2009. augusztus 03.
Pasik a tükör előtt
Bár a mondás szerint elég, ha a férfi egy fokkal szebb az ördögnél, ez azért ma már nem egészen állja meg a helyét, hiszen egyre inkább reflektorfénybe kerül az erősebbik nem megjelenése. S hogy miért van ez így? Egyrészt azért, mert a pasik is egyre szívesebben tetszelegnek a tükör előtt (mellesleg irigylésre méltó, ahogy szőrösen, pocakosan is szépelgő mosollyal elégedetten tudják nyugtázni, hogy ők a mai nap donjuanjai), másrészt azért, mert a nemi szerepek már nem olyan markánsak, mint régen. Ha már nem lapátolnak, kapálnak, készítenek bútorokat, ha már a családfenntartás terhei megoszlanak, akkor igenis, tessék ugyanúgy megfelelni a másik nem esztétikai kívánalmainak, mint ahogy a nők teszik évszázadok óta…
Azért persze jóval kevesebbet kell törődniük a lelket burkoló fizikummal, mint nőtársaiknak, de van néhány íratlan szabály, amelyet egy „eszményi pasi” titulushoz be kell tartani, lássuk, melyek ezek!
1. Csak ápoltan!
A tiszta haj és köröm, a fehér, rendezett fogak elengedhetetlenek a vonzó kategóriához. A hosszú haj ma már csak kevés nő kedvence, s csak igazán férfias pasik engedhetik meg maguknak anélkül, hogy feminin jelleget sugároznának. A kopaszság is erősítheti a férfias jelleget, főleg akkor, ha ezt nem az idő, hanem egy fodrász alakította így, de a trendi pasit általában borzolnivalóan jól vágott frizura jellemzi.
2. Sima ügy
Az állig lógó szakáll és a méretes bajusz már a múlté, a ma férfijának illik sima arcbőrrel közelednie hölgyéhez. A láthatóan design-nak kialakított, és nem a borotválkozás szabotálásából keletkezett borosta is trendi lehet, és a kis, divatosan kialakított szakállka is vonzó külsőt eredményezhet, de a legtöbb nő esztétikai elvárása a tükörsima arcot részesíti előnyben.
3. Sir, mi ez a rengeteg szőr?
Bizony, ma már a pasik is rákényszerülnek arra, hogy a trendet követve bozontosabb testrészeiket simábbá varázsolják. Persze, azt ne várjuk el, hogy kibírják a gyantázás vagy epilálás számukra túlélhetetlennek talált gyötrelmeit… Ahogy a trendiséghez elvárásként megjelent a szőrmentes test, legott ugrottak is, hogy kifejlesszék azt az eszközt, ami a legkényelmesebbé és persze fájdalommentessé teszi számukra a műveletet… A testborotvák a legcsimpánzosabb pasiból is szuperment varázsolnak.
Tippünk: Ha pasid még mindig nem vált meg őserdőitől, de te szívesen vennéd, ha láthatnád és simíthatnád végre, ami a szőrrengeteg alatt van, lepd meg egy testborotvával! A Braun bodycruZer a pengés és az elektromos borotvarendszert egyesíti, zuhany alatt és szárazon, trimmelésre és borotválásra egyaránt használható a test teljes felületén!
4. A ruha teszi a férfit!
Az öltözködés ma már a férfiaktól is ugyanolyan gondosságot igényel, mint a nőktől. Egy igazán trendi férfi odafigyel ruhái és kiegészítői minőségére, divatosságára, harmóniájára. Egy elegáns rendezvényre ma már nem elég az öltöny és nyakkendő – az sem mindegy, hogy milyen anyagú, mintájú, márkájú öltönyben feszít a büszke hím…
5. Izmok
Szerencsére eltűnt már a lufiként dagadó izmok divatja, ma már inkább a finoman kidolgozott testideál hódít. A diszkréten megmutatkozó izmok sejtetik, hogy tulajdonosuk odafigyel testfelépítésére, de nem extrém módon, s a nőnek azt sugallják, hogy eme karok képesek őket átemelni az élet minden akadályán…
Lehet, hogy a férfiak nőiesednek?
Mindezek tükrében akár azt is gondolhatnánk, hogy lassan eltűnnek a férfiak… Elvégre próbafülkékben forgolódnak, manikűröshöz járnak, több időt töltenek szoláriumban és kozmetikusnál, mint mi. (Mikor egy tanulmányból megtudtam, hogy egyre gyakoribb a potenciazavar a férfiaknál és egyre kevesebb spermájuk van, komolyan elgondolkodtam, hogy te jó ég, lehet, hogy tényleg kinyírtuk őket…) Ám mint az élet minden területén, itt sem a külsőségek döntik el, hogy ki az igazán férfias férfi.
A jellem a döntő
A trendi külső megléte ugyan elismerő női pillantásokat zsebelhet be, de ha nem társul mellé vonzó jellem is, akkor mindössze ennyi jut neki. A nő számára ugyanis ezek csupán mellékes értékek: a lelki társságot, a hűséget, a figyelmességet, a tiszteletet, a szeretet kifejezésének és a biztonság nyújtásának képességét mindennél többre becsülik, s ha egy férfi minderre képes (hol van???), akkor akár egy fokkal sem kell szebbnek lennie Lucifernél…