2008. július 11.
Kos
A kosok az állatöv vállalkozói, akik viszonylag könnyen keresik a pénzt. Gyakran ütköznek nehézségbe, ha alkalmazottként kell dolgozniuk, ennek ellenére egyedül nehezen boldogulnak a nagyobb kihívásokkal. Épp ezért ritkán hátrálnak ki a munkából, vagy járják a maguk útját, még ha egy kevésbé kellemes munkahelyi szituációban találják is magukat.
A kosok jól kihasználják az adódó lehetőségeket, és hajlamosak sokat kockára tenni, függetlenül attól, amit kockáztatnak. Jellemzően nem ülnek a pénzükön, inkább elköltik, minthogy félretegyenek nehezebb napokra. Nagyon nagylelkűek, előfordul hogy túlságosan is, és nagyobb összeget adományoznak jótékony célokra, vagy a családnak, barátoknak. A jegy szülötteinek különösen oda kell figyelnie, hogy ne keverje az üzletet a magánélettel, míg mások különösebb hála nélkül próbálnának hasznot húzni odaadó érzelmeikből.
Bika
A jegy szülötteinek várhatóan luxuséletben lesz részük, és egyáltalán nem riadnak vissza a kemény munkától, hogy elérjék mindezt. A bikák közismerten keményen dolgoznak, és bár híresen akaratosak, egyben tisztelettudó, lojális munkatársként tartják őket számon. Hajlamosak arra, hogy bölcs és jól megfontolt beruházásokba fektessenek, és valószínűtlen, hogy kockázatos pénzcsinálásba fognak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy képtelenek az újító gondolkodásra, mégis elsősorban kreatív ötletekre alapozzák szövevényes terveiket, ami mások számára inkább egy letisztult, tervezett, logikus módszernek tűnik. A jegy szülöttei legyenek éberek, különösen ha álmodozó vagy kreatív emberekkel veszik körül magukat. Az ikrekkel, a skorpióval és a halakkal jó párost alkotnak.
Ikrek
Az ikreknek látszólag ábrándos elképzeléseik vannak a pénzről; utálnak a könyvelésben lavírozni, és csak ritkán kezdenek új üzleti vállalkozásba vagy erőszakolnak ki magasabb büdzsét terveik megvalósításához. Azt el lehet mondani róluk, hogy mindig találnak új utat a pénzszerzéshez, vagy megtakarításhoz, ha éppen arra van szükségük.
Bájos egyéniségükkel, az ikrek ritkán marad távol a munkától, és többnyire nem csak egy vasat tartanak a tűzben. Általánosságban jellemző rájuk, hogy egy második karrier is kitűnik a háttérben. Vigyázniuk kell azonban, nehogy szem elől tévesszék a céljaik eléréséhez vezető legpraktikusabb utat.
Rák
A rákoknak a munka nem az önkifejezést jelenti; inkább a biztonság egyfajta értelmezése. A rákoknak mindig van tartalékuk, és nagyon élvezik, hogy pénzük birtokosai lehetnek. A jegy szülöttei számára a pénz a stabilitást jelenti, és bármit megtesznek, amit kell, annak érdekében, hogy folyamatosan érkezzen pénz a számlájukra. Nem riadnak vissza a kemény munkától sem, főnökeik rendszeresen dicsérettel illetik őket erőfeszítéseikért, és a feladatra való összpontosításért.
A rákok éléskamrája mindig tele van, bankszámlájuk mindig kiegyensúlyozott. Ritkán adnak kölcsönt, a megbízható emberek számára azonban zokszó nélkül. A rákoknak oda kell figyelniük, hogy önmagukat ne a megtakarításuk szerint ítéljék meg, és kerüljék a pénz miatti felesleges aggodalmat.
Oroszlán
A luxus szerelmesei, és néha a társadalmi státusz megszállottjai. Az oroszlánok többnyire egyedi és drága dolgokkal veszik körül magukat. Ők a leginkább hajlamosak egyedi tervezésű ruhák vásárlására, és extravagáns életvitelre. Az élet minden területén fontos az oroszlánoknak, hogy a figyelem középpontjában legyenek, és minden vagyonukat és eszközüket hajlandóak felhasználni arra, hogy megőrizzék a pozíciójukat.
Az oroszlánok egyébként nagyon leleményesek, nem valószínű, hogy valaha is csődbe jutnak, különösen, mert távol tartják magukat a felesleges kiadásoktól, és olyan triviális dolgoktól, mint a szerencsejáték. Képesek befolyásolni mások figyelmét, és képesek az érdekeik képviseletéhez legmegfelelőbb pozícióba jutni. A vezetővé válás az oroszlánok életében alapvető a nagyobb vagyon megalapozásához; remekül képviselik mások érdekeit és hajtanak végre nagyobb feladatokat.
Szűz
Kitűnően bánnak a pénzzel, habár nem feltétlenül jutnak hozzá egyszerre nagyobb summához. A szüzek kisebb összegekben gyűjtik össze a vagyont. Elszántan gyűjtenek a nehezebb napokra, ennek érdekében egészen kevés pénzből is nagyon jól kijönnek. A nyaralásnak mindig megadják a módját, erre mindig nagyobb összeget szánnak, és minden kínálkozó alkalmat kihasználnak, hogy elégedettnek érezzék magukat.
Ezzel egy időben a szüzek nem fukarok, különösen a partnerükkel és a barátaikkal nagylelkűek. Ajándékokra mindig óvatosan költenek; ritkán költenek többet annál, amit megengedhetnek maguknak. A munkában jobban szeretik, ha a maguk urai, nagyon jó ügyvédek, vagy befektetők válnak belőlük. Akkor a leghatékonyabbak, amikor a maguk módján intézhetik a dolgukat, de vigyázniuk kell, nehogy kihagyják társaikat vagy barátaikat a munkából, és ezzel elnyomják őket.
Mérleg
Egészen biztosan kiegyensúlyozott a bankszámlájuk, ennek ellenére nagyobb összegek kiadásától, befektetésektől sem riadnak vissza a mérlegek. Alapvetően csendesek és számítóak, a jegy születetteitől mégsem meglepő, ha drága vakációra indulnak, egyedileg készített táskát vagy egy palack méregdrága bort vásárolnak. A mérlegek nagyon jól kezelik a pénzüket, de addig semmi hasznát nem látják ennek, amíg nem invesztálhatnak egy újabb izgalmas projektbe.
A mérlegek nem azonosítják a pénzt az erővel, ehelyett inkább a lehetőségre asszociálnak. Amikor pénzt adnak másoknak, különösen, ha gyerekekről vagy barátokról van szó, a mérlegek nagyon becsületesek és odafigyelnek mások érzéseire.
Skorpió
Ahogyan az életük más területén is, úgy a pénzügyeiket is nagyon titkolva és bizalmasan kezelik a skorpiók; hogy mennyi van a bankszámlájukon, nagyon intim kérdés, és csak keveseknek árulják el. Ez sok emberben az érdektelenség érzetét kelti, habár ennek általában éppen az ellenkezője az igaz. A skorpiók az erő megtestesítőjeként tekintenek a pénzre, ami különösen fontos a számukra. A pénzt az önmegvalósításukra használják, és ez több szabadságot, lehetőséget jelent a számukra, valamint a mások feletti kontrollt. Ez egy kicsit vészjóslóan hangzik, de erről a valóságban szó sincs; a skorpiók ritkán manipulálnak másokat a saját érdekük eléréséért.
A terveik gyakran nyakatekertnek tűnnek, de az eredmény többnyire önzetlen és ártalmatlan. Gondolkodásuk egészen összetett, sokak számára ezért rendszertelennek, és emelkedettnek tűnnek. Azok a típusú emberek, akik otthon csomagolják az ebédet, hogy este kaviárral és pezsgővel vághassanak fel. A skorpióknak vigyázniuk kell, hogy az üzletben a pénzügyeket átláthatóan kezeljék, ezáltal megbízhatóak és szavahihetőek maradjanak.
Nyilas
Az íjászok oda vannak a pénz nyújtotta lehetőségekért; szabadság, móka és kaland. Néha zavar áll be a megtakarításaik körül, akár adósságba is keveredhetnek. A nyilasok számára a pénz nem a hatalom szimbóluma, vagy eszköz, amivel mások felett rendelkezhet; egyszerűen a munka végtermékének tekintik, ami számukra egyenlő a boldogsággal.
Annak ellenére, hogy nem az égöv legtakarékosabb jegye, a nyilasok nagyszerű és drága terveket dédelgetnek. Tudják, hogy szerezzenek pénzt arra, amire szükségük van, hogy megvalósítsák fantasztikus álmaikat, amelyekért mások biztosan nem vállalnák a kockázatot. A nyilasok messze kerüljék el a hitelkártyákat, és igyekezzenek vagyonos partnert találni, vagy legkevesebb egy jó könyvelőt.
Bak
A bakok nem riadnak vissza attól, ha meg kell dolgozni a pénzükért, és ez jó dolog, különösen, hogy a jegy szülöttei számára a pénz szerzése más úton elképzelhetetlen. Az égöv más jegyeivel ellentétben a bakok túl józanok, és leginkább arra koncentrálnak, nehogy eltérítsék őket eredeti céljaiktól, legyen szó pénzügyekről vagy másról. Jó hír a bakok számára, hogy kétségtelenül megjutalmazzák őket erőfeszítéseikért. Óvatosan cammognak a céljaik eléréséhez vezető ösvényen, melynek során folyamatosan nő a megkereshető pénz mennyisége.
Természetüknél fogva pesszimisták, soha nem érzik, hogy valamiből „elég”, és mindig azon fáradoznak, hogy még többet elérjenek. Vigyázniuk kell, hogy ne dolgozzanak túl sokat a pénzszerzésen, és hogy feljebb jussanak a szamárlétrán, máskülönben elhanyagolnak egyéb fontos dolgokat, vagy akár az egészségüket.
Vízöntő
Olyan, mintha a vízöntők véletlenül jutnának pénzhez, leggyakrabban pedig önmagukat foglalkoztatják. Természetüknél fogva szeretnek álmodozni és filozofálni, gyakran azonban mégsem az élet nagy kérdéseivel vannak elfoglalva, hanem kézzel fogható, birtokolható dolgokkal vagy befektetetéssel, vagy akár egy számla befizetésével.
Ötleteik és újító gondolataik legtöbbször értékesek, és úgy tűnik, ezért pénz hull az ölükbe, ennek ellenére a forrásaik elapadhatnak, vagy drámaian zuhanni kezdenek. Ez nem feltétlenül igaz mindkét nemre, habár a pénz hiánya gyakran áll álmaik megvalósításának útjába. Az elkerülés legjobb módja egy vízöntő számára az önfegyelem, és a rutin, hogy amikor nagyobb összeghez jutnak, helyesen kezeljék a pénzt.
Halak
Azt mondják, az ikrekben kétféle személyiség lakozik, de ez ugyanígy elmondható a halakról is, különösen, ha pénzről van szó. A halak hajlamosak a pénz miatti irracionális és túlzott aggodalmaskodásra, ami nagyon tudatosság teszi őket pénzügyekben, már-már fukarrá, akikkel közeli kapcsolatban van, nagylelkű, és a legnagyobb luxussal kényezteti őket.
A halaknak nehéz egyensúlyozniuk személyiségük e két oldala között, és gyakran erkölcsi konfliktusba is keverednek magukkal; egyrészt utálják a társadalomban megbúvó pénzsóvárságot, ugyanakkor tisztában vannak vele, szükségük van rá magasztos vágyaikat megvalósításához. Nagyon oda kell figyelniük, milyen érzést kötnek a pénzhez, és ezeket távol kell tartaniuk a valós pénzügyi döntésektől.