2011. december 13.
Karácsonyi színparádé a Camaïeu-től![]()
A ’80-as évek eleganciája, lágyan omló anyagok és olyan karakteres színek, mint a mélykék, tujazöld, narancs-vörös és málnaszín jellemzi a francia divatóriás, a Camaïeu karácsonyi kollekcióját. Az ünnep fényét emelhetjük és szeretteink kedvében is járhatunk a karácsonyi kollekcióban megtalálható csodás darabokkal. Kedvünk és ízlésünk szerint válogathatunk a bőrkesztyűk, bőrkarkötők, bőrtáskák, sálak, 3 fonott övből álló szettek vagy az aranyozott balerinacipők között, és akár díszcsomagolásba rejtve is meglephetjük velük szeretteinket! Egy kis ízelítő a karácsonyi kollekcióból: bőrkesztyűk, bőrkarkötők, bőrtáskák, sálak, 3 fonott övből álló szettek tujazöld, narancs-vörös, málnaszín, mélykék színekben
Carter – Sokol: A férfi, aki nem tud szeretni![]()
„Sok nő szeretett vagy szeret olyan férfit, aki nem tudja viszontszeretni, aki az elköteleződéstől való félelmében ellene fordul, bántja vagy megfutamodik. Azért írtam ezt a könyvet, hogy világossá tegyem minden hasonló cipőben járó nő számára: esete egyáltalán nem egyedi. A szóban forgó férfi nem csak vele bánik így, így bánt minden más nővel, akivel valaha dolga volt.” – írja könyvéről Steven Carter. Az A férfi, aki nem tud szeretni az első könyv, amely a bonyolult jelenkor páros viszonyainak elemzése közben a férfi kötelékfóbiájára hívja fel a figyelmet. A férfi-nő viszony dinamikáját megragadva keres magyarázatot arra a gyakori jelenségre, amelyet mindannyian jól ismerünk: a nő kész boldogan elköteleződni, a férfi azonban meghátrál, mielőtt a kapcsolat a fejlődés következő szakaszába érne. Steven Carter és Julia Sokol interjúkra épülő könyve górcső alá veszi a férfi és a nő szerepét a legkülönbözőbb típusú kapcsolatokban. Ez az okos, világos és gyakorlatias mű segít idejében felismerni a kötelékfóbiára utaló baljós jeleket; felmérni a férfi félelmét – és hajlandóságát a változásra; elemezni a nő szerepét a helyzetben, és elkerülni a szükségtelen stresszt és szívfájdalmat.
Dove Original csomag neszesszerrel![]()
A Dove összeállított egy elegáns kozmetikai táskát kifejezetten igényes hölgyek részére, amely tartalmazza a megújult Dove Essential Nourishment testápoló tejet DeepCare Complex formulával, és a Dove Deeply Nourishing bőrtápláló krémtusfürdőt Nutrium Moisture-rel, hogy bőre mindennap ápolt és hidratált legyen. Mindemellett a Dove Original izzadásgátló dezodor 24 órán át tartó védelmet biztosít 0% alkohollal.
A csomag tartalma:
1 db Dove Deeply Nourishing Bőrtápláló Krémtusfürdő 250ml,
1 db Dove Essential Nourishment Body Milk 250ml,
1 db Dove Original Deo 150ml,
1 db Neszesszer
Önfejlesztő napló 2012-Színezd át a jövődet a jelenben!
Az Önfejlesztő napló az ILLIA & Co. Könyvkiadó Kft. egyedi tervezésű határidőnapló-kínálatának egyike, ahol a hagyományos naptár funkciót egyedi tartalmak egészítik ki.
Sokat olvashatunk az új energiákról, az emberiség rezgésszint-emelkedéséről, de tudod-e, hogy Te hogyan járulsz ehhez hozzá? Teszel önmagad fejlődéséért? Mit választasz? Az örömteli vidám életet és a fejlődést, vagy a problémákat és a játszmákat? Az tudjuk, hogy minden tőlünk függ, de hogyan induljunk el? Hogyan változtassunk életünkön? Hogyan tegyük boldogabbá a jelenünket és a jövőnket? Ebben segít az Önfejlesztő határidőnapló!
- Segít megtalálni a válaszokat az életünk törvényei által
- Segít rezgésszinted emelésében, hogy elérd a http://www.novagyok.hu/admin/index.php?inc=cikk_szerk&cikkek_id=1734&mit=cikk&oldal=1&keresendo=vágyaidat - relaxációs és feltöltő gyakorlatokkal
- Segít megismerni a színek jelentését, hatásait energiarendszerünkre
- Megismertet csakráid fontosságával, tisztításával, feltöltésével
- Segít gyógyítani tested és lelked
- Megerősítéseket és feladatokat tartalmaz életed jobbá tételére
- Segít megtalálnod a felszabadult Önmagad, aki örömmel, egységben éli az életét
Ajándék magadnak is... - Hancúr Párbaj ![]()
Megjelent Magyarország legújabb erotikus-szórakoztató társasjátéka. A Hancúr Párbaj társasjátékot az exxxtázis társasjáték és más piacon lévő erotikus társasjátékok összegyúrásával készítették. Ha ezzel az erotikus társassal leped meg párodat, garantáltan minden adott lesz egy kellemes, forró este eltöltéséhez. Az erotikus társasjáték ugyanolyan alapelven játszható, mint bármely más társasjáték, azzal a különbséggel, hogy itt kártyákból húzott csintalan feladatokat kell végrehajtanunk párunkkal, mindkettőnk örömére. A mezőkön lépkedve szépen fokozatosan jutunk el a csúcsig. Bár pont az a lényeg, hogy csak a játék végén jussunk el az orgazmusig, ha nyerni szeretnénk…
"Személyre szabható” csomagolópapír![]()
Magyarországon elsőként saját fotókkal és üzenetekkel személyre szabható online csomagolópapír tervező szolgáltatással rukkolt elő az egyedicsomagolo.hu. Az „Egyedi csomagoló” névre keresztelt szolgáltatás lényege, hogy még személyesebbé, ezáltal még nagyobb élménnyé tegyük az ajándékozást. Az „Egyedi csomagoló” honlapján számos alkalomra készült minta közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt, melyre néhány kattintással tehetjük rá fotóinkat: a megajándékozott, az ajándékozó képével vagy akár egy jól sikerült családi fotóval készíthetjük el a saját csomagolópapírunkat. Akár az alkalomhoz illő üdvözlő szöveget is írhatunk a fotók mellé, ezzel igazán egyedivé és személyessé téve az ünnepi csomagolást. Végül megnézhetjük, hogyan fest majd a valóságban és egy gombnyomással kész is. Az elkészült egyedi csomagolópapírt ezután kinyomtatják és 3-4 napon belül szállítják házhoz.