2009. március 12.
A lényeg: képzelet és érzelem
Rengeteg könyv látott napvilágot arról, hogy milyen módszerek is vannak a gazdagság bevonzására. Ezeknek a módszereknek az alapja ugyanaz: valahogyan el kell képzelned, hogy mindez lehetséges, és ami nagyon fontos: meg kell érezned azt, hogy milyen lehet gazdagnak lenni. Minden módszer ebben segít: olyan kipróbált technikákat nyújt, amelyekkel elérheted, hogy gondolataid és elvárásaid megváltozzanak.
Képzeld magadról a legjobbakat!
Ahhoz tehát, hogy bekövetkezzen ez a vágyott jövő, valóban el kell hinnünk, hogy megtörténhet. Ez persze nagyon nehéz, hiszen önmagunkról és helyzetünkről betokosodott elképzeléseink vannak: „á, nekem sose lesz annyi pénzem”, „minden hónap végén gondban vagyok”, „az én szakmám rosszul fizető szakma”, „semmihez sem értek”… és még egy csomó ilyen, amit kialakítottál magadban vagy mások kialakítottak benned. Úgy érzed, el sem tudod képzelni, hogy hogyan lehetne jelenlegi helyzetedből az, amire vágysz? Helyes, akkor jó úton jársz! Hiszen épp ez a baj: azért nem teljesülnek álmaid, mert el sem tudod képzelni, hogy lehetséges. Ezen pedig könnyen változtathatsz – az alábbi három módszer a gazdagság bevonzásának legegyszerűbb s egyben leghatékonyabb technikája, amelyek közül bármelyiket is próbálod ki, mindenképp pozitív változásra számíthatsz!
1. A mantra-füzet – növeld keresetedet 50%-kal!
A mantra-füzet a legkönnyebb módja annak, hogy jövedelmedet megnöveld, mivel nem szükséges hozzá a vizualizációs képesség. Ugyanis az írás remek megerősítéssel bír: amit leírunk, még ha közben el is kalandoznak a gondolataink, mélyen beivódik a tudatunkba. (Ezért van az, hogy a legtöbb ember jegyzetel tanulás közben.)
Tehát: végy egy füzetet, és írd le a jelenlegi kereseted 150%-át! 100 000 forintnál tehát: „Az e havi nettó jövedelmem 150. 000 forint.” Írd le ezt tízszer minden reggel, 20 napon keresztül! Majd tarts pár nap szünetet, és kezd újból 20 napig! (Ennyi időre van szüksége a tudatalattidnak ahhoz, hogy átírja eddigi elvárásait.) Meg fogsz lepődni, hogy milyen pozitív változások fognak bekövetkezni az életedben! (E sorok írója, bár szkeptikus volt, kipróbálta – hihetetlen, de működött!)
Azért csak 150%-ot írj, mert a tudatodnak szüksége van rá, hogy fokozatosan növelje elképzeléseit a keresetedről. Ha egyszer csak azt veszed észre (és ez így lesz!), hogy tényleg annyit keresel, amennyit leírtál, növeld még 50%-kal! A lehetőségek korlátlanok!
2. Az irányítópult-technika
Ehhez egy kis vizualizációra lesz szükséged, de megéri! Képzelj el egy olyan skálát, mint amilyen egy keverőpulton van. Képzeld el, hogy a skála legaljára a „szegénység”, tetejére pedig a „gazdagság” fogalom van írva. Most nézd meg, hol áll a Te skáládon a mutató, és told ezt feljebb gondolatban! A legjobb, ha a tetejéig, de már az is nagy változásokat tud hozni az életedben, ha mindössze egyetlen skálányit tudsz emelni rajta. Olyan magasra emeld a kart, amennyi gazdasági növekedést még el tudsz képzelni. Minden nap vizsgáld meg, amikor csak eszedbe jut, hogy hol áll éppen a kar, és ha lecsúszott (furán hangzik, de tényleg néha alacsonyabban, néha magasabban „látod”), akkor told feljebb! Érdemes kipróbálni, néha már napok alatt pozitív hatásokat lehet tapasztalni!
3. A bankszámla-trükk
Ez a módszer azért nagyon jó, mert nem kell hozzá járatosnak lenned a meditáció és képzelet világában – konkrét tárgyak segítik azt, hogy bele tudd magad élni a gazdagság helyzetébe. Ha leginkább bankszámlád kivonata jelenti számodra vagyonodat, akkor a következő technika segíthet, hogy feljebb tornázd anyagi helyzetedet: készíts egy fénymásolatot az egyik bankszámládról! Javítózd ki a rajta szereplő összeget, és írj a helyébe nagyságrendekkel többet! Függeszd ki az így felturbózott bankszámlád képét egy jól látható helyre! Tudatosan is nézegetheted, de legbelül akkor is rögzül „gazdagságod ténye”, ha épp csak rátéved a tekinteted, s egy idő elteltével a valódi bankszámládon lévő összeg közelíteni fog az álmaid felé!
Ezek a módszerek talán elsőre gyermetegnek tűnnek, mert a legegyszerűbb módon próbálják a magunkról alkotott képet megváltoztatni. De régi igazság, hogy a legnyilvánvalóbb dolgok hozzák a legnagyobb eredményeket…