2012. január 17.
Fogadalom helyett célkitűzés![]()
„A sikeresen leszokó dohányosok beszámolóiból tudjuk, hogy sokszor próbáltak újévi fogadalom keretében leszokni, többnyire eredménytelenül. Az újévi fogadalmak többsége jellemzően hirtelen elhatározásból születik és egy felelőtlen kijelentésben nyilvánul meg, amit senki nem vesz igazán komolyan” – mutat rá Szász Gábor az Allen Carr dohányzásról leszoktató központ vezető tanácsadója, aki maga is erős dohányos volt, azonban 6 éve sikerült leszoknia. A fogadalom helyett célként tűzzük ki, hogy leszokunk és írjuk le egy határidővel együtt egy darab papírra. Kutatások bizonyítják, hogy az így született elhatározás sokkal szilárdabb és könnyebb kitartani mellette. A leírt határidő azért is fontos, mert enélkül a legtöbb dohányos hajlamos a végletekig halogatni a leszokást és sokan csak akkor szánják rá magukat, amikor már valamilyen egészségügyi problémájuk jelentkezik. A célkitűzés mellet szól az is, hogy amíg egy fogadalmat megszeg az ember - aminek nagyon rossz üzenete van – addig egy cél elérésének bármikor újra neki lehet rugaszkodni, ami könnyít a terhen – tanácsolja
Szász Gábor.
hirdetés
Nem leszokni kell, hanem elhatározásra jutni!
Nem szerencsés felkészülés nélkül, egyből január elsején leszokni a dohányzásról. Elegendő elhatározásra jutni, majd nyugodtan határozzunk meg egy későbbi dátumot, hogy legyen alkalmunk utánajárni, hogy milyen segítséget vehetnénk igénybe a leszokáshoz. „A megfelelő módszer döbbenetesen sokat javít a leszokás esélyein”! Jóllehet a legtöbb dohányos úgy érzi bármikor le tudna
szokni ha akarna, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyes-egyedül akaraterővel mindössze a dohányosok 5%-a tud tartósan leszokni. Egy jó, testhezálló módszer azonban döbbenetesen sokat javít a leszokás esélyein és megkönnyíti elviselni a nikotinelvonás kellemetlenségeit.![]()
Támadj mindkét fronton!
Érdeklődjünk a téma után, keressünk módszereket, az interneten nézzük meg azok hatékonyságát, és válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabbat. Mindegy melyik elfogadott módszert választjuk, a lényeg, hogy működjön! A dohányzás kettős függőség: mindkettőt meg kell szüntetni! Kevesen tudják, de a nikotin miatt kialakult kémiai függőség mellett sokkal erősebb a mentális függés. Mentális
függőség alatt értjük azokat a (tév)képzeteket, melyeket egy dohányos a cigarettához társít: hogy a dohányzás csökkenti a stresszt, a dohányzás segít koncentrálni, a dohányzás segít a túlsúly ellen és így tovább. „A leszokás sikere nagymértékben függ attól, hogy sikerül-e megszüntetni a mentális függést. A mentális függőség legyőzésének előnye, hogy akár fizikai elvonási tünetek nélkül szokhatunk le anélkül, hogy visszaszoknánk. Ezt a megközelítést alkalmazza az Allan Carr módszer is” – magyarázza a szakértő.Hozzátette: Éppen a mentális függőség miatt szoknak sokan vissza több hónapos vagy éves„nemdohányzás” után, amikor már nyoma sincs a nikotin utáni éhségnek.
Csak ezt ne csináljunk…
Sokan próbálnak úgy leszokni, hogy csökkentik az adagot, és minden nap kevesebbet szívnak. Ez zsákutca. Mert ha nem csinálhatunk valamit, az egyre értékesebb lesz számunkra. Így végső soron a cigaretta felértékelődik a szemünkben. Lesz, hogy egész nap arra várunk, hogy délután mikor
gyújthatunk már rá. Az adag csökkentése így ahelyett, hogy segítené a leszokást, éppen hogy erősebb mentális függésbe fog taszítani bennünket. Hihetetlen, de a dohányzásról úgy lehet a legkönnyebben
leszokni, ha többet nem gyújtunk rá. Tehát ha elhatározásra jutottunk, hogy le szeretnénk szokni a dohányzásról, tűzzük ki célként, határozzunk meg mellé egy dátumot és írjuk le. Majd keressük meg a számunkra legszimpatikusabb módszert, és vágjunk bele! Igazából semmit nem veszíthetünk, de rengeteget nyerhetünk!
Forrás: www.konnyenleszokni.hu