Halálunk után újjászületünk?

2011. február 20.

Vajon a halállal minden véget ér, vagy csak valami új kezdődik? Hogyan kerültünk ide a Földre, és hová megyünk innen? A reinkarnáció érdekes és elgondolkodtató válaszokat ad az élet legfontosabb kérdéseire.

A négy nagy szenvedés
A reinkarnáció tana szerint halálunk után újabb testben születünk meg, s ez az újabb test olyan lesz, amelyet tetteink alapján megérdemlünk. Az emberi test a legmagasabb rendű, mivel itt megkapjuk a gondolkodás és a hit képességét. Emberi létünk tehát egyedülálló lehetőség arra, hogy megtaláljuk utunkat Istenhez. Aki ugyanis arra használja fel embertestben eltöltött életét, hogy meglelje a hitet és megismerje Istent, annak nem kell többé újjászületnie, hanem visszatérhet Isten mennyei bolygójára. De miért is törekednénk arra, hogy ne testesüljünk meg újra? A reinkarnáció tanának válasza szerint az örökkévaló lélek mindenféle anyagi testi formát öltése szenvedést jelent. Az élet persze lehet szép és ezernyi örömet nyújtó, de a négy nagy kíntól egyetlen élőlény sem szabadulhat: a születés, a betegség, az öregség és a halál szenvedését mindannyiunknak meg kell ismernie. A materializációnak tehát ára van, nem is kicsi, s ettől a négy megpróbáltatástól csak akkor menekülünk meg, ha elérjük azt a lelki érettséget, fejlettséget, amelynek láttán Isten kiemel végre bennünket az újjászületések örökös körforgásából, s felemel bennünket magához, az örök boldogság mennyországába.

Mindannyian lázadók vagyunk
De hogyan került anyagi testbe öröktől fogva létező és örökké élő lelkünk? A reinkarnáció tanítása szerint mindazok, akik valamilyen testet kaptak, egykor fellázadtak Isten ellen. Ki akarták próbálni az önállóságot, a saját döntések alapján körvonalazódó életet, olyan utat akartak járni, amely egyedül az övék. Isten természetesen megadja lelkeinek, amit szeretnének (ezt mondja ki a keresztény szabad akarat tana is), így a lélek testet kaphatott, amelyben Istentől függetlenül élheti életét. Sok-sok ilyen leélt élet után a lélek eljut az emberi testbe, ahol lehetősége nyílik újra Isten gyermekévé lenni. Számos ilyen emberi élet van mögöttünk, mondja a reinkarnáció tanítása, s mindegyikben az élet viharai jobbá, nemesebbé edzik a lelket, míg végül felnyílik a szemünk, megértjük és követni kezdjük Isten útját. Akkor végre kiszakadhatunk az újjászületések körforgásából, s visszatérhetünk eredeti otthonunkba, Isten hajlékába.



Az agresszív tigris lesz, a falánk disznóként születik meg
Ám ha emberi életünket elpazaroljuk, újabb testet kell kapnunk – ha pedig rossz célokra használtuk fel, az is előfordulhat, hogy alacsonyabb rendű testet kapunk. Nem a „kegyetlen Isten büntetése” ez, sokkal inkább szükséges tanulólecke. Ha például valaki agresszív, támadó magatartást tanúsított emberi élete folyamán, következő életében tigristestet kaphat, hogy kiélhesse ezeket a hajlamait, és leszámolhasson velük. Ha valaki falánk és rendetlen volt, disznótestet kaphat, amelyben egy élethosszig hempereghet a sárban és falhat egész nap. Az emberi testet számtalan megtestesülés és tanulólecke után értük el – épp ezért nagy tékozlás csupán arra használni, hogy az élet örömeit hajkurásszuk. S hogy mi is pontosan Isten útja, amelyet meg kell találnunk, ha nem akarjuk újra átélni a négy nagy szenvedést? A válasz: a szolgálat, Isten szolgálata. Az emberi lélek szolgálatra teremtődött, ez alapvető funkciója, amelyet az életben is tetten érhetünk: szeretjük kedvesünk elé odatenni a vacsorát, fürdetni gyermekeinket – ha az embernek nincs kit szolgálnia, inkább vesz egy kutyát, hogy kiélhesse eredeti funkcióját. Ám szolgálatunkat Isten felé kell fordítanunk: őt szolgálni pedig nagyon könnyű. Az Istennek végzett szolgálat a Róla való gondolkodást, beszédet, az imát, a meditációt, az isteni elvek követését jelenti.

Nincs halál, csak testcsere
A halál pedig nem más, mint csupán egy állomás, amely egy újabb testhez vagy az Istenhez való felemelkedéshez vezet. Egy csecsemő testéből az élet folyamán is teljesen más test válik: időközben minden egyes sejtünk kicserélődik, mégis, egy öregemberben ugyanaz a lélek lakozik, aki annak idején csecsemőtestében kapott helyett. A test teljesen kicserélődik az élet folyamán, miközben tulajdonosa ugyanaz marad  - miért gondoljuk hát, hogy a halállal mindennek vége? Testünk csupán teljesen elhasználódik, annyira, hogy ki kell cseréljük. Mint egy kedves kabát, amely végül már használhatatlanná válik, és kénytelenek vagyunk újat vásárolni magunknak. S hogy mindez az elme számára felfoghatatlan? Csupán azért van ez így, mert észlelésünk korlátolt. Vannak például rovarok, akik egyetlen éjszaka alatt megszületnek, utódot hoznak létre, s még ugyanazon az éjszakán elpusztulnak. Számukra tehát nem létezik reggel, s ha megkérdeznénk őket, tökéletes meggyőződéssel vallanák, hogy a világ mindig sötét és mindig éjszaka van. De a reggel, a nappal attól még létezik – valahogy így van ez a mi világunkon túli világról is, Isten és a lélek országával. Képtelenek vagyunk megérteni, ahogy már a végtelent sem tudja felfogni a legzseniálisabb emberi elme sem. Ám attól még létezik…