banner
banner
Szerelem, szex
Sztármódi
Psziché
Stílus
Életmód
Diéta, mozgás
Ezotéria
Receptek
banner
fotókidolgozás
egyedi fényképes ajándékok rendelése
Fotókristály vásárlása
Gravírozás, fotógravírozás
Hímzés, hímzett ajándékok
Ingyenes képtárhely, fotóalbum

Használd a színek erejét!

2010. március 16.

A színek gyógyító-változtató erejét évezredek óta használják. Segítenek leküzdeni fizikai és pszichikai problémáinkat, formálják a jellemet és nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a lehető legteljesebben élhessük életünket!

Vannak színek, amelyeket még nem látunk!
A világban tulajdonképpen nincsenek valóban szilárd dolgok: a legkeményebb acél is atommá sűrűsödött energiából áll, egymás mellett rezgő kis részecskékből, ahogy minden, mi magunk is. Az emberi szem az energiahullámokat nem tudja érzékelni – kivéve a színeket, noha ezek közül sem ismerjük mindegyiket! Különösnek tűnhet, de az ember csak az evolúció hosszú évszázadai alatt tanulta meg érzékelni a színek sokféleségét, és ez a folyamat természetesen nem fejeződött be: számtalan olyan szín van még, amelyek majd időről időre egyre inkább felfedik magukat az egyre gyakorlottabbá váló emberi szem előtt, egészen addig, míg általánossá válnak és elnevezést is kapnak.

Hogyan képesek gyógyítani a színek?
A színek energia-voltuk révén képesek a szintén energiából álló emberi test problémáinak kiegyensúlyozására. Ezt persze a régiek jól tudták: az ókori Egyiptomban például prizmával törték meg a templomokba beáradó fényt, így az hétféle színként áramlott be a terembe – az egyes betegek pedig azokba a fénysávokba álltak, ahol a számukra kedvező hatású szín áldásait élvezhették. Az 50-es években tudományos kísérletekkel is igazolták a színek gyógyító erejét: kimutatták, hogy a kék csökkenti a magas vérnyomást, a narancs és a vörös növeli az étvágyat (a gyorsétkezdék ezért használják ezeket a színeket berendezéseikben, színvilágukban!), a rózsaszín nyugtat, a pulzus pedig csökken a fekete, kék és zöld fények láttán. A gyógyszeripar előretörésével azonban a színek gyógyító ereje háttérbe szorult, ami igazán kár, hiszen a színek világával az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb természetes gyógyszert tartjuk a kezünkben!

Hogyan alkalmazhatjuk a színterápiát?
Különböző problémáinkra igénybe vehetünk természetgyógyász által alkalmazott színterápiát is, de mi magunk is használhatjuk a színek gyógyító erejét: táplálékainkat, ruházatunkat, otthonunk színeit úgy válogathatjuk össze, hogy azok problémáinkat is orvosolják. Készíthetünk színes villanykörtéket is, így akár meditációval egybekötött szín-belélegzéssel is segíthetünk gondjainkon!

A színek jelentése és gyógyító hatása
Fehér
Jelentése: tisztaság, teljesség, eredetiség, nyitottság, lelki megmentő
Mikor használd: Ha reményre és békességre vágysz. Ha nehezen nyílsz meg mások előtt, a fehér szín itt is megoldást jelenthet!
Mikor kerüld: ürességérzetet, frusztrációt okozhat – a gyerekszoba falát mindig színesre fessük!

Citromsárga
Jelentése: bölcsesség, öröm, türelem, őszinteség, precizitás
Mikor használd: Segíti az emésztési problémák javulását. Fokozza a szellemi aktivitást. Fogyókúrában nagy segítő, egyensúlyba igyekszik hozni a testsúlyt.
Mikor kerüld: A túl sok sárga fáradtságot és letargiát okoz.

Narancs
Jelentése: aktivitás, lustaság, melegszívűség, nagylelkűség, energia
Mikor használd: Ha nehézségeid vannak, a narancs erőt ad ahhoz, hogy szembenézz velük. Hat a mellékvesére is, így növeli a fizikai teljesítőképességet. Elősegíti a változásokat. Megkönnyíti az igazságtalanságok elviselését. Enyhíti a klimax és a menstruáció tüneteit.
Mikor kerüld: A túl sok narancssárga közönyössé, hideggé tehet.


Vörös
Jelentése: növekedés-pusztulás, kreativitás, dinamizmus, akaraterő, hatalom
Mikor használd: ha negatív gondolataid kigyomlálására vágysz. Méregtelenítésnél fokozza a salakanyagok eltávozásának intenzitását. Merevség esetén segít lazítani az izmokat, ízületeket.  Bátortalanság esetén önbizalmat növel, célok elérésénél motivációs erőt képvisel!
Mikor kerüld: ha túl aktív, dinamikus ember vagy, a vörös agressziót válthat ki. Szívbetegség, stressz esetén szintén kerülendő!


Zöld
Jelentése: egyensúly, stabilitás, tapintat, nagylelkűség, képzelőerő, harmónia
Mikor használd: Nyugtató hatása rendkívüli. Harmóniára és megértésre vágyódás esetén remekül használható. Klausztrofóbia ellen is nagyon hatásos lehet!
Mikor kerüld: A túl sok zöld szín tompultságot okozhat. 

Kék
Jelentése: bölcsesség, türelem, igazságosság, csendesség
Mikor használd: A zaklatott lelket kiválóan megnyugtatja. Segít leküzdeni a kisebbrendűség érzését, önbizalmat ad. Kitűnő hatással van a pajzsmirigyre, torokra és tüdőre. Gyermekbetegségek, főként fogzás és fülfájás esetén is remekül alkalmazható!
Mikor kerüld: Bármikor alkalmazhatod. Azonban a túl sok kéket viselő emberek nagy manipulátorok is lehetnek!

Barna
Jelentése: születés-elmúlás, szilárdság, megbízhatóság, önuralom
Mikor használd: Betegségek megelőzésére kiváló. Idegenségérzet, szeretethiány esetén pozitív változásokat hoz.
Mikor kerüld: A túl sok barna szín visszahúzódóvá tehet. 

Fekete
Jelentése: teljesség, tanítás, kreativitás
Mikor használd: Ha bátorításra van szükséged, hogy saját véleményeid alapján cselekedj. Önállóságra sarkall. A káoszból képes rendet teremteni.
Mikor kerüld: A túl sok fekete depressziót, fásultságot, hiányérzetet okoz.

Hozzászólások
2010. február 28.
ez volt itt az nap?
" Jól láttam ma délig, itt a sokadik "Don Calo" regit is kizárták.
Ez volt itt ma hajnaltól délig:

http://www.novagyok.hu/magazin/ezoteria/cikk/hasznald_a_ szinek_erejet?PHPSESSID=bf14bf00adc8cfdfc84714f5bc622d2c
Mivel nem utalt a mai színeire délig, íme amit ígértem, a TAGS:

Google falle: " MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva," TAGS...

"egyoldalú kommunikáció" "hahaha" ;-) ;-P

Don Calo
2010. február 18.
http://www.pink.hu/programajanlo/mozi-valentin-nap-2026 302/

http://www.nlcafe.hu/szorakozzunk/20100202/mindenkin ek_megva n_a_sajat_titka_a_valentin_napban/
Jéééé... csak nem? PINK-be ment ma be melóba? ;-o ;-) ;-P (ez nem elég egyértelmű, csak asszociatív feltevés!) :-P

Don Calo
2010. február 18.

...amennyiben nem nyilatkozik a mai (öltözék) 'színeiről', akkor lesz "TAGS" itt is. ;-P
(délig várok. - persze füllenteni is lehet, ahogy szokott is.) :-P
ellenben ma du. nem fogok ezért 'körözni' a városban, hogy meglássam. meg akkorra má' áti is őtözhetik, - mint pl. a soxor ruhát (jelmezt?) váltó szokású "Bé" colleginája szokott-volt. ;-) ;-P (sorry!) :-)

Don Calo
2010. február 18.
9:20 Műsoroló G.E.-vel.. és Csé szól, 'bevezeti' G.E.-t, kis fecsivel... (nem jön be a papírforma, Cs szerint. ...szakértő...) :) GE átveszi: "harmadik .elyen"! mint az "ot..on"!? ( "oton" = otthon, de G.E. módra: oton van koton? ) ;-) ;-P vagy mint a Berki "Muravidéki Magya.Rádióban"-ja? + "deszkásoKKÖ, fordulónáR tartanak", (L) - hogy neki is álljon itt pár "mazsija"... ;-P

Don Calo
2010. február 18.
http://www.mimezis.hu/polo-p-89439.html
http://booklin e.ro/product/home!execute.action;jsessionid=gb tTiGMbckaezglS436ucA**?id=2100365939&type=10&_v=Cooper_Jilly _Polo
Na, ez az ön oldala persze... ;-P
Jó póló a lópóló? (Jobb a WV polonál, igaz?) ;-) ;-P

Don Calo
2010. február 18.
http://www.pink.hu/gourmet/bitterballen-a-holland-konyh a-meg lepetese-2010712/
http://www.lhp.hu/cs_olvas.php?a=14445


"kiSZtavaszodik, szélmalMom"? (szélmalom, óriási bakival, nem javítva persze...) ;-) ;-P
(tán ez lesz holnap "Világjáró"-s?)

Don Calo
2010. február 18.
"nem ér!" a horiba is belekutyult itt-ott... ;-P (nem sorolom ide.)
és szegény Rák, most aztán találóan ki lett osztva: "....abbaN nem kellene folyton belemarnia." (má' ki is ütöttem a csúnya rák fogait - magamnak.) ;-/

Don Calo
2010. február 18.
hülye weboldal! az első beírások sorban eltűnnek csak? ;-(

Don Calo
2010. február 18.
http://www.wellnesscafe.hu/dieta/201002/mindig_fazol_fu tsd_m agad_a_tel_legjobb_eteleivel

http://www.google.hu/search? hl=hu&q=A+tradicion%C3%A1lis+k%C3%ADnai+gy%C3%B3gy%C3%ADt%C3 %A1s+szerint+t%C3%A9len+er%C5%91s%C3%B6dnek+a+yin+%28n%C5%91 i%29+%C3%A9s+hanyatlanak+a+yang+%28f%C3%A9rfi%29+energi%C3%A 1k.+Ez+ut%C3%B3bbit+er%C5%91s%C3%ADthetj%C3%BCk+%C3%ADz-+%C3 %A9s+illatter%C3%A1pi%C3%A1val%2C+illetve+k%C3%BCls%C5%91leg +p%C3%A9ld%C3%A1ul+marhah%C3%BAs%2C+gy%C3%B6mb%C3%A9r%2C&sou rceid=navclient-ff&rlz=1B3GGGL_huHU244HU244&ie=UTF-8

Don Calo
2010. február 18.
http://www.google.hu/search?hl=hu&q=hideg+id%C5%91ben+a +szer vezet+t%C3%B6bb+energi%C3%A1t+ig%C3%A9nyel%2C+ezt+%C3%A9rezh etj%C3%BCk+az+%C3%A9tv%C3%A1gyunk+n%C3%B6veked%C3%A9s%C3%A9n %2C+illetve+a+megk%C3%ADv%C3%A1nt+%C3%A9telek+fajt%C3%A1j%C3 %A1n+is.+%C3%A1m+a+zs%C3%ADros+h%C3%BAsok+%C3%A9s+%C3%A9dess %C3%A9gek+helyett&sourceid=navclient-ff&rlz=1B3GGGL_huHU244H U244&ie=UTF-8&aq=1&oq=

Don Calo
2010. február 18.
http://eletforma.hu/eletmod/melegedj_fel_izekkel_.html

fahéJJat? mindenképpeNN? illatterápiJával?
hehe, ez egy AFRODIZIÁKUM ajánló is egyben? ;-)) ;-*

Don Calo
2010. február 18.
Hát ez meg...? ;-o
" A nap gondolata
"Néha okosabb visszavonulni, hogy aztán nekiiramodjunk, és messzebbre ugorjunk."
Medici Katalin "
Hopp!? ;-)) Téli olympiJa? Nagy sánc? ;-o ;-) Műugrás?
(Kell itt "asszociálni" valamit esetleg?) :-o

Don Calo
2010. február 18.
A Zsuzsának: Igen a "MoszaT" (mert így mondta, nem?) tette!
http://kuruc.info/r/34/55269/ (videó)

Don Calo
2010. február 18.
Ó! azok a fránya évfordulók... ;-))
Ezeket KIHAGYTA: "Eislebenben, Buonarroti" nehéz szavak? ;-)
a Kazantzakisz az "Kazantkazisz? vagy valami ilyesmi, de nem ami ott állt leírva. ;-P "Enzo Ferrari" = EnCo, vagy EnDZo szerű de inkább C-vel. (Jaj, nem úgy ahogy a Berki béka a pizza szót "pica" (sic!) ejti! :-) a kis mulya "pica" Berki... :-) :-P
Pon-varegény? ;-) idegesíti (itt) valaki talán, ;-o ;-)
"ÉnekelM", (Bé is szokta ezt a fölös "M" szóvéget!)
és Grease! = Csé mégis jókedvű? ;-))

Don Calo
2010. február 18.
ja, aSZTAT má' ide se írom, még soha nem regizett be egy ilyen helyre sem "visszabeszélni". bár, régebben, ott a nőkvagyunk, vagy mi volt az az oldal, ott regizhetett, csak nem írt... (kiadta a gugli anno oda a freemailos címét) ;-)
mert akkor "rá tudna csapni" a szemtelenül firkáló kezemre pl. ;-) ;-P *** UI.: Én ostoba! 'isze' láttam má' itt régóta, csak elfeleTTem éppen most: http://www.novagyok.hu/kozosseg/adatlap/11184
(az újabb regimmel bevettem a "kedvencek"-hez - hogy el ne vesszen.) ;-)

Don Calo
2010. február 18.
tegnap este felé pl. Tat'tól megtudhattuk (?) hogy "Bé" meg lehet fázva (?) bár egy szikrányi jelét sem észleltem belőle egész du. tegnap én itt fülelve. ;-o csak egy kis fecsi, és máris... ;-)

Don Calo
2010. február 18.
Ne írjak ide "TAGS"-ot?
Akkor milyen színekben 'pompázik' ott annál a 'pultnál' - ahol 'felszolgálta' ezeket ma reggelre pl.? ;-) (Elárulná?) Nem fűzi bele a mondandójába valahogy? Pedig önök ennek mesterei, nem? ;-)) ;-P

Don Calo
2010. február 18.
nem "vok" "szívbeSteg" bestia, de "sztem" ez is egy baromság, nem hiszek az ilyenekben. valamivel ki kell tölteni az ilyen fecsi oldalakat - meg a félálomból ébredezők reggeleit - igaz? ;-)) ;-P "sorry!" ;-*

Don Calo
2010. február 18.
Több helyen néhány betűvel változtat és máris zavaros a mondat értelme... Szokása, ez is. ;-P Amúgy? Minden rendben? ;-) Lila reggel van? - A feHHér olvad, erősen - odakÜnn. ;-P

Don Calo
2010. február 18.
Jó reggelt dear "Csé"! Jó aluTT? ;-) A fránya iWiW előbb befejezte a karbi-szünetét, de elvette a meghívó személyek linkjeit mindenkinél! ;-( "
2010. február 19.
Hát láthatod. ;-/
2010. február 19.
Ezt a cuki cikkecskét már véleményezni sem szabad itt?
Szólj hozzá Te is!
Keresés
Keresett szó
Hol keressen
legfrisebb_forumtemak.gif


15 napos idojárásjelentés

© 2007 Nő vagyok