2009. március 04.
A rendszerváltás környékén kezdtek kicsit megváltozni a dolgok. Először is a hóvirágot védett növénynek nyilvánították, ezért a”a tavasz hírnökeivel” ma már aligha lehet elborítani a női munkavállalók asztalait. Másrészt a korábban kötelezően megtartott vállalti ünnepségek egyszerűen kimentek a divatból. Napjainkban kizárólag a férfi munkatársaktól függ, hogy ha március 8-án a naptárra néznek, akkor a Nőnap, vagy éppen az arra a napra eső Zoltán névnap jut-e az eszükbe. (Az idén kivételesen piros betűs ünnepről van szó, ám kizárólag azért, mert 8-a éppen vasárnap.)
Mindezek mellett az utóbbi két évtizedben a legnagyobb változást a női szerepek fokozatos változása jelenti. Az Egyesült Államokban egyre komolyabb problémaként jelentkezik a szingli-jelenség, azaz jelentősen gyarapszik az egyedülálló, és kizárólag önmaguk megvalósításán dolgozó nők száma. Nálunk is elmozdultak a korábbi arányok, de a magyar lányok-asszonyok egyelőre továbbra is teljesítik tradicionális kötelességeiket, igaz, emellett gyakran bizonyítási lehetőségeket kívánnak kiharcolni maguknak. A nyugati államokban megszokott dolog, ha egy asszony csak félállásban dolgozik, vagy távmunkát végez. Magyarországon a nyugdíjrendszer és az adózási struktúra miatt mindez egyelőre elképzelhetetlen. Jó hír azonban, hogy ha lassan, is, de változik a helyzet. A nagyvárosokban például a szó mindkét értelmében egyre több a női vezető.
A fentieknél is látványosabb változás, hogy a hölgyek végre tükörbe néznek, és ha nem elégedettek az eléjük táruló látvánnyal, akkor nem intézik el egyetlen kézlegyintéssel a dolgot, hanem változtatni kívánnak a külsejükön. Egyszerre jött el a szenvedés és a kényeztetés korszaka. Az aerobic-láz ma már a múlté, hiszen szinte minden sarkon nyílt egy konditerem, ahol a callaneticstől a pilatesen át a gerinctornáig a vendég sokféle mozgásforma közül válogathat. Divat lett a mozgás, de a jó kondi diéta nélkül nehezen tartható. Update-guruk és a fitness-hercegnők esküsznek a saját módszereikre, és tény, hogy ezerszínű a kínálat. (E sorok írója a Turbó-diéta híve).
Tény, hogy ami magától nem tűnik el, azt jobb eltakarni. Ma már szinte valamennyi világmárka szalont nyitott Magyarországon, Budapest belvárosában a Fashion Street (leánykori nevén a Deák Ferenc utca) szinte olyan látványos kirakatokkal hódít, mint a 5-th Avenue New Yorkban.
Aki tehát nőnek érzi magát, és igényli, hogy mások is annak lássák, annak magával is törődnie kell. Szoláriumba és fodrászhoz járni, sminkelni, jól öltözködni és odafigyelni a szellemi és testi kondícióra. Szerencsére egyre több ilyen hölgyet látni a környezetünkben.
Nemzetközi Nőnap
A Nemzetközi Nőnapot Rosa Luxemburg a 19. század végén azért kezdeményezte, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi ellentétekre, és a nők helyzetére. A 20. század végén mi már csak egy kiüresedett retro-Nőnappal találkoztunk. Ne sírjuk vissza, inkább teremtsünk magunknak újfajta Nőnapot! Munkahelyünk helyett forduljunk szerelmünk, barátunk, társunk vagy férjünk felé, és valljuk meg mit szeretnénk. Bátran kérhetünk szűk körű kikapcsolódást, egy kis kényeztetést, esetleg mindezt egy kellemes wellness hétvége keretében. Ha a bensőséges ünnep jól sikerül, akkor mindez a naptártól függetlenül, bármikor megismételhető.