember folyamatosan változik, és meglehet, hogy éppen olyan szakaszában vagytok saját személyiségeteknek, amely ellentétes egymással. Ennek a klasszikus példája a „még éretlen rá, én meg már nem” szituáció. Ha belegondolsz, 5-10 évvel ezelőtt biztosan máshogy kezeltél volna egy adott konfliktushelyzetet – és ez mindig is így lesz, hiszen okosodunk, érünk, tapasztaltabbak leszünk. Ha pasid még a boldog kamaszéveket éli negyvenévesen is, te pedig már rég pelenkákról álmodsz, az összeköltözés nem túl jó ötlet. De ugyanez áll az „érzelmi életkorra” is: ha egy előző kapcsolatot egyikőtök még nem dolgozott fel teljesen, az együttélésben azokért a sérelmekért „bünteti” a másikat, amelyeket még exétől szerzett. És persze a „rózsaszín szemüveg” ellen is nagy merénylet az összebútorozás: ha párodat nem is ismered igazán, és egy elképzelt személyiséget rendelsz hozzá, a valódi tulajdonságok kiábrándítóak lehetnek. Tehát: egyforma érzelmi és lelki életkor, őszinteség a másikhoz való viszonyulásban, a másik ember személyiségének reális ismerete vagy a miénkkel való nagy hasonlósága és együttélésre alkalmas személyiség – ez a négy alappillére a boldog közös életnek, és ha ezek megvannak, már csak rajtatok múlik, hogy mit hoztok ki belőle – de ha ügyesek vagytok, jó eséllyel pályázhattok az aranylakodalmas tortára!