2008. december 18.
Ősi keleti leírások szerint a ember naponta 13500-szor vesz levegőt. Ehhez képest a mai, nyugati ember 24-26 000-szer lélegzik naponta. Majdnem kétszeres a szám, ugye? Hogy ez mire utal? Rossz testtartásra, hanyag légzésre, elégtelen légcserére, feszültségre, stresszre – és erre mind együtt.
Oxigén és psziché
A lélegzés folyamata jóval több annál, hogy oxigént jutattunk be a szervezetünkbe, és szén-dioxidot lélegzünk ki. Sokat mondanak azok a beszédes szólások is, amelyek a légzéssel kapcsolatosak: „elakadt a lélegzete, levegő után kapkodott, lélegzetelállítóan szép, visszafojtott lélegzettel várta”. Ezek mind-mind a légzés további funkciójára utalnak, ami bizony lelki. Szintén könnyen észrevehető, hogy a lélegzet szó a lélek szóval rokon. Az utolsó lehelet kifejezést pedig nem kell magyarázni, ugye?
A légzési problémák miatt nem csak oxigénből jut kevés szervezetünkbe, mely nélkül nem tudunk élni. A lassú egyenletes légzés segítségével meg is nyugtathatjuk magunkat. A pánikrohamok közös jellemzője is a felületes légzés, kapkodó lélegzetvétel. Ha ilyenkor lassú, egyenletes levegővételre kényszerítjük magunkat, segíthetünk pszichénknek is megnyugodni.
A legismertebb légzőgyakorlatokat a jógik alkották meg. Ezekhez különbséget kell tudnunk tenni a mellkasi, hasi és teljes légzés között. Nekünk, nőknek az egyébként egészségesebb hasi légzés sokkal nehezebben megy. És nem is kell ezért feltétlenül hiúsági szempontokra gondolnunk: a gyerekvárás idején fizikailag különösen nehéz lenne hasi légzést folytatni. Mindenesetre érdemes odafigyelni rá, és megtanulni: így használt légzéskapacitásunk is sokat nőhet.
Hartmann Ferenc, a Flora Szívakadémia» szakértője a következő légzőgyakorlatot ajánlja mindenkinek:
Egyszerű légzőgyakorlat otthonra
• Alapállás közben normál légzés.
• Belégzés orron keresztül, közben nyújtózás fej fölé emelt karral.
• Kilégzés előre hajlással szájon keresztül.
• Belégzés szájon át (kéz a fej fölé)
• Lassú nyugodt kilégzés orron keresztül.
• A vese dörzsölése mindkét oldalon.