2007. november 12.
Jean Shinoda Bolen, japán származású pszichiáternő szerint, minden nőben olyan ősi viselkedéstípusok (vagy C. G Jung kifejezésével élve: archetípusok) vannak, melyek a görög-római mitológia hét istennőjével mutathatók be. Héra (Júnó) a házasság istennője, Demeter (Ceres) a termékenységé – ő a táplálékadó anya. Perszephoné (Proserpina) a leány, az alvilág királynője, Artemisz (Diána) a vadászat és a Hold istennője, Pallas Athéné (Minerva) a bölcsességet uralja, Hesztia (Vesta) a házitűzhely istennője, míg Aphrodité (Vénusz) a szerelem istenasszonya.
Mind a hét istennő más és más vetületét képviseli a női létnek: az életciklus változásával más istennők aktivizálódnak bennünk, de egy-egy személyiségben lehet egy „domináns” istennő is. Van, akiben már kislány korában ott munkál Héra, és az esküvőjéről ábrándozik, van, akiben csak a házasságkötésekor jelenik meg, és vannak olyan nők is, akiknél nincs jelen, s számukra a házasság egész egyszerűen nem fontos. Ugyanabban az asszonyban több istennő is lakozhat, némelyik nagyobb, némelyik kisebb befolyással bír – ezek az istennők a megfelelő élethelyzetekben aktivizálódnak, és új energiával látnak el minket.
Istennők harca
Számos eldöntendő probléma egy nő életében maga az istennők harcáról szól. A karrier- gyermekvállalás problematikája például Athéné és Demeter harca. Az, hogy egy férjes asszony belemenjen-e egy szerelmi viszonyba, Héra és Aphrodité küzdelme. Ilyenkor érezzük magunkat döntésképtelennek – idővel aztán letisztul a kép.
A hét istennő
A hét istennő közül három sebezhető, Héra, Déméter, és Perszephoné. Hárman szüzek és sebezhetetlenek: Artemisz, Athéné és Hesztia, egy pedig alkimista: Aphrodité.
Artemisz – önálló és független
Önbizalma erős, nincs szüksége külső megerősítésre, férfi nélkül is teljes embernek érzi magát. Mindig a saját útját követi, és nem akar másoknak megfelelni. Céltudatos, kitartó, jól bírja a versengést – kiáll saját magáért és másokért is. Gyakran látják mások akaratosnak, lázadónak, pedig a szíve mélyén nagyon vidám és játékos személyiség. Fontos neki a karrier, a hivatása mindennél előrébb való: kész szembeszállni bárkivel, bármilyen nehéz feladatot elvállal, és ezeket általában sikeresen véghez is viszi. Ugyanakkor gyakran erőszakos, agresszív és törtető, nehezen kötelezi el magát, mert félti az önállóságát. Sokszor dühöng, ha nem sikerül neki valami, és nehezen birkózik meg az öregedéssel.
Pallasz Athéné – bölcs és gyakorlatias
Okos és racionális, döntéseit az esze irányítja. Minden lépését előre megtervezi, és céltudatosan halad előre a kijelölt úton. Nehezen befolyásolható, bárkinek nemet mond, ha úgy ítéli meg, hogy az a helyes. Őszintesége, nyíltsága és intelligenciája miatt tiszteletet ébreszt az emberekben. Bármikor kész kompromisszumot kötni, és nagyon jó diplomata. Szeret és tud tanulni, nagyon kíváncsi és érdeklődő, a tudását képes hasznosítani is a céljai érdekében. A párjának olyan férfit választ, aki erős, ambiciózus, tehetséges, akit lehet tisztelni. Minden helyzetben feltalálja magát, képes megőrizni a hidegvérét, és a türelmét sem veszíti el. Ugyanakkor meg kell tanulnia elfogadni az anyaság örömeit – az egyik legfontosabb fejlődési célja az, hogy a „férfias” erények mellett a női lét szépségeit is megtapasztalja.
Aphrodité – csábító és inspiráló
A szerelem és a szenvedély élteti. Szereti a szép tárgyakat, szívesen szerepel, élvezi, ha ő lehet a középpontban. Könnyen esik szerelembe, kapcsolataiban a szexualitás a meghatározó. Erotikus kisugárzása hatalmas, szinte bármelyik férfit az ujja köré tudja csavarni. Nem feltétlenül klasszikus szépség, viszont a csábítás és a kacérkodás a vérében van. A hűség ugyanakkor nem erőssége: gyakran csak azért jelenik meg egy férfi életében, hogy ihletet adjon neki, és segítse őt az álmai megvalósításában. Mindig a pillanatnak és az élvezeteknek él, ezért fontos neki, hogy a munkája is igazán szórakoztassa.
Héra – elkötelezett és hűséges
Ő a főállású feleség megtestesítője. Életét a férjéhez fűződő viszonya tölti ki, minden gondolata ekörül forog, öröme és bánata a kapcsolattól függ. Minden nehézség ellenére kitart a párja mellett, és önmagát a háttérbe szorítja. Mindig megpróbál megfelelni a hagyományos női szerepnek: szívesen végzi a házimunkákat, szerény és visszahúzódó, élete elsődleges célja az, hogy férjhez menjen egy olyan férfihoz, akit támogathat a céljai elérésében. A munka, a tudás és a szenvedély csak másodlagos a számára – az ő életét a férfi tölti be, bármiről kész lemondani a társa kedvéért. Éppen ezért igen kiszolgáltatottá válik, és ha a házassága valami miatt felbomlik, akkor rettenetesen dühös, elkeseredett lesz, és legtöbbször mély depresszióba süllyed – hiszen megbukott a legfontosabb „vizsgán”.
Démétér – termékeny és gondoskodó
Az anyaság, a másokról való gondoskodás az életcélja: minden vágya, hogy gyereke legyen, és amíg nem születik meg a kicsi, másokon tölti ki gondoskodó hajlamát. Megbízható, állhatatos és nyugodt, szívesen törődik a nála elesettebbekkel, gyengébbekkel. Ő elsősorban segíteni akar másokon, egyáltalán nem ambiciózus, nem vonzza a siker – illetve a sikert az anyaságon és a gondoskodáson keresztül éli meg. Mivel legtöbbször egy kicsit naiv, túlságosan könnyen megbízik az emberekben, ezért segítőkészségét és adni akarását könnyen kihasználják. Bár ez az anyaságtól és az odaadástól egy kicsit távol áll, de meg kell tanulnia kifejezni a negatív érzéseket, és tudnia kell időnként nemet mondani, még akkor is, ha szíve szerint mindent megcsinálna mások helyett.
Perszephoné – engedelmes és nyugodt
Passzív alkat, hagyja, hogy megtörténjenek vele a dolgok. A döntéshelyzeteket kerüli, inkább kivárja, hogy alakuljon valahogy az élete, vagy valaki döntsön helyette. Nagyon erősen kötődik az édesanyjához, gyakran egész életében lelkileg kislány marad. Bármilyen helyzethez alkalmazkodik, és igen empatikus. Mindig szeretne megfelelni a családja, férje, főnökei által támasztott elvárásoknak: tulajdonképpen ez az, ami motiválja, hiszen nem vágyik karrierre, nem lázadozik, és nem cselekszik – igazából csak álmodozik arról, hogy valami különleges történik vele. Ettől függetlenül boldog élete van, hiszen mindig olyan, mint amilyennek mások látni szeretnék, ezért mások szeretik és elfogadják. Ugyanakkor, ha szeretne „felnőni” az igazi női szerepekhez, nem szabad becsapnia saját magát és vállalnia kell a saját igényeit. Tudatosítania kell magában, hogy ő erős és tudatos asszony.
Egyedül is egész embernek érzi magát, de jó feleség és anya válik belőle. Megáll a saját lábán, szereti a csendet, a nyugalmat és az egyedüllétet, szívesen meditál és vizsgálja saját, belső lényét. Tudatosan kerüli a konfliktusokat, a vitákat, úgy gondolja, jobb a békesség. Jól kijön másokkal, elsősorban azért, mert szívesebben húzódik meg a háttérben, nem érdekli a hatalom és a siker. Mindig lehet rá számítani, de ő maga nem kezdeményez: hiányzik belőle a hajtóerő. Meg kell tanulnia érvényesítenie önmagát, és kicsit nyitnia kell a világ felé. Zárkózottsága ugyanis sokak számára zavaró, riasztó lehet, így fontos, értékes kapcsolatoktól fosztja meg magát.