2008. július 23.
1. Igyál zöld teát és ízesítsd citrommal
A zöld tea a rák egyik leghatékonyabb ellenszere. Már napi két csésze zöld tea 32 százalékkal csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, különösen a bőr, a tüdő és a máj területein. Ízesítsd citrommal, ugyanis a citromban található savak és a sok C-vitamin segíti az emész¬tést, és a tea antioxidánsainak felszívódását.
2. Kerüld a feldolgozott húsokat
Nemzetközi táplálkozáskutatók szerint minden feldolgozott húsfélét el kell hagyni az étrendből. Olyan élelmiszereket kell nélkülözni, mint a bacon, a kolbász vagy a virsli. Ezek ugyanis súlyosan károsítják a belek egészségét. Először csak az emésztési rendszert borítják fel, és ez székrekedés vagy éppen ellenkezőleg, hasmenés formájában jelentkezik. A belek ugyanis nehezen dolgozzák fel az ilyen típusú húsokat. A baj később különféle gyulladássá vagy fekéllyé súlyosbodhat, majd akár rákos betegségbe is torkollhat. Ráadásul az ilyen típusú húsok rengeteg felesleges sót tartalmaznak, amelyek lassítják az emésztést, és a vizet is megkötik a szervezetben. Naponta mindössze 6 gramm sóra van szüksége az emberi szervezetnek, ezekben a húsfélékben pedig ennél még adagonként is jóval több található.
3. Ügyelj a súlyodra!
A testsúly az egyik legjelen¬tősebb tényező a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatában. A súlyfelesleggel rendelkező embernek 31 százalékkal több esélye van bármilyen gyomor- vagy bélrák kialakulására. Ez azt jelenti, hogy már tizenöt kilós súlyfelesleg is súlyos kockázati tényező. Ha valaki kifejezetten elhízott, a rákos megbetegedésekre való esélye máris 49 száza¬lékra nő, ez azt jelenti, hogy szinte minden második elhízott ember aggódhat a rákos betegségek miatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy férfiak és nők egyaránt az S-es méretet tartsák ideálisnak. 5-8 kg súlyfelesleg még nem okoz jelentős problémát, tehát igyekezz a testsúlyodat normális tartományban tartani mind egészségügyi, mind esztétikai szempontból.
4. Kerüld a részegséget
A túlzott alkoholfogyasztás a bél-, a hasnyálmirigy- és a mellrák kialakulását segítheti elő. Amikor a szervezet próbálja feldolgozni az alkoholt, olyan káros méreganyagok, sőt hormonok szabadulnak fel, amelyek súlyosan rongálják az említett szerveket. Amennyiben havonta egyszer az esti iszogatás részegségbe torkollik, azzal máris 2 százalékkal növelted esélyét a rákos megbetegedéseknek. Ha már túl jól vagy túl rosszul sikerült az este, és alaposabban a pohár fenekére néztél, legalább a reggelivel próbáld meg ellensúlyozni a bajt. Másnaposság ellen fogyassz teljes kiőrlésű pékáruból, és zöld leveles zöldségekből álló reggelit.
5. Ügyelj szexuális egészségedre
Az AIDS-en túl számos egyéb szexuális úton terjedő fertőzés keserítheti meg az életedet. A szexuális úton terjedő betegségek többségének hosszú a lappangási ideje, gyakran azt gondoljuk, egy egyszerű fertőzésről van szó, amely antibiotikummal kezelhető. Ez sok esetben igaz is lehet, ám a csendes, lappangó vírusok méhnyakrákhoz is vezethetnek. Érdemes már 16 éves kortól legalább féléves rendszerességgel nőgyógyászati szűrésekre járni, hiszen minél előbb észlelik az orvosok a bajt, annál kisebb az esély a súlyosabb betegség kialakulására.
Mérei Kata
A cikk folytatását az augusztusi Diéta&Fitnesz magazinban olvashatod»