Vágyaid: vigyázat, hamisítják!

2009. október 21.

Neked mi az álmod? Luxuslakás, papucspasi, darázsderék, gardróbnyi cipőkészlet? Úgy érzed, akkor lennél boldog, ha végre elérnéd mindazt, amiről álmodtál? De biztos, hogy ezek a Te álmaid? Vigyázat: álmaidat hamisítják!

A boldogság forrása és gátja: vágyaink
Különös dolog a vágy: ha teljesül, boldognak érezzük magunkat, ha nem, akkor kétségbeesettek, rosszkedvűek, elégedetlenek leszünk. A megoldás persze nem az, hogy kiöljük magunkból a vágyakozás képességét, hiszen ez az emberi természet alapvető jellemzője. Ha nem lennének vágyaink, nem lennének céljaink sem – ám azt nem árt megvizsgálni, vajon mennyire a saját törekvéseinket tükrözik kívánságaink, és mi is az, amire úgy igazán, legbelül vágyunk. Sokszor ugyanis csak hisszük, hogy jól ismerjük magunkat, de valójában igencsak meglepődnénk, ha szembesülnénk legmélyebb vágyainkkal.

Az álmok is hazudhatnak
Mindaz, amit el szeretnénk érni, egyfajta homályos jövőképként él bennünk: látjuk magunk előtt álmaink házát, ott lebeg a szemünk előtt a dús haj, karcsú derék, szerető társ, önkiteljesítő munka képe, és egyrészt motiválja tetteinket, másrészt beárnyékolja a jelent, amelytől kétségbeejtően távol van a vágyott jövő. De vajon reálisak ezek az álmok? Vajon tényleg mi akarjuk őket vagy csak belekerültünk egy hamis kép bűvkörébe?

Mindig az kell, ami a másé
Az emberben ugyanis kétféle kívánság munkál: az eredendő és a tanult vágyak. Az eredendő vágyak olyan mélyen a személyiségben gyökeredző célok, amelyek kijelölik saját utunkat, hiszen ezek megvalósításáért küzdünk akár már gyermekkorunk óta. Az eredendő, szívbéli vágyak mind az önmegvalósítást szolgálják: egy szívből végzett hivatás, a boldog családi élet vagy csak önmagunk hibáinak leküzdése olyan kívánságok, amelyekre szinte ösztönösen vágyunk. Ám kergetett céljaink nagy részét tanultuk, ellestük vagy elvárásként kaptuk környezetünktől. És bizony ezek nincsenek összhangban sem személyiségünkkel, sem a valós lehetőségekkel, így aztán ne csodálkozzunk, ha folyamatosan falakba ütközünk megvalósításukkor: ugyanis mindez nem a mi utunk, márpedig az élet mindenkit a saját ösvényére igyekszik terelni.

Tündérmesék, amelyek boldogtalanná tesznek
Bármennyire is kinőttünk a gyerekkorból, imádjuk a tündérmeséket. Ámulva nézzük a reklámokból ránk zúduló rózsaszín világot, és mi is olyan konyhára, kertre, családi összhangra, gondoskodó férjre, angyali gyerekekre vágyunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy a valóságban mindez nem létezik. Igen, ezt tudjuk, de mert folyton ilyen képekkel bombázzák az agyunkat, a tudatalattinkba beépül egy „talán létezhet” sejtelem, amely kialakítja elvárásainkat az élettel és a körülöttünk élőkkel szemben. Megnézünk ezernyi szerelmes filmet, és elégedetlenül fürkésszük pasinkat, aki igencsak kevés hajlandóságot mutat arra, hogy holdfényben keringőzzön velünk az erkélyen vagy párbajra hívja a bunkó szomszédot, főnökünket, akinek eszébe se jut, hogy egyik napról a másikra cégtárssá avasson bennünket, szüleinket, akik valahogy nem hatfogásos vacsorával ünneplik hazalátogatásunkat. Hiába tudjuk, hogy ezek idealizált képek: mivel ezek közvetítik számunkra a mintákat, tudat alatt ilyenre vágyunk mi is. És ez nem csak a mai kor káros médiahatásainak következménye: annak idején a könyvek, versek által teremtett világ ideáljaihoz mérte az ember akaratlanul is a valóságot: a költők által megénekelt szerelmet kereste mindenki adott kapcsolatában, és mert nem találta az örökös lángolást, a fellegekben járó hétköznapokat, elégedetlenné vált, s úgy érezte, kedvese szerelme jócskán lemarad Petőfi Júlia iránti szenvedélyétől. Ma a filmek, sztárok, reklámok világa plántálja ugyanezt belénk: csak épp hatékonyabban…

Adj esélyt a boldogságnak: szabadulj meg a hamis ideáloktól!
Ahhoz, hogy elégedettnek érezhessük magunkat, le kell számolnunk a hamis ideálokkal, fel kell térképeznünk, mire is vágyunk igazán. Üljünk le, és vizsgáljuk meg törekvéseink valódiságát. Valóban negyvenkilósan vagyunk a legszebbek, vagy igazából Barbie baba diktálja folytonos fogyókúráinkat? Párunk tényleg nem szeret bennünket eléggé, vagy csak Mark Darcyhoz mérve marad alul? Kapcsolatunk valóban kevesebb a filmvászon viharos szerelmeinél, vagy csak azért érezzük úgy, mert folyamatosan meg kell dolgoznunk közös harmóniánkért? És valóban nagy házra, felelősségteljes hivatásra, hírnévre vágyunk, vagy csak szüleink, tanáraink elvárásainak engedelmeskedünk, amikor ezek felé törekszünk? Érdemes önvizsgálatot tartani: üljünk le, és írjuk le vágyainkat és azt is, hogy miket kell megtennünk teljesülésükért. Aztán egyesével nézzük meg ezeket a kívánságokat, és húzzuk ki mindazt, amit mások elvárásai miatt érzünk elérendőnek: sok-sok nyomasztó feladattól szabadulhatunk meg! S hogy mi az, ami valóban szívbéli vágyunk? Egy-egy csendes meditáció, az önmagunknak feltett kérdések segítenek megvilágítani, s talán olyan elfeledett/elnyomott kívánságra is rábukkanhatunk, amelyről talán fogalmunk sem volt, de amely akár egész jövőbeli boldogságunk kulcsa lehet.