Miért nem tudok lefogyni? 1. rész

2007. szeptember 04.

Vannak olyan körülmények, amelyek mind-mind közrejátszanak abban, hogy egyre csak kúsznak fel ránk a kilók.

Az egészséges étkezés aranyszabálya: az elfogyasztott étel annyi kalóriát tartalmazzon, amennyit a szervezet eléget. Ha ennél többet vesz valaki magához, az meghízik, ha kevesebbet, akkor fogy. Hiába hangoztatják ezt lépten-nyomon a táplálkozástudományi szakemberek, dietetikusok, egyáltalán nem könnyű megteremteni ezt az egyensúlyt a mai fogyasztói világban. Íme, nyolc fogyicsapda, amelyek mindegyike könnyen túlevéshez vezethet!

1. Nagy kiszerelés, XXL változat, akciók

Ki tudna ellenállni a hipermarketek akciójának, mikor két puding áráért hármat kap, egy egész doboz pattogatott kukorica jóval kevesebbe kerül, mint ha egyenként csomagjával vesszük meg? Nem is beszélve a 10-20, vagy akár 50 % grátisz feliratú kekszekről, ugyanennyivel nagyobb csokiszeletekről vagy a multipack kiszerelésű péksüteményekről.

Hiszen így egyszerűbben és költséghatékonyabban jutunk hozzá, többet kapunk ugyanannyi pénzért – érvelnénk. Biztosan? Az ilyen vásárlásoknak köszönhetően halmozódnak fel otthon egész készletek egészségtelen élelmiszerekből, amelyek túlevésre ösztönöznek.

Alapvetően azért problémás valamiből a nagyobbat – a „gazdaságosabb” - kiszerelést választani, mert a csomagolt mennyiség döntően befolyásolja azt is, hogy mennyit eszünk meg belőle. Amerikai pszichológusok több kísérlettel vizsgálták, hogy a különböző nagyságú csomagolás önmagában mennyire lehet evésre ösztönző. Például három csoportra osztották a moziban a közönséget, mindenkinek ugyanannyi M&M’s cukorkát adtak, csak éppen három különböző nagyságú dobozban. A végeredmény önmagáért beszélt: átlagosan azok ették meg belőle a legkevesebbet, akik a legkisebb dobozban kapták az édességet. A közepes dobozból ennél több fogyott, míg a legtöbbet a legnagyobb változatból eszegették meg az emberek.

A gyártók ezzel természetesen tisztában vannak, ahogy ennek a pszichés tényezőivel is. A szakemberek szerint ugyanis – azon túl, hogy a kedvezőbb ár miatt döntünk a nagyobb kiszerelés mellett – egyfajta pszichikai késztetés is áll a háttérben, amiért annyira sokat/nagyot veszünk valamilyen ételből, amire biztosan nincs szükségünk. Megnyugtatjuk, sőt jutalmazzuk magunkat azzal, hogy minél több finomsággal vegyük körbe magunkat, biztonságérzetet ad a tudat, hogy milyen javakkal rendelkezünk.

Az eltúlzott ételadagok azért is vezethetnek észrevétlenül túlevéshez, mert ha több péksüteményt, sajtot, pudingot vásárolunk együtt (hiszen „minden negyedik ingyen van”) akkor sokszor azért esszük meg előbb, mert attól tartunk, hogy megromlik, tönkremegy. A „nem akartam kidobni”, „ha már felbontottuk…” ismerősek lehetnek sok, sajnos elterebélyesedett háziasszonynak.

Mára ez a fogyasztói társadalmakra jellemző folyamat oda vezetett, hogy teljesen átalakult a viszonyítási rendszerünk, jóval nagyobb adag ételekhez szoktunk hozzá. Ezért van az, hogy valósággal elszörnyedünk, amikor egy fogyókúránál szembesülünk azzal, mekkora is egy ideális adag.

Mit lehet tenni?

Nagy kiszerelésű, többkilós kiszerelést csak olyan élelmiszerből vegyünk, amely alacsony kalóriájú, egészséges. Ha müzlit akcióznak „minden második ingyen”, akkor ne habozzunk, és tartsunk otthon gazdaságosan megvásárolható zöldségeket, illetve olyan teljes kiőrlésű termékeket, amelyek hosszabb ideig eltarthatóak, mint például a korpás toastok, vagy a magvak.

Jó lenne teljesen elfelejteni az óriás adagokat, mennyiségeket minden másból, de ha mégsem megy, akkor jöhet az újracsomagolás: elő az uzsonnástasakkal, vagy a mélyhűtőbe használatos kis nejlon zacskókkal, és porciózzuk újra a túlevésre sarkalló nagy kiszerelésű élelmiszert! Ha kipróbáljuk, rájövünk, hogy ezzel a kis ráfordítással sokkal lassabban fogy el minden. Régi tanács, de még mindig igaz: vizsgáljuk meg a tányérainkat, ahhoz viszonyítva, hogy mennyi lenne az ideális mérték húsból, köretből, levesből. Csapjuk be magunkat! Sokkal jobb érzéssel falatozzuk majd az addig salátás tálkának, vagy desszertes tányérnak használt edényből a bőségesnek tűnő adagokat, miközben szinte a felét sem esszük meg a szokásos – eltúlzott – mennyiségnek.

2. Érzelmi okokból nem mondunk nemet

Kivel ne fordult volna elő, hogy vendégségben, vagy családi ebédeknél azért nem utasított vissza egy ránézésre is cirka 1500 kalóriás süteményt, mert nem akarta megbántani, aki készítette? Anyukánk „híres” zserbója, az anyós pogácsája, a barátokkal való közös bográcsozás – udvariasságból, kedvességből, megszokásból eszünkbe sem jut azt mondani a kínálgatásra, hogy „köszönöm, de most nem kérek belőle”. A legtöbb emberben ez szinte kódolva van: ha valaki főz rád – vagyis gondolt rád, megajándékozott valamivel – akkor nem szállunk vele szembe – állapították meg pszichológusok is. Így szocializálódunk, ezt látjuk, miközben felnövünk, és édesanyánk a „lelkét is kiteszi”, hogy finomságokkal kényeztessen minket.

Még akkor is engedünk, ha közben pontosan tudjuk, hogy ezzel most egy hétre előre megvan a megengedett cukorbevitel, vagy ezzel lőttek a szénhidrátmentes fogyókúránknak. „Hiszen annyit vesződött vele” – gondoljuk, rosszabb esetben pedig meg is hallgathatjuk, ahogy órákat töltött a konyhában. Persze, a többség azért számol – vagy legalábbis igyekszik számolni – az ilyen alkalmakkal, amikor végiggondolja, mikor vág bele egy diétába, de mivel ezeknek általában hosszabb ideig kell tartaniuk, könnyen adódhat váratlanul is ilyen esemény.

A szakemberek szerint ez különösen azokra igaz, akik olyan családban nőnek fel, ahol az evés különösen fontos, ahol az étkezés tulajdonképpen az egyetlen alkalom, amikor a családtagok mindannyian együtt vannak. Jellemzőek a nagy, bőséges ebédek, vacsorák, központi szerepet tulajdonítanak az ételnek, és ezért bizony sokszor fordul elő túlevés.

Mit lehet tenni?

Egyrészt tisztában lehet lenni ezzel a mindannyiunkban meglévő viselkedésformával, így első lépésként el tudjuk fogadni, és nem próbálunk küzdeni ellene. Jól van ez így, számoljunk inkább vele. Ezért továbbra is praktikus tanács, hogy kerüljük az ilyen alkalmakat diétázás, vagy más könnyített étrend idején.

Ha ez mégsem megy, akkor a szakemberek szerint arra kell odafigyelni, hogy ne a súlyunkra, vagy az ételre hivatkozva utasítsuk vissza az étkezést, ne mondjuk, hogy nem fér bele az egészséges táplálkozásba. Ettől nemcsak a másikban marad tüske, de a többiekben – akik addigra már felszerelkeztek egy tányérnyi pörkölttel vagy sütivel – szintén rossz érzést kell. Egyetlen formája van a kalóriabomba elfogadása alóli kibújásnak, ami megoldást jelenthet az előzőekre: hivatkozzunk arra – kedvesen, akár az ételt meg is dicsérve –, hogy sajnos, nem vagyunk éhesek. Ha azt mondjuk, hogy nemrég ebédeltünk, vagy egy nagy étkezésnél azt, hogy bőven elég volt az első fogás, vagy, hogy tele vagyunk, máris teljesen másként hangzik.