Szerelem a neten

2008. február 25.

Az internetes társkereső oldalak mostanában talán népszerűbbek, mint valaha: de mi van, ha a randin a várt szőke herceg helyett csak egy béka jelenik meg?

A szégyenlősség, a visszautasítástól való félelem, a rossz tapasztalatok és csalódások – vagy éppen a sokkal prózaibb időhiány – gyakran oka annak, hogy olyan emberek, akiknek egyébként minden esélyük meglenne egy teljes, boldog kapcsolatra, hosszú ideig magányosak. Nehéz odamenni egy vadidegenhez és megszólítani, vagy folyamatosan arra várni, mikor mutat be a legjobb barátnőnk a bátyja (éppen aktuálisan szingli) ismerősének. Ha valaki ráadásul már nem túl fiatal, még nehezebb a dolga: a szórakozóhelyeken a vendégek átlagéletkora gyakran a tizennyolcat sem éri el; az ismeretségi körbe pedig gyakran már csak házaspárok, családos emberek tartoznak – ami persze még frusztrálóbb egy egyedülálló ember számára.

Egyszerű megoldás?

Az internetes társkeresés könnyen használható, és mára már szinte mindenki számára elérhető módszerré vált, amit szerencsére egyre kevesebben ítélnek szégyellnivalónak. Itt még azok is levelezhetnek, akik élőszóban nehezen találják fel magukat, vagy éppen nincs idejük arra, hogy szórakozni járjanak. Az pedig sokak számára erőt ad, hogy nem elsősorban a külsejük, hanem a belső tulajdonságaik alapján ítélik meg őket.

Ugyanakkor a netes szerelmek tekintetében komoly elővigyázatosságra lehet szükség: hiszen, éppen az anonimitás és az „átgondoltság” okozhatja azt, hogy túlságosan megbízunk a másikban, vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk egy-egy levélváltásnak, Így pedig, ha esetleg a személyes találkozás nem úgy alakul, ahogy terveztük, vagy a másik egyszerűen „eltűnik”, akkor hatalmasat csalódhatunk – újra. Ez a csalódás pedig csak még jobban visszavetheti egy magányos ember társkeresési lelkesedését.

 
Kegyes (?) cyber-hazugságok

• Az interneten hazudhatunk külsőnket illetően, kikozmetikázhatjuk a fotónkat, vagy elküldhetjük valaki másét a sajátunk helyett. Így már az a bizonyos „első benyomás” is hamisnak bizonyulhat – lehet, hogy a számunkra elsőre vonzónak tűnő férfi vagy nő egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mi képzeljük.

• Ha nem látjuk a másik testbeszédét, nem halljuk a hanglejtését – amelyek segítenek minket abban, hogy megállapítsuk, igazat mond-e az illető –, akkor hitre, bizalomra lesz szükségünk arra, hogy valósnak fogadjuk el azt, amit a másik az üzeneteiben ír. Könnyen levehet a lábunkról az, aki tudja, mit kell írnia ahhoz, hogy az üzenete pontosan „oda találjon” ahova ő szánja. Ez pedig azt eredményezheti, hogy túlságosan sokat feltételezünk a másikról, a másik érzéseiről.
 
• A megszokott gátlásoktól (pl. külső, életkor) megszabadulva az internetes kommunikáció hihetetlenül rövid idő alatt meglepően intimmé, bensőségessé válhat: hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy olyan dolgokat írunk a másiknak, amiket soha nem mondanánk ki egy valós kapcsolat korai szakaszában. Próbáljunk meg inkább puhatolózni a másikról, mielőtt legbensőbb titkainkat, vágyainkat megosztjuk virtuális kiszemeltünkkel. Így elkerülhetjük azt, hogy túlságosan „elkötelezzük” magunkat a másik felé!

• Ha valaki felkelti az érdeklődésünket, írjunk neki bátran: de ne azért, mert a bemutatkozó lapján látható fotóról álmaink pasija vagy nője mosolyog ránk – a kép ugyanis lehet, hogy hamis (vagy éppen csak régi…). Próbáljunk meg minél kedvesebbek, barátságosabbak, és érdeklődőek lenni, de soha ne írjunk semmit, amit nem vállalnánk élőben is.

• Ha magunkkal szemben megfelelően kritikusak vagyunk, legyünk azok a másikkal is: ne higgyünk el mindent, amit ír – az sem rossz ötlet, ha megpróbálunk egy kicsit a kiszemeltünk után nyomozni. Ez nem tisztességtelen megoldás, hanem egyszerű elővigyázatosság.

Randira szükség van!

Bármennyire is jó érzés az interneten flörtölni valakivel, a személyes találkozót nem szabad halogatni. Az internetes kommunikáció bizonyos fokig képzelgés. Ahogy beszélgetni kezdünk, vagy megírjuk az első levelet, rögtön kialakul bennünk egy kép a másik személyről, de ez a személy legtöbbször teljesen más a valóságban, mint a képzeletünkben. Lehet, hogy figyelmes, végighallgat, minden egyes leírt szóra emlékszik, és ő az igazi lelki társ - de az első találkozáskor kiderülhet, hogy egyáltalán nem tetszik, sőt, egyenesen taszít a külseje. Vagy éppen fordítva: ő mondja azt nekünk, hogy nem ilyen partnert képzelt el magának. Ezeket a kérdéseket jobb minél előbb tisztázni, mielőtt még beleringatnánk magunkat abba a hitbe, hogy megtaláltuk életünk tökéletes párját.

Az első találkozás során készüljünk fel arra a furcsa érzésre, hogy „ismerjük is az illetőt, meg nem is”: már találkoztunk a gondolataival, tudjuk, mit gondol a világról, a hangja, a gesztusai, az arca azonban idegen. Ezt el kell fogadni, ezért próbáljunk meg minél nyitottabbak lenni – valószínűleg ő is hasonlóképpen érzi magát, mint mi.

A randevút szervezzük semleges helyre és ne tartson túl sokáig: ez mindkét fél számára „menekülési lehetőséget” biztosít. Egy kávé vagy ebéd sokkal jobb ötlet, mint a mozi, vagy a vacsora – ha már a szervezésnél túlságosan belemerülünk a randiba, nehezebb lesz nemet mondani. Így, ha mégsem olyan az illető, mint amilyennek képzeltük, valamivel könnyebb elköszönni, és nincs szükség arra, hogy órákon keresztül feszengjünk.

Ne adjuk fel!

Ha egy-két randi rosszul sikerül, vagy kellemetlen hangvételű leveleket kapunk, esetleg a számunkra szimpatikus illető néhány üzenet után egyszerűen eltűnik, ne legyünk túlzottan csalódottak. E-mailen, chaten keresztül viszonylag könnyű szerelemhez hasonlót érezni, de valódi vonzalom csak akkor alakulhat ki két ember között, ha személyesen is találkoztak. Így érdemes próbálkozni. Minden újabb levél egy újabb lehetőség arra, hogy megtaláljuk végre a párunkat – a net tele van igazi „happy enddel” végződő szerelmi történetekkel.