„Mi vagyok én, egy darab hús?”

2009. november 23.

Shawn Levy Paul Newmanról írt könyvét botránykönyként is emlegetik, pedig csak egyvalamiről rántja le a leplet: hogy a sztárság csak a nagy jellemek kiváltsága. Megmutatja a kendőzetlen valóságot, amelyet olyan örök értékek alkotnak, mint erkölcsiség, bátorság, szeretet. És ez sem kevésbé érdekes, mint a botrány… sőt! A könyv szerkesztőjével, Kocsis Anikóval beszélgettünk.

Mennyiben más  Shawn Levy könyve, mint a hagyományos életrajzok?
Sokkal alaposabb, tárgyszerűbb, kizárólag dokumentumokra épülő, emiatt kevésbé „regényes”, bár roppant olvasmányos – főként amiatt, hogy rengeteg személyes megnyilatkozás van benne a Paul Newmannel készült tömérdek interjúból. Az idős sztár nem volt hajlandó beszélgetni a szerzővel (mint mondta, „éppen elég megtiszteltetés érte az életben már”), ezért Levy kénytelen volt a fellelhető összes irodalmat, főként a korabeli interjúkat átböngészni, amely Newmanről szólt. Ebből pedig nem kevés született a nagyjából hat évtized alatt.

Egyesek botránykönyvként emlegetik…
Nem botránykönyv, sőt… Az összes mértékadó amerikai kritika elismeri a szerző alaposságát, tiszteletteljes őszinteségét. Egyetlen kivétel a New York Posté, amely lap a könyv tanúsága szerint évtizedekig állt háborúban Newmannel (ez önmagában is igen érdekes jelenség…) E lap szerint a könyvből az derül ki, hogy lám, Newman, a „szent”  egy alkoholista nőcsábász volt. Az ötszáz oldalas könyv ezt az állítást egyáltalán nem támasztja alá, ellenkezőleg. Tényleg kiderül belőle, hogy Newman szenvedélyes viszonyban volt a sörrel (a sörnyitót a forgatásokon egyszerűen a nyakában hordta); ha azonban alkoholista lett volna, nem tudott volna dolgozni. Márpedig rengeteget dolgozott, akkor is, amikor már megtehette volna, hogy lógázza a lábát. Ami pedig a nőket illeti: első feleségével is sok évig élt, és a válás miatt egész életében bűntudata volt; nagy szerelme, Joanne Woodward színésznő pedig hosszú évtizedekig, egészen haláláig volt a szerelme, szeretője, munkatársa, a népes család összetartója. Egyetlen kapcsolat veszélyeztette e mintaszerűnek tartott, igen hosszú házasságot (erről is részletesen szól a könyv), amely egy újságírónővel szövődött – a Post ennek a viszonynak a kiragadott és felnagyított részleteire alapozta kritikáját.

Miért számított még Hollywoodban is különcnek Paul Newman?
Pont azért, mert nem volt „sztárosan” különc. Hűséges férj és családapa volt, színészként, producerként rengeteget dolgozott, például azon, hogy lehetőleg ne fércművek szülessenek színészi, rendezői vagy produceri közreműködésével. Sokan éppen azért nem kedvelték, mert munka közben rengeteget „kekeckedett” – mert mindig jobbat akart létrehozni: a minőségi filmgyártásra és az átgondolt, alapos elemzéssel létrehozott színészi munkára törekedett. Utálta a felületes népszerűséget (szenvedett, ha a nők megállították, hogy hadd nézzék meg a híres kék szemeit… „Mi vagyok én, egy darab hús?” – háborgott ilyenkor). Jobb szeretett elvegyülni kisvárosa lakói között, mintha csak egy lenne közülük. A színészeten kívüli jövedelmeit jótékony célokra fordította. És még politizált is, de soha nem a saját előmenetele érdekében, hanem erkölcsi meggyőződésből.

Sok mindenben mutatott valóban követendő példát…  Mit tanulhatunk leginkább tőle?
Legfőképpen azt, hogy szilárd erkölcsi tartás nélkül nem lehet valaki nagy sztár – legalábbis ilyen hosszú ideig, mint ő, biztosan nem. Az olyan klasszikus erényekre, mint a hűség, a szerénység, a másokkal való törődés minden sikeres és boldog élethez szükség van, még akkor is, ha valaki ennyire sikeres az életében, mint Newman. A fia halála után nem roppant össze, hanem próbált jobb apa és még jobb ember lenni.

Megpróbáltatásokból éppúgy bőven volt része, mint sikerekből. Melyek ennek az izgalmas életútnak a legérdekesebb állomásai?
Izgalmas, ahogy – sok kínlódással – színésszé vált, nehogy a családi sportszerkereskedésben kelljen dolgoznia; ahogy ötvenévesen az autóversenyzés felé fordult; és végül sikeres üzletember is lett – persze mások, elsősorban a családja segítségével. Talán a legszebb epizód, hogy „fölösleges” pénze jó részét súlyos beteg gyermekek táboroztatására fordította, és maga is sok időt töltött a gyerekekkel. Az általa útjára indított szervezetből világhálózat lett; Magyarországon Bátor Tábor néven létezik ez az alapítvány. Sokat küzdött, hogy jó teljesítményt nyújtson, de híres szerencséje a díjosztáskor rendszeresen elhagyta: a temérdek Oscar-jelölésből csak élete vége felé lett szobrocska.

Hogyan változott Paul Newman személyisége az átélt események hatására?
Egy szégyenlős, gátlásos, éretlen, szépfiúból magabiztos sztár lett, aki tudta, mit akar, el is érte, de közben megmaradt a gyerekkorában belénevelt erkölcsök szerint élő, igaz embernek. Megmaradt benne az örök gyerek is: a forgatások hivatalos mókamesterének számított, aki néha egy filléres ötlettel, olykor sok pénzt áldozva, soha nem hagyta ki az alkalmat egy-egy barátja megtréfálására. Élete nagy traumája fia öngyilkossága volt, amiért mindig önmagát hibáztatta, noha nem tehetett róla, hogy fia nem tudott híres, gyönyörű, tehetséges és gazdag apja nyomdokaiba lépni. E megrázkódtatás után még alázatosabb lett az élettel, a sorssal szemben, amelyről mindig úgy gondolta, hogy igen bőven mérte neki a jót.

A könyv tehát nemcsak a Newman-rajongók számára lehet hasznos olvasmány…
Mindenki élvezettel forgathatja, aki kíváncsi a huszadik század Amerikájára, benne a filmesek, a sztárok a maitól kissé eltérő világára, és aki végig akarja követni ezt a szokatlan, nagyívű karriert a maga nem mindennapi fordulataival, temérdek kulisszatitkával.