2011. július 28.
Elég, ha csak törekedsz rá! ![]()
Hogy a tökéletesen egészséges életmód a mai rohanó világban szinte teljesíthetetlen, el kell fogadnunk. Igen, tudjuk, hogy heti 3-4 edzés lenne az igazán kívánatos, de szinte elképzelhetetlen, hogy ezt mindig be tudjuk tartani, hogy soha semmi ne jöjjön közbe. Közbejön, persze, hogy közbejön – ám a legnagyobb hiba, ha ilyenkor legyintünk egyet az egészre, mondván, inkább nem is erőlködök, úgyse fogom tudni megvalósítani. A helyes gondolkodásmód az, ha ismerjük a „tökéletesség útját”, és ahogy tudjuk, megpróbáljuk követni. Az egyik nap jobban fogunk hozzá közelíteni, a másik nap kevésbé – ám ha ezt elfogadjuk, és csak annyi célt tűzünk ki magunk elé, hogy amennyiben lehet, követjük az előírásokat, máris sokat tettünk egészségünkért. Ismerd meg a teljes mértékben egészséges napirendet, és törekedj arra, hogy minél pontosabban kövesd – ha csak részben sikerül, már akkor is nyertél!
hirdetés
Ilyen lenne egy tökéletes nap
6 óra: ébredés. Az emberi szervezet számára a legmegfelelőbb alvásidő a napi 6-8 óra, leginkább 22 óra és reggel 6 között. Hajnali 4 órától már ideális az ébredési időpont, a „természettel együtt ébredni” jótékony hatással bír szervezetünkre nézve.
6 óra 05 perc: az arc hideg vízzel történő leöblítése nemcsak az ébredést segíti elő, de a bőrre is remek hatással van. A hideg víz összehúzza a pórusokat, frissíti és feszesíti az arcbőrt.
6 óra 10 perc: napi 1-2 kávé nem befolyásolja károsan az egészséget. Ám a koffein elősegíti a vizesedést, a narancsbőr kialakulását, valamint gátolja a méregtelenítési folyamatokat. Márpedig az emberi test főleg délelőtt végzi a mérgek kiürítését – így érdemesebb inkább zöld teát választani a reggeli kávé helyett, amely bőrünkre, anyagcserénkre és zsírégetésünkre is kedvező hatással van, ráadásul ugyanúgy élénkít, mint a feketekávé.
6 óra 15 perc: a reggeli torna beindítja az anyagcserét, élénkít, frissít, és kihat egész napi közérzetünkre. A tibeti rítusok gyakorlatsora kitűnő választás lehet, fiatalít és formában tart, ráadásul 10 perc alatt elvégezhető.
6 óra 40 perc: ha a reggelit az ébredést követő első órában fogyasztjuk el, az emésztési folyamatokat a lehető legkedvezőbb irányba tereljük. Az anyagcsere beindul, az energiaraktárak feltöltődnek, és testünk minden működési folyamata a legmagasabb szinten valósul meg (a zsírégetés is, úgyhogy diétázók ki ne hagyják a reggelit!). A legjobb választás a gyümölcsreggeli vagy a teljes kiőrlésű gabonatermékek.
10 óra: délelőtt 10 óráig legalább fél liter szénsavmentes vizet jó meginnunk, ezzel nagyban segítjük szerveztünk kiválasztó folyamatait.
11 óra: A szabad levegőn való mozgás jót tesz a tüdőnknek és az izmainknak, ha másra nincs lehetőségünk, legalább egy rövid sétát tegyünk. ![]()
12-13 óra 30 perc: ebben az időszakban a legintenzívebb a táplálékok feldolgozása, így érdemes ebben az időszakaszban ebédelni. Ebédünk mindig tartalmazzon friss zöldséget vagy gyümölcsöt, a főétkezést leginkább sovány húsokból, tejtermékekből és teljes kiőrlésű gabonákból válogassuk össze.
15 óra: mostanra már legalább 1 liter szénsavmentes ásványvizet vagy gyógyteát fogyasszunk el. Nemcsak az a fontos, hogy mennyi folyadékot iszunk naponta, hanem az is, hogy hogyan osztjuk el. Az egyenletes folyadékpótlás megőrzi a bőr szépségét, megelőzi a ráncokat, segíti az ideális testsúly fenntartását és a szervezet tisztulását. Amikor megszomjazunk, akkor már „késő”: a dehidratáltság már bekövetkezett, ezért jelez a szervezet szomjúsággal. Előzzük meg, és igyunk folyamatosan elegendő folyadékot!
15 óra 30 perc-16 óra: az uzsonna ideje. A legjobb választás a zöldség, a gyümölcs és a magvak, ehetünk finom joghurtos salátát, egy-két szem friss gyümölcsöt vagy egy marék mandulát. Ne hagyjuk ki a délutáni mini-étkezést, jót tesz az anyagcserének!
18 óra: a vacsorát lehetőleg ne hagyjuk későbbre. Nemcsak a pluszkilókat előzhetjük meg ezzel, de alvásunk is zavartalanabb lesz! A legmegfelelőbb vacsora a fehérje+zöldség kombináció, a szénhidrátokat ilyenkor már mellőzd!
20 óra: mostanra már legalább 1.5 liter folyadékot el kellene fogyasztanunk. Egy könnyű esti torna segíti a nyugodtabb pihenést és jó levezetést ad a napnak.
22 óra: ekkorra már jó, ha ágyban vagyunk. Egy rövid meditáció vagy relaxáció nemcsak a léleknek, a testnek is igen hasznos. Az igazán pihentető alváshoz teljes sötétség és csend szükséges, a legapróbb fény- vagy zajforrás is zavaróan hat az éjjeli regenerációra. Ha minél tovább meg szeretnéd őrizni egészséged és szépséged, mindenképp biztosíts zavartalan alvási körülményeket!
Ha ezeken kívül még heti két edzést is beiktatsz, a lehető legtöbbet tettél az egészségedért!