Lehet-e kutyából szalonna?

2011. december 28.

Az újévi fogadalmak szinte mindegyike önmagunk megváltoztatásáról szól. De vajon lehetséges-e valóban megváltozni, és ha igen, hogyan?

Megváltozunk, ha megváltoztunk?
Szilveszterkor sorra mormoljuk magunkban a fogadalmakat: leszokom a cigiről, lefogyok, elkezdek mozogni, nem halogatom többé a feladataimat… aztán vagy sikerül betartanunk, vagy nem. Többnyire nem, és az újabb év végén újra előkerülnek ugyanazok a fogadalmak – néhány újabbal kiegészítve. Vajon miért olyan nehéz megváltoznunk, sikerülhet-e egyáltalán, és ha igen, hogyan… Először is meg kell vizsgálnunk, mi az, amit szeretnénk, ha másképp lenne – ez legtöbbször valamilyen rossz szokás vagy negatív jellembeli vonás. Az előbbivel van a könnyebb dolgunk, bár könnyűnek igazán nem nevezhetjük ezt sem. Akár a csokoládétól, akár cigarettától függünk, vagy épp csak folyton éjszakázunk, nehéz megszabadulni az évek óta belénk rögzült szenvedélytől vagy szokásrendszertől. És ha leszoktunk, se biztos, hogy leszoktunk… Ahogy mondani szokás: „dohányos vagyok még mindig, csak épp évek óta nem gyújtok rá”.

Vigyázat, nem ok, csak tünet!
Ahhoz, hogy felszámoljuk rossz szokásainkat, először azt kell megértenünk, hogy minden csak: tünet. Ha fújjuk a cigarettafüstöt, ha a tévé előtt csokival tömjük tele magunkat, ha folyton csak belevágunk az edzésbe, és már két nap után feladjuk, az csupán jelez valamit: szeretetéhséget, magányt, zavart érzelmi életet, önbizalomhiányt stb. Orvosolható ugyan „tüneti kezeléssel”, de maga az ok megmarad, és más megnyilvánulási formát keres magának. Jó példa erre azoknak a gyógyult függőknek az esete, akik elhagyták ugyan függőségüket, de ugyanúgy „kapaszkodnak” valamibe: cigi helyett rágják a rágót, csokifalás helyett megfejtenek minden kezük ügyébe kerülő keresztrejtvényt, esetleg fanatikus szószólói lesznek egy-egy ezoterikus elméletnek, lecövekelnek egy sorozat mellett, és éjjel-nappal azt nézik stb. Persze ez is jobb, mint mérgezni a testünket – de a problémát nem oldottuk meg, csak elfedtük. És akkor bármikor újra felütheti a fejét. Elég egy rossz történés, és máris újra előkerül a cigaretta, a csokoládé, bármennyi idő is telt el nélkülük.

Vágd le a sárkánynak mind a hét fejét!
A megoldás tehát: az ok megkeresése és megszüntetése. Persze első lépésként elindulhatunk a leszokás rögös útján, és letehetjük a számunkra káros dolgokat, de ne feledkezzünk meg az okok feltérképezéséről! Ehhez talán az is elég, hogy naponta 10-15 percet meditációval, önmagunkon való gondolkodással töltsünk el, de akár szakember segítségére is szükség lehet. Az önismereti csoportok, a családállítás módszere, a kineziológus és a pszichológus felbecsülhetetlen segítség lehet. Amint megértjük, hogy miért nyúltunk póteszközökhöz, mi mindent fedtünk el rossz szokásainkkal, gyökerestül kiirthatjuk a problémát – levághatjuk a sárkány mind a hét fejét. Arról nem is beszélve, hogy így találunk vissza valódi önmagunkhoz – elvégre mindezek csak ránk rakódott sallang, amely eltorzítja eredeti énünket.

Önkritika és megbocsátás 
A szokások megváltoztatásánál is nehezebb a jellembeli hiányosságok, negatívumok felszámolása. Számos filmben elhangzik az ima: "Istenem, adj nekem türelmet, hogy elfogadjam amit nem tudok megváltoztatni. Bátorságot, hogy megváltoztassam amit tudok, és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni." A személyiségbeli jellemzők egy része öröklött, velünk született – ezeken is tudunk javítani, de egy heves vérmérsékletű ember csak kezelni tanulhatja meg dühét, azt már nem, hogy ne is érezze. Egyéniségünk másik részét viszont környezeti hatások, a megélt események alakították olyanná, amilyen – ezen jó eséllyel tudunk változtatni. Hosszú és rögös út ez, de megéri végigmenni rajta: szánj időt mindig önmagad, érzéseid, gondolataid vizsgálatára. Jó módszer lehet a napló, amelyben nemcsak a napi eseményeket rögzítjük, de helyt kapnak a saját magunkkal kapcsolatos gondolatok is. A belső harmóniához való út mély önkritikával és önmagunk felé irányuló igaz megbocsátással van kikövezve. Fogadjuk el azokat a tulajdonságainkat, amelyeket csak kordában tarthatunk (és tartsuk is kordában őket), ne ostorozzuk érte magunkat, és igyekezzünk a Jó szolgálatába állítani. Makacs vagyok? Rendben, akkor arra használom ezt a makacsságot, hogy kitűzött céljaimtól se tágítsak. Nehezen viselem a kritikát? Akkor megteremtem azt, hogy ne is legyen miért kritizálniuk másoknak. Azokat a tulajdonságainkat pedig, amelyeken lehet és kell is változtatni, szépen, türelemmel igyekezzünk átformálni: ne legyen bűntudatunk, hogy egyáltalán vannak, és ne keseredjünk el, ha vissza-visszaesünk.

A lényeg nem a cél, hanem az utazás 
Azt mondják, az ember élete során csak egyetlen valakit tud megváltoztatni, azt is nagyon nehezen: saját magát. Ne másokat akarjunk hát átformálni – épp elég dolga van neki is magával és nekünk is magunkkal. De ha nehéz is, sikerülhet – mindössze egy valami kell hozzá: kitartás. És ne felejtsük el, hogy nem vagyunk magunkra hagyva: számos segítséget igénybe vehetünk, legyen szó önismereti-önfejlesztő tréningről, naplóírásról vagy épp a Bach-virágcseppekről. Tökéletesek ugyan sosem leszünk, de ha folyamatosan arra törekszünk, hogy jobb emberek legyünk, már maga a törekvés tudata is megadja a belső békét. Ami pedig az egyik legnagyobb kincs.