2009. február 17.
A férfiak és nők számára egyaránt fontos, hogy megtalálják saját, egyéniségükhöz illő stílusukat. Ám sokszor a végső megjelenés kialakulásáig számos kevésbé előnyös korszak is követheti egymást. A másokról alkotott képet egy sereg külső és belső tényező befolyásolja, egyvalamit azonban egész biztosan az elsők között figyelünk meg: ez pedig a haj. A legfrissebb nők körében végzett kutatásból az is kiderült, hogy ha a férfiak hajáról van szó, a nők szinte minden stílusra nyitottak, kinek a hosszú, kinek a rövid viselet jön be. Egyvalamiben azonban mindenki egyetértett: a lényeg, hogy választottunk haja tiszta, ápolt és korpamentes legyen.
A stílus
A stílus fogalma összetett: egyrészt az egyén személyisége, másrészt külső megjelenése határozza meg. A belső tulajdonságok általában nem kerülnek egyből a felszínre, ezért a külső megjelenés az, amiből mások az első következtetéseket levonják.
A haj, mint a stílus egyik alapvető meghatározója, kiemelkedő szerepet játszik a férfiak esetében is, hiszen a hajviselet az, amelyet a nők a ruházat után a leggyakrabban megszemlélnek egy férfin. Ennek fontosságát a férfiak már régen felismerték: a férfi hajának sokszor misztikus szerep jutott, mint például Sámson esetében, akinek ereje a hajában rejlett. Idővel a híres férfiaknak gyakran a frizurája is híressé vált viselőjével együtt. Kezdve a ’40-es évek egyszerű, rövidre vágott, katonás hajviseletétől, a ’60-as évek nagy Beatles frizura korszakán keresztül napjaink állandóan változó divatirányzatáig, minden megtalálható a történelmi hajrepertoárban.
A nőkhöz hasonlóan a férfiak is elsősorban az ellenkező nem érdeklődését szeretnék felkelteni frizurájukkal, amely a legtöbb férfi esetében még mindig az egyszerűség és a praktikusság elvét követi. E két szempont mellett azonban egyre inkább helyet kapnak a trendi, vagy figyelemfelkeltő megoldások is, hiszen a férfiak napjainkban többet foglalkoznak külsejükkel, így hajuk ápolására is egyre több időt és gondot fordítanak.
Mi kell a nőnek?
A Head&Shoulders 2009. januárjában „Mi kell a nőnek?” címmel felmérést végzett 1113 magyar nő részvételével arról, hogyan vélekednek a férfiak hajáról, mi az, amit vonzónak találnak, mi az, ami igazán lázba hozza őket.
A haj érintése, simogatása ösztönös gesztusunk, sőt különböző érzelmeket kifejező fontos kommunikációs eszközünk is lehet. Amikor egy édesanya gondoskodása, szeretete jeléül simogatja gyermeke fejét, teljesen mást jelenthet, mint a haj érintése például egy szerelmespár intim pillanataiban. A haj a testbeszédben is fontos szerepet kap, hiszen a haj hátravetése vagy érintése jelenthet szexuális felhívást, de pusztán tollászkodást is, míg a hajcsavargatással többnyire idegességünket leplezzük.
Jó hír a férfiaknak: a nők majdnem fele (46 százalék) szerint kifejezetten szexis az őszülő halánték, de további 34 százalék sem veti meg, ha egy férfinak deresedik a haja. A válaszadó hölgyek csupán 28 százaléka kedveli, ha férfias parfüm illatú a másik nem frizurája, a többségük (66 százalék) a friss, természetes illatú, frissen mosott hajat részesíti előnyben. Ezt erősíti az az eredmény is, mely szerint a hölgyek 74 százaléka véli úgy, hogy párjaiknak 2-3 naponta illik hajat mosnia.
Bár manapság egyre több férfi követi a frizura trendeket, a válaszadó nők csupán 11 százaléka tartja ezt fontosnak, míg 57 százalékuk számára egyáltalán nem fontos, hogy a párja kövesse a legújabb hajtrendeket.
Hajviselet a párválasztásban
A kutatásból az is egyértelműen kiderül, hogy párválasztás szempontjából nem hagyható figyelmen kívül a haj és a frizura a férfiak esetében sem. Legyen hosszú vagy rövid, egyenes vagy göndör, tépett, vagy éppen felnyírt, a lényeg, hogy passzoljon viselője személyiségéhez, és ami még ennél is fontosabb: mindig ápolt, rendezett, egészséges külsejű és korpamentes legyen, hiszen a korpás férfihaj a nők 79 százalékát zavarja, és csupán 1 százalék az, aki nem törődik ezzel. Az egészséges fejbőrt még ennél is többen, a nők 94 százaléka tartja fontosnak, szerintük ugyanis ez elengedhetetlen a jó összkép eléréséhez.
Az egészséges haj ugyanis soha nem megy ki a divatból, csak a frizurák változnak!
Tipp: A Head&Shoulders Hair Endurance új, kifejezetten férfiaknak kifejlesztett samponja lelassítja a hajtöredezésből adódó hajhullást, és rendszeres használat esetén eltávolítja a látható korpa akár 100%-át. |