Párbeszéd a halálról

2011. június 09.

Az eutanázia kérdése megosztja a tudósokat, orvosokat, vallásfilozófusokat - és csaknem mindenkit. Milyen érveket-ellenérveket sorakoztatnak fel az ellenzők és a támogatók?

Eutanázia: nálunk is egyre élesebb a kérdés
Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara Az emberhez méltó halál címmel 2010 januárjában nemzetközi kongresszust és kerekasztal-beszélgetést rendezett az eutanázia problémáiról. A rendezvény védnökségét Baka András, a Legfelsőbb Bíróság Elnöke vállalta el.  A sikeres konferencia után még határozottabbá vált a gondolat, hogy hazánkban is megérett az idő arra, hogy a „kegyes halálról” átfogó mű jelenjék meg. 2011. május 25-én megjelent a konferencia résztvevőinek tollából a Párbeszéd a halálról – eutanázia a jogrend peremén című tanulmánykötet, amely a legmagasabb mércével mérve is megállja helyét az európai diszkusszióban. A sokszínű szerzői közösség okán a megszólalók az életvégi döntések megítélésében többnyire feloldhatatlanul ellentétes álláspontokat képviselnek, így igazán izgalmas párbeszéd bontakozik ki. A kötetben szerepel egy érintett, Antal Zsuzsa írása is, aki nehéz körülményei ellenére vállalta, hogy megindítóan őszinte és mégis bizakodó esszével ajándékozza meg a közönséget. (A kötet megvásárolható online vagy az Eötvös Kiadónál.)

Mégis mi legyen a véleményem róla?
Az eutanázia, a „kegyes halál” kérdése az a fajta kényes terület, amelyről vagy markáns véleménye van az embernek, vagy teljesen tanácstalan a tekintetben, hogy pontosan mit is gondoljon az egészről. Nem csoda, hisz a probléma az „élet nagy kérdései”-nek tényezőjét érinti: az isteni elrendelés, az ember hatáskörének határai, az önálló döntés szabadsága. Lehetetlen felsorolni azokat az érveket-ellenérveket, amelyek körülfonják a témát, de a főbb vonalakat mégis megpróbáljuk most felvázolni.



Istené a döntés joga!
Akik ellenzik az eutanáziát, általában azzal érvelnek, hogy Isten dolga eldönteni, mikor és milyen módon kell távoznunk a földi létből. Hogy az ember jogtalanul avatkozik bele ebbe a folyamatba, és egyébként is több ponton túllépi hatáskörét a 21. században, gondoljunk csak a nagy vihart kavart fej-átültetési kísérletekbe (természetesen nem emberen végezték ezeket a kísérleteket) vagy csupán a mesterségesen, gépekkel életben tartott emberi testekre. Az ellenzők válasza a felesleges emberi szenvedésre az, hogy nem tudhatjuk, mi mindent kell lerónia ezzel a szenvedéssel a haldoklónak. Hiszen a fájdalom, a szenvedés olyan emberi történés, amelynek magasabb értelme lehet: a reinkarnáció hívei a karma ledolgozását hangoztatják, a keresztények csupán azt, hogy a haldoklóra kimért szenvedés Isten dolga, ő tudja, mi mindent „tanul” belőle a lélek. Hátborzongató, hogy Madách Az ember tragédiájában már az 1800-as évek közepén papírra veti Isten teremtéséről Lucifer véleményét: „Az ember ezt, ha egykor ellesi, / Vegykonyhájában szintén megteszi. /
Te nagy konyhádba helyzéd embered, / S elnézed néki, hogy kontárkodik, /Kotyvaszt s magát istennek képzeli.” Hogy ezek a sorok mennyire aktuálissá váltak a jelen korban, nem kérdéses.

Miért ne lennénk irgalmasak embertársainkkal?
Az eutanázia mellett érvelők ezekre az ellenvetésekre a következőkkel reagálnak: jó, jó, de akkor nem jogtalan beleavatkozás-e akár egy epeműtét is? Hiszen, Isten, lám ezt a fajta szenvedést mérte ki a betegre – miért gyógyítsuk akkor meg? És: nem lehet, hogy ha már isteni elrendelésről beszélünk, Isten épp azért ebbe a korszakba küldte teremtményét, hogy lehetősége legyen igénybe venni a „kegyes halált”? És: ha a múlt században kap egy gyógyíthatatlan betegséget, amikor még enyhítő kezelések se voltak, valószínű, „magától meghalt volna”, jóval rövidebb haldoklási idővel és kevesebb szenvedéssel. Kisállatainkat nehéz szívvel bár, de elvisszük az altató injekcióra, ha már csak kínlódás számára az életben maradás – ugyanezt nem érdemlik meg embertársaink? Ha a haldokló kéri életének kioltását – vajon nincs joga önállóan dönteni arról, meddig kíván élni, szenvedni? Nem ő tudja leginkább, mikor áll készen arra, hogy elhagyja a földi létet?

És te mit gondolsz?
Ezek a kérdések, érvek-ellenérvek csupán a jéghegy csúcsa. Hiszen ott vannak például azok, akik már nem képesek önállóan dönteni, helyettük családjuknak kellene a kegyes halál időpontját elhatározni – vagy azok, akiket vegetatív állapotban csupán gépek tartanak már életben. És még számos probléma, amelyekre egyesek így, mások úgy gondolják helyesnek a megoldást – igazából azonban senki nem tudja a választ, hiszen ennél bonyolultabb és összetettebb kérdéskör nemigen van, elvégre életről-halálról van szó. Te vajon mit gondolsz róla?