2007. szeptember 05.
Túl sok kapcsolat sínylette már meg a másik alakjának – először még talán jóindulatú – kritizálását, ami aztán szurkálódásba, csípős megjegyzésekbe csap át, végül veszekedés lesz belőle. Különösen egy férfinek nehéz megmondani, hogy már rég nem az a fess srác, és a felszedett túlsúly miatt – most először életében - diétáznia kellene.
Nem fog-e megártani a kapcsolatunknak a fogyókúrázás? - gyakran felmerülnek ilyen aggodalmak, miután valaki belátta, hogy muszáj lenne belevágni a diétába. Ami nem ritka, az amerikai Cornell Egyetem kutatói nemrég publikáltak egy kutatást, amely szerint sokan hízásnak indulnak a házasságkötésük után. Mégpedig a felmérés adatai alapján a friss házasok átlagosan 6-8 kilót szedtek fel az esküvő utáni két év alatt.
Gyakorlatilag minden párnak átalakulnak ilyenkor az étkezési szokásai, arról nem is beszélve, hogy alkalmazkodni kell a másikhoz. Ami nem is olyan egyszerű, hiszen lehet, hogy az egyre jobban bevágó nadrág miatt valami könnyű vacsorát képzelünk el, amikor életünk párja közli, hogy szerinte milyen jó lenne pizzát rendelni.
Tulajdonképpen mindegy, hogy friss házasok vagyunk, vagy már tíz éve élünk együtt, soha nem egyszerű szóba hozni a túlsúly-témát. „Szívem, elhíztál” - hogyan lehet ezt úgy megmondani, hogy ne legyen belőle sértődés, vita. Az Egyesült Államokban valóban irodalma kezd lenni a kérdésnek, több olyan önsegítő könyv jelent meg, amely megpróbálja elejét venni a diéta miatt kibontakozó konfliktusoknak.
„Ha nem vagyunk elég óvatosak, könnyen előfordulhat, hogy valóságos harc veszi kezdetét – mégpedig nem(csak) a kilók ellen, és ez árthat a kapcsolatunknak!” – figyelmeztetnek. Ezért nézzük, a szakemberek szerint hogyan lehet a legmegfelelőbben ráterelni párunk figyelmét az egyre terebélyesedő derekára!
Hogyan hozzuk fel a témát?
A legfontosabb alapszabály, hogy nem szabad kritizálni. Neves pszichológusok szerint az a legjobb, ha az elhízást az egészségre gyakorolt hatása irányából közelítjük meg. Amellett, hogy hosszútávon valóban erről van szó, mennyire kedvesen és odaadóan hangzik az a mondat: „azt szeretném, ha mi még hosszú-hosszú ideig együtt élnénk le az életünket”, vagy „őszintén szólva, nagyon aggódom érted, az egészségedért”.
Soha ne fogalmazzunk drasztikusan!
Iszonyúan rosszul eshet minden férfinek, ha párja egyszer csak kijelenti: „te annyira elhíztál!”, és olyan szavak hagyják el a száját, mint háj, zsír, sörhas. Hiszen ő is látja magát a tükörben, vagy rááll a mérlegre, szóval minden bizonnyal tisztában van vele, hogy elvesztette régi formáját. Semmi szükség rá, hogy még mi is a lelkébe gázoljunk azzal, hogy felhívjuk a figyelmét a pozitívnak éppen nem nevezhető változásra. Ehelyett azokra az okokra kell koncentrálnunk – vele együtt - , amelyek hozzájárultak a súlygyarapodáshoz. Melyek ezek, és hogyan lehet ezeken változtatni?
Két dologra van szüksége életünk párjának a hiúságát meglehetősen sértő helyzetben: támogatásra és bátorításra. Gondoljuk végig, készítsünk tervet arra vonatkozóan, milyen módon tudjuk párunkat folyamatosan motiválni és lelkesíteni a kilókkal folytatott harcban.
Ne hagyd egyedül, küzdj vele együtt!
Legyünk aktívak, a fogyókúrával is az legyen a cél, hogy minél jobban érezzük magunkat együtt. „Sétáljunk, menjünk el biciklizni, túrázni együtt – vagy szeretkezzünk minél többet!” – tanácsolják a témával foglalkozó szakemberek. Ha pedig vele tartunk a diétázásban, mert nekünk sem árt megszabadulni a fölös kilóktól, soha ne csináljunk belőle versenyt, mindig az együttműködés legyen a lényeg, nem a konkurálás. Volt olyan pár, akik ha valamelyiküknek sikerélménye volt - legyen az egy leadott kiló, vagy egy jó edzés -, egy jelképes, kisebb összeget bedobott egy üvegbe. Aztán, amikor már sok pénz összegyűlt, együtt költötték el valamilyen, a célnak megfelelő dologra: például befizettek egy páros masszázsra.
Kérd szakember segítségét!
Ha végképp nem vezet sikerre a próbálkozás, és anyagilag is megvan erre a lehetőség, akkor szakember segítségét kell kérni. Egy dietetikus segítségével át lehet értékelni, mit csinálunk rosszul, és lehet, hogy tőle jobban elfogadja a szomorú tényeket hiú párunk.