Emberi játszmák/2.

2011. április 07.

Eric Berne: Emberi játszmák könyve világsiker volt és ma is a legkeresettebb könyvek egyike. Nem véletlenül - tökéletes modellekkel mutatja be, hogy két ember között hol csúsznak el általában a dolgok, és hogy mi az akadálya boldogságunknak.

A játszmaelmélet alapjai
Minden egyes emberben minden pillanatban szülői, gyermeki vagy felnőtt én-állapotok jutnak kifejezésre, és bármikor átválthatunk egyikből a másikba. Van, amikor Szülői énünk kerül előtérbe: ez azt jelenti, hogy ösztönösen is úgy reagálunk, ahogy pl. anyánktól láttuk hasonló szituációban. Van, amikor Gyermeki énünk nyilatkozik meg: ilyenkor olyan válaszokat adunk a bennünket ért ingerekre, mint kislánykorunkban tettük volna. Felnőtt énünk pedig azokat a reagálási módokat jelenti, amilyeneket nem befolyásolnak sem a szüleinktől látott minták, sem a bennünk élő gyermek.

Egyik se jobb a másiknál
Fontos leszögezni, hogy mindegyik én-állapot egyenértékű, egyik sem „jobb” a másiknál. A Szülői én előtérbe kerülésekor pl. vagy úgy reagálunk, ahogy szüleinktől láttuk (hatás), vagy úgy, ahogy szerintünk elvárnák tőlünk (elvárás). Ezt senki nem tudja leküzdeni – hiába is próbálnánk teljesen mentesek lenni a szülői hatástól, ez lehetetlen. Gyermeki énünk sem „gyermekded” – lehet dacos, hisztis, de ő képviseli a játékosságot, az alkotókészséget, a nyitottságot. Felnőtt énünk persze a legtöbbször kívánatos „szereplő”, hiszen az élet legtöbb területén „vele kell dolgoznunk” – de ő is csak ugyanolyan része személyiségünknek, mint a másik kettő.

A konfliktusok forrásai
Az emberek közti konfliktus pedig éppen abból származik, hogy az egyik fél pl. Felnőtt énjére a másiknak nem a Felnőtt, hanem a Gyermeki énje válaszol. Például: „Szeretném, ha elmondanád, miért sörözöl mostanában minden nap” – szól a feleség Felnőtt énje, akinek megnyilvánulása a probléma megoldását, a törődést és a másik iránti érdeklődést fejezi ki. Ám a férj nem veszi észre, hogy felesége Felnőtt énje szól hozzá, ellenkezőleg: úgy érzi, hogy már megint kritizálják, akár szülei. A Felnőtt ént tehát tévesen Szülői én-nek értelmezi, s ennek megfelelően a dacos Gyermeki én fog megszólalni: „már megint kötekedsz velem”. A feleség érzékeli, hogy a Gyermek én szólt hozzá, s ennek megfelelően vagy Szülői énjével reagál („veled nem lehet értelmesen megbeszélni semmit”) vagy szintén a Gyermeki én kerül előtérbe (Én? Hiszen te vagy az, akinek semmi se jó, amit csinálok”!) – és már kész is a veszekedés…

Eltitkoljuk valódi szándékainkat
Ezek a folyamatosan változó én-állapotok a másikkal való kommunikációban ún. „játszmákat” hívnak elő. Vagyis: nem azt mondjuk, amit gondolunk, hanem egyfajta játszmára invitáljuk a másikat. Ezt szemlélteti a mondás is: „nő vagyok, tehát nem mondom meg, mit akarok, de fenntartom a jogot, hogy hisztizzek érte, ha nem kapom meg.” Csakhogy ez nem csupán női attitűd: minden ember a maga módján játszmákat játszik. Ez a legvilágosabban a szerelmi játszmákban nyilvánul meg, pl. Férfi: felmehetnék hozzád egy csésze kávéra? (Jelentése: szeretkezünk ma?) Nő: Jobb kávét főznek itt a presszóban, ugorjunk be oda! (Jelentése: sajnálom, nem jössz be nekem).

A "sarokba szorítás" játszmája
Azonban ennél jóval bonyolultabb, és egész életünket meghatározó játszmákat folytatunk a többi emberrel. Eric Berne: Emberi játszmák c. könyvében számos ilyen életjátszmát ír le és elemez, amelyeket bármelyikünk életében tetten érhetünk. Nézzünk meg egyet a házassági játszmák közül! A „Sarokba szorítás” játszmája épp abból áll, hogy az egyik fél képmutató módon nem hajlandó részt venni a másik játszmájában. Egy példán keresztül egy így néz ki:
Feleség: Javasolja férjének, hogy menjenek moziba, s a férj beleegyezik. A feleség elejt egy megjegyzést, hogy na végre, el se hiszi, hogy végre együtt csinálnak valamit. (Vagyis elkezdi a játszmát: légy szíves, babusgass, mondd ki, hogy nem azért, mert már nem szeretsz annyira, mint régen).
Férj: a kritikára felhörren, durván válaszol (nem hajlandó észrevenni a dédelgetés-vágy kifejeződését, szó szerint veszi a kritikát).
Feleség: Felhúzza az orrát, közli, hogy ilyen hangulatban inkább nem megy moziba. (játszma, amelynek jelentése: engesztelj, és unszolj, hogy menjek veled). A feleség sarokba szorul, ha a férj nem veszi a lapot, hiszen már kimondta, hogy nem megy. Ha nem unszolják, vagyis nem mennek bele a játszmájába, akkor otthon kell maradnia.
Férj: elmegy egyedül (Nem hajlandó belemenni a játszmába: ha azt mondtad, maradsz, akkor maradj!)

Azért veszekszünk, mert veszekedni akarunk?
Bármilyen furcsa is, az, hogy a közös mozizásból veszekedés lett, voltaképp mindkettejük titkos vágyát elégítette ki. A feleség előfeltevése az volt, hogy férje már nem szereti annyira, s ez lám, ki is derült, hisz szépen otthon hagyta. A férj játszmájának a célja az volt, hogy bebizonyítsa: őt folyton csak kritizálják, egyedül szeretne inkább lenni – és mindkettejük célja valóra is vált… Hogy még milyen játszmákkal tesszük életünket konfliktusok forrásává, cikksorozatunk további részeiből megtudhatod!