Párválasztás felsőfokon

2010. július 01.

Vajon érdemes-e megnyitni a szívünket a férfi előtt, akinek esze ágában sincs, hogy hazakísérjen a randevú után? Vagy jobban tesszük, ha rögtön visszavonjuk szerelmi csápjainkat? Hogyan döntsük el, érdemes-e belemenni egy új kapcsolatba? Egyáltalán: lehet okosan társat választani?

Miért nem elég a szerelem?
Mindannyian éltünk már át lobogó, gyötrő szerelmeket, amikor úgy éreztük, a férfi lelkünk másik fele – és az esetek nagy többségében mégis igencsak tele volt zökkenőkkel a kapcsolatunk. Hogy miért is van ez így? Az együttéléshez és a házassághoz jóval több szükséges a lángolásnál. Nem más ugyanis, mint egyfajta szövetség – olyan társulás, amelyben az ember mint parányi, kiszolgáltatott és törékeny lény összefogódzik párjával és majdani gyermekeikkel, hogy így megerősödve, a szeretet védőburka alatt szálljon szembe az élet nehézségeivel, és megosztva az örömöket, azokból többszörösen részesedjen. Ehhez azonban az kell, hogy olyan emberrel lépjünk ilyen szövetségre, akinek személyisége alkalmas rá, aki önmaga is vágyik egy ilyen kicsi, erős mag része lenni, és aki szintén tisztában van az együttlét nehézségeivel, feladataival és céljával. Márpedig a szerelmet a másik tulajdonságai közül bármi fellobbanthatja: a tekintete, a szája sarkában lévő gödröcske, a nyíltsága, a kedvessége – és nem feltétlenül az említett, házassághoz szükséges jellemzők iránt ébred az olthatatlan vágy. A szerelem és a házasság két különböző dolog, és ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne életünk szerelme egyben életünk társa is.

A vadászó szinglik csak őszinték?
Számos nő kifejezetten abból a célból próbál kapcsolatot létesíteni, hogy beteljesítse végre gyermek és család utáni vágyát. Sokan ezt megalázónak tartják, „ketyeg a biológiai óra’-jellegű fitymáló tekintettel ítélkezik a „vadászó szingliket”. Pedig ez így van rendjén. A családalapítás vágya evolúciós örökségünk, amely ellen nem tehetünk semmit csupán azért, mert „olyan ciki”. Azok a nők pedig, akik mindezt felvállalják, és okosan, bölcs elvárásokkal szemlélik a lehetséges kapcsolatokat, egyáltalán nem alázzák meg magukat, sőt: jövőbeli boldogságuk alapjait fektetik le. Ez nem azt jelenti, hogy kizárják a szerelmet – inkább azt, hogy visszavonják szerelemre éhes receptoraikat, ha valaki olyan felé irányul, aki nem alkalmas a hosszú távú kapcsolatra. Kudarckerülés ez? Talán. Hiszen talán átélhetnének vad lángolásokat, ha engedélyeznék maguknak, hogy megdobogtassa a szívüket egy olyan férfi is, aki nem áll készen a családalapításra. Elvégre hátha megváltozik majd. Ám tekintve a „megváltozik majd” sikerrátáját, talán mégis inkább csak racionális gondolkodásról és a saját boldogságra fókuszált figyelemről van itt szó.

10 kérdés, amit mindenképp fel kell tenned
Vannak kérdések, amelyeket az okos párválasztáshoz mindenképp fel kell tennünk a másikkal kapcsolatban. Néhány a legfontosabbak közül:
1. Vágyik-e családra, önmaga boldogságához szükségesnek ítéli-e a párkapcsolatot és a gyereket/gyerekeket?
2. Tudja-e tisztelni személyiségemet, életszemléletemet?
3. Szeretettel viszonyul-e jó és rossz tulajdonságaimhoz, megpróbálja-e a jót feltételezni először szándékaim mögött?
4. Képes-e felelősséget vállalni értem?
5. Vannak-e céljai, hajlandó-e tenni értük?
6. Képes-e a munkára, akár szakmai, akár magánélet területén? Pl. hajlandó-e munkát fektetni egy kapcsolatba?
7. Tisztelem-e az ő életszemléletét, vannak-e olyan tulajdonságai, ami miatt felnézek rá?
8. Tudok-e szeretettel, segítő szándékkal viszonyulni rossz tulajdonságaihoz?
9. Képesek vagyunk-e egy cél érdekében közösen munkálkodni?
10. Tudunk-e azzal az érzéssel egymásra nézni, hogy ajándékot kaptunk az élettől?

Ha mindegyikre igennel feleltünk, és nem képzeletbeli párunkat teszteltük, akkor megtaláltuk a tökéletes férfit, aki tökéletes társunk lenne egy hosszú-hosszú, boldog házasságban – de legalábbis mindenképpen megvan, és nem is kicsi az esély erre!