2010. január 06.
Szeret, nem szeret
Egy brit felmérés megcáfolni látszik azt a közhiedelmet, hogy a férfiak nehezebben vallják be érzelmeiket partnerüknek, mint a nők. A 2000 fő megkérdezésével készült felmérés szerint ugyanis, míg a férfiak átlagosan hét hónap (!!) együttlét után vallanak először szerelmet, a nőknek ugyanehhez nyolc hónapra van szükségük.
A kutatást végző szakemberek szerint a felmérés eredményei arra utalnak, hogy a férfiak vannak annyira érzelmesek, mint a nők, sőt néha még a gyengébbik nem képviselőin is túltesznek. Néhány szakértő ezzel szemben úgy véli, hogy a nők csupán önmagukat védik azzal, hogy megvárják, amíg a férfi kimondja az áhított, bűvös szavakat, elkerülve ezzel azt a kellemetlen szituációt, hogy szerelmi vallomásuk esetleg viszonzatlan marad.
Még a nagyi is randizgat![]()
Az ismerkedési szokásokat is vizsgáló felmérés eredményei még néhány sztereotípiát látszanak lerombolni: mégpedig, hogy az idősek nem randiznak, nem szeretkeznek, és nem ismerik az internetet. A kutatás szerint ugyanis az idősebb, 55 éven felüli korosztály kimutathatóan aktívabb, és tapasztaltabb, ha randizásról van szó, mint a fiatalabbak.
A felmérés szerint a megkérdezett 55 éven felüliek kétharmada regisztrált valamilyen online ismerkedési portálon, idősebbek átlagosan nyolc interneten megismert partnerrel randiztak, amelyből átlag két esetben tartósabb párkapcsolat, 2-4 esetben pedig szexuális kapcsolat is kialakult.
Ugyan a 18 és 24 év közötti fiatalok csupán mintegy ötöde regisztrált online ismerkedési portálon, esetükben sokkal gyakoribb, 2-6 esetben fordul elő, hogy egy találkozásból szexuális kapcsolat létesüljön.
Külcsín vagy belbecs?![]()
Sokan hiszik, hogy a férfiaknak elsősorban a külső számít, de a kutatás erre is rácáfol: a megkérdezett férfiak 91 százaléka szerint az ideális partner legmegkapóbb tulajdonsága az, ha van humora. Ennek némiképp ellentmondó tény az, miszerint a férfiak fele bevallottan a szexuális együttlét reményében randizik, és már ez első randin ágyba bújna partnerével. A nők körében csupán minden hetvenedik hajlik erre, és az esetek 80 százalékában tartós párkapcsolat megtalálása érdekében ismerkedik.
Megegyezik viszont a két nem az ideális korkülönbség és az anyagiak tekintetében. A férfiak maximum öt évvel fiatalabb, a nők maximum öt évvel idősebb partnerre vágynak. A randin a cehhet pedig nagyobb arányban állja a férfi, mint nő…