2012. január 13.
"Nekem ez nem meg"![]()
A nagyobb túlsúly vagy az edzetlenség ördögi köre, hogy az ember el sem kezdi a rendszeres mozgást, mondván, á, azt én úgy se bírnám. „Kifulladnék tíz perc után”, „én nem tudom így kitekerni a testem”, „az én izületeim nem bírják ezt”, „kiröhögnének, ha ilyen erőnléttel odaállnék”, „másnak ez lehet, hogy könnyen megy, de én világéletemben gyengébb voltam, mint más” stb. Persze ott belül motoszkál valami, hogy mindez csak kifogás, és ettől még rosszabbul érezzük magunkat. Pedig nem kifogás – ezek valódi indokok! Valóban kifulladhatunk egy közepes aerobic első pár perce után is, ha már évek óta meg se mozdulunk, valóban elmerevedtek az izmaink és lehetnek érzékenyek az izületeink, lehettünk mi az utolsók minden testnevelés órán – és ezek félelmet keltenek bennünk, amelyek megakadályozzák, hogy nekivágjunk a „rendszeres mozgás” utópisztikus vágyképe felé.
hirdetés
A sikerélmény csodákra képes
A megoldás pedig nem az, amelynek kósza gondolata sokszor átsuhan a fejünkön, hogy le kellene ezt küzdeni, venni egy nagy levegőt, és belevágni. Ez ugyanis nem fog menni, hiszen valóban érezni fogjuk a tíz perc utáni lihegést, az izületeinket, a szégyenünket vagy az elkeseredésünket – és egy-két alkalom után kudarcként elkönyvelve feladjuk, és még sötétebb képünk alakul ki önmagunkról. Ám ha olyan mozgásformát választunk, amelyben sikerélményünk adódik már az első alkalom után, növekszik az önbizalmunk és lelkesedésünk, és ami a legfontosabb: kialakul bennünk az a jóleső tudat, hogy bizony mi is mindennap elvégezzük az egészséghez szükséges napi 20 perc mozgást. Ennél jobb és motiválóbb érzés pedig nincs annak, aki már esetleg évek óta küzd azzal a bűntudattal és kisebbrendűségi érzéssel, hogy minderre ő nem képes. Ráadásul testünk látványos alakulása, erőnlétünk fokozódása további mozgások bevezetésére fog sarkallni bennünket.
Nem kell lihegni - a helyben-gyaloglás módszere
A legfontosabb az aerob mozgás bevezetése, egyrészt, mivel minden túlsúlyos és edzetlen ember ettől ódzkodik leginkább, másrészt, mert a szív- és érrendszert megdolgoztatja, a szervezet oxigénszintjét növeli és persze nem utolsósorban zsírt éget. Azt még el-el tudjuk képzelni magunkról, hogy némi súlyzózásra képesek vagyunk, no de hogy futni, lihegni, izzadni … Nos, nem is kell. Leslie Sansone „walk at home” módszere kiválóan alkalmas a teljesen kezdők aerob mozgásának megoldására. A program tulajdonképpen „helyben-gyaloglás”, egy tenyérnyi helyen elvégezhető, és a kezdő rész mindössze húsz perces – épp jó arra, hogy meglegyen a kötelező napi mozgás. Az ember ezzel a kezdő résszel is 1 mérföldet gyalogol le a képernyő előtt, ráadásul ahogy erőnléti szintje növekszik, úgy térhet át az egyre hosszabb és hosszabb távok legyaloglására. Rendkívül élvezetes, hiszen gyalogolni mindenki tud, s csupán egy-egy rövid rész van megfűszerezve némi lábemelgetéssel, oldallépéssel, kevés karmunkával, mégis az egész testet formálja, állóképességünket, erőnlétünket növeli, és már pár alkalom után látszanak alakunkon is a változások.
Csak pár guggolás és kész?
Persze, az aerob mozgás mellett erőfejlesztő tornát is be kellene iktatni, annál is inkább, mert izmaink növelése felgyorsítja az anyagcserét, valamint ellátásuk több kalóriát kíván, így minél izmosabbak vagyunk, annál több zsírt égetünk. Nem muszáj konditerembe járni, hiszen otthon is végezhetsz súlyzós edzéseket (akár ásványvizes palackokkal is), ám ha idegenkedsz a súlyoktól, ismerkedj meg Pavel Tsatsouline erőedzéseivel (A meztelen harcos c. könyv), amelyek rendkívül hatékonyak, s csupán a saját testsúlyodat használod hozzá. Egykezes fekvőtámaszokat és egylábas guggolásokat sajátítasz el a program során, amelyekből azonban nehézségi fokuk miatt (de lépésről lépésre könnyebben elsajátíthatod, mint gondolnád!) elegendő csupán párat végezni, mégis nagyon látványos eredményt hoznak.
Ezeken kívül természetesen még számos kifejezetten kezdőknek és túlsúlyosaknak létrehozott program van – bármit választhatsz, csak válassz valamit! Meglátod majd, ha olyat találsz, ami örömet okoz, nem adod fel, és minden este azzal a tudattal alhatsz el, hogy ma is tettél az egészségedért és szépségedért!