Az anyósom és én

2011. augusztus 18.

Szép is az, amikor "a Mama" lányaként vagy barátnőjeként kezeli fia feleségét - ám a legtöbb nő bizony nem a legfelhőtlenebb kapcsolatban van az anyósával. Vajon mi ennek az oka, és lehet-e rajta egyáltalán változtatni?

Miért nehéz az anyóssal?
„Anyósom minden karácsonykor bekopogtat hozzánk. Idén újítunk: beengedjük”- hangzik a vicces mondás. De vajon miért olyan nehéz az anyósokkal? Persze már akinek nehéz – vannak ugyanis olyan anyós-meny kapcsolatok, amelyek olyanok, akár az anya-lánya vagy a barátnő-barátnő kötődés. Ők vannak azonban kevesebben – a nők legnagyobb többsége bizony vagy óvatosan a felszínen mozogva éli meg a párja édesanyjával való kapcsolatot, vagy kifejezetten nehezen jön ki az anyósával. Fordítva a helyzet kedvezőbb, a „lányos anyák” és vejeik ha nem is szoros, de nagyjából konfliktusmentes kapcsolatban vannak. Vajon miért van ez így? Mi a különbség a „fiús” és a „lányos” anyák között, miért olyan nehéz a kedvére tenni az előbbinek?

Figyelnek az árgus szemek
A válasz a fiúk és lányok eltérő nevelésében rejlik. Egy fiú édesanyja sokkal tovább és jobban van „szolgai szerepkörben”, mint a lányoké. A fiúknak összeszedik a szennyesét, kivasalják a ruháikat, eléjük rakják az ebédjüket, uzsonnát csomagolnak akár kamasz-, sőt felnőttkorukban is. A lányoknak tizenéves korukban már leginkább önállóan kell ezekről gondoskodniuk. Mondhatjuk akár úgy is, hogy egy fiú sokkal inkább „csecsemőbb” marad édesanyja szemében és gondoskodásában, mint egy lány. Márpedig ha egy csecsemőt bízunk egy másik nőre, jóval árgusabb szemmel figyeljük, hogy megkapja-e a szükséges gondoskodást, mintha egy „nagyobb gyereket”. A fiús anyák is aggódó és felügyelő tekintettel figyelik, hogyan bánik a feleségül választott nő féltett gyermekükkel. És persze egy csomó minden olyat látnak, amelyet ők nem úgy csinálnának.

Boldoggá teszed a fiamat?
Ez is a férfiak „gyámoltalan” voltával függ össze – ha pl. egy tízéves gyermeket bízunk egy másik ember gondjaira, és az több cukorral készíti a kakaót, mint mi szoktuk, legyintünk egyet. Ám ha tízhónapos gyermekünket a nagymama melegebben öltözteti fel, mint mi szoktuk, majd szétvet a méreg. A fiús anyák ugyanígy vannak ezzel. Eddig ő volt a gondoskodó nő a fia életében – most át kell ruházza ezt a szerepet egy másik nőre. Aki persze nem ugyanúgy csinálja, ahogy ő szokta. Aki nem teszi úgy boldoggá a fiát, mint ahogy kellene. A férfi életében két fontos nő van: az édesanyja és a felesége. Mindkettőnek a férfi boldoggá tétele a célja, csakhogy ez az utóbbinak a nehezebb, elvégre a férfi-nő kapcsolat nem csupán a gondoskodásról szól. Ám az anyós ezt nem nézi, csak azt, hogy boldog-e a fia vagy sem. És ha nem, hát első dolga a meny vizslatása lesz: miatta nem az?
És ha úgy dönt, hogy igen, a feleség a ludas a férj boldogtalanságában, bizony kezdődik a haddelhadd. Az anyós mindenbe beleszól, gúnyos célzásokat tesz, minden hibáért a feleséget teszi felelőssé, folyton hiányolja az igazi női odaadást, kárhoztatja a sok munkát, kéretlen tanácsokat osztogat. A feleség pedig eleinte kínosan mosolyog, könnyed tréfákkal üti el a sértéseket, majd elkezd betelni a pohár… és jön az a bizonyos utolsó csepp. Amikor is először emeli fel a hangját a feleség, és először jelöli ki a határokat. És onnantól válik igazán nehézzé a helyzet.

Férfi vagy anyuci kicsi fia?
Az anyós ugyanis az első konfliktus után valódi vetélytársként kezeli a menyét. Vetélytárs, akivel meg kell küzdenie a fia szeretetéért-figyelméért, hiszen, lám, nem ugyanazt akarják. És el is kezdődik a küzdelem… a férfi pedig ott áll a két szeretett nő között, és bizony nem egy helyzetben választania kellene közülük. Márpedig egy férfi lehetőleg sosem akarja megbántani az édesanyját, és legtöbbször nem is teszi. Ezzel viszont a feleségét bántja, aki jogosan követeli férjétől, hogy „új családja” mellett, külön, önálló, beleszólásoktól mentes életük mellett álljon ki. És igen, csalódik a férjében – ilyenkor nem férfinek, hanem „anyuci kicsi fiának” érzi párját, aki soha nem fog elszakadni az anyai szoknyától.

Tűrni és remélni...
Vajon van-e megoldás a konfliktusos anyós-meny kapcsolatra? Ha arra számítunk, hogy az anyós belátja saját túlkapásait, és lassan közelítünk egymás felé az úton, akkor: nincs. Az anyós lesújtó véleménye ugyan finomodhat és meg is változhat, ha az évek hosszú során át azt látja, hogy fia mégiscsak boldog a választott nő mellett, vagy ha megszületnek az unokák, és lesz „közös örömforrás” fia feleségével – ám érvekkel, jobb belátásra bírással nemigen érhetünk el eredményt. Egyszerűen csak annyit tehetünk, hogy lenyeljük azokat a sérelmeket, amelyek nincsenek kihatással az életünkre, ám határozottan kijelöljük azt a területet, amelybe semmilyen beleszólást nem tűrünk el, és ebben férjünk mellénk állásából sem engedünk. A kellő tisztelettel ugyan, de felvállaljuk azokat a konfliktusokat, amelyeket muszáj, a többit meg a békesség kedvéért elengedjük a fülünk mellett….