2008. február 19.
Talán még azt is ki lehet jelenteni, hogy a pluszkilókkal egyenesen arányosan nő az elkeseredettség, és ezzel együtt a befolyásolhatóság, ha fogyásról van szó. Ehhez jön még hozzá az emberi lustaság, miért is kelnénk fel a tévé elől, és mennénk el izzadni egy edzőterembe, ha az is elég, hogy bekapunk egy tablettát, vagy elszürcsölünk egy bögre „csodateát”. Így következik a próbálkozások sora, egyiket a másik után vetjük be, általában viszont csak átmeneti a siker – ha egyáltalán van -, és igazából egyvalami lesz soványabb: a pénztárcánk.
A fogyasztóvédők rendszeresen körutakat tesznek budapesti és vidéki patikákban, gyógynövényboltban és egyéb üzletben is, ellenőrizve a fogyasztószer-kínálatot. A különbség az árakat tekintve hatalmas, ugyanis ezek a termékek általában szabadárasak, ezért az egyes üzletek árai között akár több száz forintnyi eltérés is lehet. Ezeknek a szereknek a többsége nem olcsó, jellemzően több ezer forintot is kóstál „A MÓDSZER”. A kereskedők szerint nem meglepően elsősorban a nők hajlandóak mélyen a zsebükbe nyúlni. Jellemzően egyszerre többféle készítményt is megvesznek, valósággal kísérleteznek.
Amikor pedig egy-egy sztár látványosan megszabadul feleslegétől, valóságos roham indul el a szerért – ez egyébként az interneten is jól követhető, egymás után jönnek létre a fórumok, ahol adják az infót, mivel is fogyott annyit Csala Zsuzsa.
A fogyasztóvédők azt tapasztalták, hogy a boltok, drogériák alkalmazottjainak egy része egyáltalán nem ismeri az általuk eladott szereket. Az egyik ellenőrzésen például előfordult, hogy arra a kérdésre, mit tartalmaz a készítmény, a boltos egyszerűen felolvasta a doboz oldalán található szöveget, de ennél többet nem tudott hozzátenni. A patikákban valamivel jobb a helyzet, a gyógyszerészek értettek a készítményekhez, és az összetevőkkel is tisztában voltak.
A természetes alapanyagokból, például gyógynövényekből készült fogyasztószerek általában nem ártalmasak, az viszont más kérdés, hogy sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, milyen módon hatnak. Aki még nem próbált ki korábban fogyasztóteát, és kellő tájékozódás nélkül belevág, nem biztos, hogy fel van készülve arra, ezek általában vízhajtó illetve hashajtó hatásuk következtében fogyasztanak.
A legveszélyesebb, ha valaki illegálisan, bolton kívül akar hozzájutni egy termékhez, általában azért, mert minél többet meg akar spórolni. A piacokon, aluljárókban, kézen-közön terjesztett termékek egy része hamisítvány, ami káros is lehet, hiszen fogalmunk sincs, mi lehet benne, ezért még az a legkevesebb, ha nem fogyaszt le bennünket. Sokszor már a csomagoláson látszik, hogy valami nem stimmel, ennek egyik véglete például – és erre is akadt jócskán példa – ha a termék dobozán, külsején nincs magyar felirat, illetve vevőtájékoztató. A fogyasztóvédők által lefülelt egyik zugárus az alkalmazásról annyi mondott az általa baleknak hitt „vásárlóknak”, hogy minél többet akar fogyni, annál többet igyon belőle.
Ferdítenek, túloznak a reklámok
A Gazdasági Versenyhivatal már több fogyasztó- és étrend-kiegészítő cég gyártóját megbírságolta a fogyasztók megtévesztése miatt. Az egyik legnagyobb ferdítés az, hogy egyes cégek úgy tüntették fel termékeiket, mintha gyógyhatásuk lenne. Az Európai Bizottság táplálék-kiegészítőkre vonatkozó irányelve szerint viszont kizárólag az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által jóváhagyott táplálék-kiegészítők bocsáthatók forgalomba, így nálunk is ugyanazok a szerek kapható, mint máshol az unióban.
Az EU-s szabályok egyértelműen kimondják, hogy a készítmények jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a terméknek betegséget megelőző, illetve gyógyító hatást tulajdonítani, de még ilyen tulajdonságra utalni is. Volt olyan fogyasztószer, amely reklámjában azt ígérte, hogy a termék rendszeres szedésével nemcsak lefogyunk, de megszűnnek a bőr- és hajproblémák, az izületi fájdalmak, a szívizom károsodása, a vérnyomásproblémák, sőt a menstruációs panaszok és a depresszió is.