Indigó a gyerekem!

2007. október 27.

Indigó gyerekek: ők az új korszak gyerekei is – azért születtek, hogy megmutassák az embereknek a valódi értékeket.

Nancy Ann Tappe, amerikai színterapeuta évekkel ezelőtt megjelent Understanding Your Life Through Color (Értsd meg az életed a színeken keresztül) című könyvében elsőként fogalmazta meg az életszín-elméletet. Minden embernek van egy jellegzetes életszíne: ezek olyanok, mint a színburkok, láthatóak az aurában és az egyes színcsoportok hasonló személyiségjegyeket jeleznek. Minden szín bizonyos emberi tulajdonságokat hordoz, amelyek jól felismerhetőek, ha tudjuk, hogy mire figyeljünk.
 
Az új korszak gyermekeinek, az indigó gyerekeknek az életszíne indigókék, indigó személyiségjegyek jellemzőek rájuk. Ezek a tulajdonságok számunkra újak, szokatlanok és részben nehézséget okoznak, a társadalom is nehezen fogadja el a viselkedésüket. Az elmúlt években ezért nagy feladatot jelent a szülőknek és tanároknak, hogy újragondolják ezt a kérdéskört, és másképp bánjanak a gondjaikra bízott gyerekekkel. Az iskolákban és az óvodákban rengeteg jele mutatkozik annak, hogy az új gyerekek – általában azok, akik az elmúlt tíz évben születtek - valahogy "egészen mások".

Az indigó gyerekek a témával foglalkozó szakértők szerint azért születtek közénk, hogy megtanítsák szüleiket, környezetüket a valódi értékek felismerésére, és arra, hogyan kell ezek szerint élni – sokak szerint ők lehetnek a „világ megmentői”. A szakértők szerint az indigó gyerekekből felnövő nemzedék gyökeresen változtatja majd meg a társadalom és a világ struktúráját: a segítségükkel, vezetésükkel többet teszünk majd a környezetünkért, az elesettekért és a szenvedőkért.

Milyenek az indigó gyerekek?

Az indigó személyiségjegyű gyerekek gyakran furcsán koravénnek tűnnek a társaikhoz képest: tisztában vannak az élet igazságával, magasabb elvek szerint élnek (amiket először talán nem is tudnak elmagyarázni), és tudják, hogy a világban jóval több létezik a fizikai, anyagi valóságnál. Érzik, hogy minden életet tisztelni kell, szeretettel és együttérzéssel kell kezelni nemcsak a többi embert, de az állatokat és a növényeket is. Nem lehet olyasmire kényszeríteni őket, amit nem szeretnének, és nem fogadják el az olyan embereket, akik nem ugyanolyan etikai normák szerint élnek, mint ők: készek bárkivel szembeszállni azért, hogy megvédjék az álláspontjukat. Őszinték, nyíltak és függetlenek, nem lehet beskatulyázni őket, és nehezen viselik el, ha nem engedik meg nekik, hogy a saját szabályaik szerint éljenek. Mivel gyakran különcnek bélyegzik őket, sokat vannak egyedül, de ez egyáltalán nem zavarja őket, nagyon jól elvannak saját magukkal – bár komoly törést okozhat a lelkükben, ha úgy érzik, nem ismerik el, vagy nem fogadják el őket.

Hatalmas bennük a tudásszomj, és nem fogadnak el gyors, egyszerű válaszokat csak azért, mert ezek a „múlt” hagyományos válaszai. Nagyon érzékenyek és komoly igazságérzettel rendelkeznek: sokat foglalkoznak az elesettek, gyengék helyzetével. Bár hatalmas bennük a kommunikációs vágy, sokszor nem tudják megfogalmazni, ami a lelkükben van, egyszerűen azért, mert a nyelv túlságosan kevés és korlátozott a számukra.

Más gyerekektől eltérően az indigó gyerekek nem vesznek bele érzelmileg olyan mélyen a konfliktushelyzetekbe, és kiderült, hogy nem sérülnek olyan könnyen érzelmileg. A "normális" gyerekek inkább lenyelik a megaláztatásokat, elfogadják alárendelt helyzetüket és engednek akkor is, ha igazságtalanul bánnak velük. Az indigó gyerekek ezzel szemben radikálisabban reagálnak: ha leereszkedően bánnak velük, nevetségessé teszik őket, azt többnyire totális bizalomtörésnek élik meg, amelynek súlyos következményei lehetnek. Ha lényüket nem tartják tiszteletben, többnyire jellemük és személyiségük negatív oldala bontakozik ki, ami még jobban megterheli a családot és a környezetet. Az ADS és ADSH (figyelemhiány szindróma illetve hiperaktivitás) például csak a legismertebb következmények. Épp így kialakulhat a tanárokkal szembeni agresszió vagy a totális unalom, ha nem "saját világukban" vagy számítógépes játékokban merülnek el. Az indigó gyerekek mindig a tökéletességre törekszenek, mindenből, így saját magukból is a lehető legtöbbet próbálják kihozni, és ha úgy érzik, ez nem sikerült, vagy mások nem ismerik el őket, nagyon elkeseredhetnek. Ezért folyamatosan bíztatni kell őket, hogy ne „zuhanjanak” teljesen önmagukba. Ugyanakkor azt is meg kell velük értetni, hogy nem kaphatnak meg mindent azonnal.

A legfontosabb, amit ezekkel a gyerekekkel kapcsolatban meg kell értenünk, hogy megfelelő segítséggel fejleszteniük kell személyiségüket, mert helytelen irányítással (vagy az irányítás hiányával) inkább személyiségük árnyoldalai erősödnek fel: a különcködés, a magányosság, a hagyományos társadalomba való beilleszkedés képességének hiánya. Ahhoz, hogy érzelmileg és szellemileg megtapasztalják önmagukat, az erejüket, az indigó gyerekeknek teret kell hagyni. Sok szabadságra van szükségük, hogy hitük szerint cselekedhessenek. Az indigó gyerekek bármire készek, hogy méltóságukat, nézeteiket, tudásukat megvédjék és megmutassák a világnak. A szülőknek, nevelőknek pedig támogatniuk kell őket ebben.