A Zen útja

2011. december 02.

Manapság egyre több sztártól hallani, hogy "én Zen-es vagyok". Vajon mit jelent ez, mi mindenre tanít bennünket a Zen filozófiája, és hogyan érhetjük el segítségével a boldogságot?

Mi is az a Zen?
A Zen az indiai buddhizmusból fejlődött ki, de nem egy vallási rendszerről van szó, inkább egyfajta életmódról és életszemléletről. Tulajdonképpen nem más, mint a Megszabadulás Útja, egy olyan módszer, amellyel az ember megtalálhatja legbensőbb énjét és a tökéletes harmóniát. Olyan állapot érhető el a segítségével, amikor az embert nem zavarják az életében bekövetkező negatív események, derűsen szemléli mindazt, ami vele történik, nyugalma háborítatlan. Központi fogalma a Tao (a kínai taoizmus japán változatát nevezték el Zen-nek), amely azt a láthatatlan erőt, mindenütt tapasztalható törvényszerűséget jelenti, amely egész világunkat áthatja. Egyben azt az Utat is, amelyre rá kell találnunk, ha meg akarjuk találni valódi békénket.

Piszkáld ki a tüskét! 
A Zen első pillantásra ijesztő és nihilistának tűnő gondolatot fogalmaz meg, miszerint semminek semmi értelme nincsen. Nincsen „Én”, nincsenek semmiféle elérendő Cél, mindaz, amit hiszünk vagy tudni vélünk önmagunkról, hamis eszme csupán. Olyan formában, ahogyan mi látjuk önmagunkat, egyszerűen nem létezünk. Hiszen ki is az az Én?- teszi fel a kérdést. Az, amit Én-nek hiszünk, saját, magunkról összegyűjtött tapasztalatainak az eredménye. Ilyen és ilyen vagyok, hiszen ezt és ezt csináltam a múltban. Puskáztam matekórán, félreléptem a kapcsolatomban, rossz tulajdonságom a csalás. Segítettem a barátaimnak, számíthatott rám a családom, jó tulajdonságom a segítőkészség. Csakhogy emlékeink: szelektívek. Nem emlékszünk életünk minden részletére, így aminek magunkat gondoljuk, az egyfajta „válogatás”, kiválogatott emlékképeink során alakítottuk ki magunkról azt a képet, amit aztán „Én”-nek nevezünk. Igen, ez először valóban ijesztőnek tűnik – ám ha mindezen túljutunk, lehetőségünk nyílik végre valódi önmagunk megtalálására. Ahogy a Zen mondja: „aki magába kapaszkodik, olyan, mintha tüske volna a bőrében, a buddhizmus pedig a második tüske, amellyel kipiszkálhatjuk az elsőt”. Lássuk, hogyan.

El kell engedned!
A Zen szerint az az ember, ha túlságosan figyeli önmagát, ha elfogadja azt, hogy az „Én” az a valaki, akinek képét összerakta emlékeiből, képtelen lesz elengedni önmagát. „Úgy érzi, valami mást kellene tennie, mint amit éppen tesz, valami másnak kellene lennie, mint éppen önmagának”. Márpedig nincs olyan, hogy „állandó Én”. Ma nem az vagyok, aki tegnap voltam, és ha a tegnapra gondolok, az egy álló, rögzített kép, egy fénykép, amelyet önmagunknak fogadunk el. Pedig az „Én”: videó, folyamatosan változó valami. A tudat képtelen igazán hatékonyan működni, ha folyamatosan ellenőrzi önmagát: ezt miért így csináltam? Miért nem voltam megértőbb, okosabb, előrelátóbb? Mindig mindent irányítani akarunk – pedig, mondja a Zen, ha azt szeretnéd, hogy egy labda repüljön, el kell engedned. Ha szorosan a tenyeredbe zárod, és irányítani akarod a röppályáját, a labda nem fog elrepülni.

Támaszkodj a robotpilótára!
Mi tehát a teendő? Egyszerűen csak annyit kell tenni, hogy megbízol saját működésedben. Biztosan mindenki volt már úgy, hogy ezerfelé jártak a gondolatai, mégis képes volt közben bevásárolni, fizetni a pénztárban, hazavinni és a hűtőbe pakolni a dolgokat, utólag pedig csodálkozott önmagán: nem is emlékszem a mozdulatokra, nem is terveztem el, mit hova pakolok, és valahogy mégis helyére kerültek a dolgok. A robotpilóta tette a dolgát – és teszi is mindig. Egyszerűen csak rá kell támaszkodni – és közben a pillanatnak élni. Nem a múltba és nem a jövőbe tekinteni, mert akkor észre sem veszed, mi mellett mész el éppen. A Zen szemléletével rendelkező ember úgy utazik, hogy nem arra gondol, mikor ér már oda vagy hogy mit főzzön holnap ebédre – észreveszi a fákat, a felhőket, a vele szemben ülő ember mosolyát. Észreveszi és csodálja őket. Ő valóban: él, nem a gondolataiban, hanem az őt körülvevő világban.

Csak ülj, és ne csinálj semmit!
Persze mindezt egyáltalán nem egyszerű elérni. Talán az egyik legnehezebb dolog, hogy megszabaduljunk saját beidegződéseinktől, hogy kivonjuk szellemünket a világ rohanásából, és pusztán a létezés csodáját éljük. Vagy talán mégis az? A Zen ülő meditációja, a Zazen segítségével mindez elérhető. A Zazen pedig igazán nem bonyolult: mindössze a helyes testtartást kell megtanulnunk, s negyedóráig „meredni a semmibe”, miközben gondolatainkban számolunk – egytől tízig, s újra egytől tízig. Egy idő után az elme elengedi az őt béklyóba záró száguldó gondolatokat, s végre megtapasztalhatjuk azt, amik valójában vagyunk, a szeretettel-békével teljes, tökéletes lelket.