2010. augusztus 10.
Az Illatos úti Ebtelepre évente - csupán Budapestről - több mint 3000 kutya kerül be, melyek nagyobbik hányadát saját gazdája adja le. A rendelkezésre álló, mindössze 94 férőhely azonban nem oldja meg a folyamatosan helyhiánnyal küzdő telep gondjait.
Ezért nélkülözhetetlen az elkötelezett állatbarátok segítsége: ha kutyát terveznek a családba fogadni, akkor elsősorban az Illatos útról válasszanak, így segítve azokon, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.
Az Illatos útra való jutást megkönnyíti, hogy a szervezők 10 óra és 13 óra között minden egész órában támogatóik segítségével autóbuszt is indítanak a Városliget, Felvonulási térről (az Időkeréktől) és vissza. Különlegesség, hogy a buszokon, óránként más-és más sztár az „idegenvezető”, akik az utazás során elmondják az Illatos útról, az örökbe fogadásról és a felelős állattartásról a legfontosabb tudni valókat (velünk lesz többek között Kovács Patrícia, Keresztes Ildikó, Novák Péter és Papp Gergő is).
Az Örökbe fogadó Napon, majd ezt követően egy hónapon keresztül a Vigyél Haza Alapítvány valamennyi szuka kutya ivartalaníttatását átvállalja, akiket magánszemély közvetlenül a Telepről fogad örökbe, hiszen napjainkban nem csupán az utcára dobott, vagy elkóborolt kutyák jelentenek súlyos problémát, hanem a felelőtlenül szaporított állatok évről-évre hatványozódó száma is.
Az örökbefogadott kutyák a védőoltást, külső élősködők elleni cseppet, féregtelenítő kezelést és mikrocsipet, új gazdáik pedig a Fressnapf Állati áruházba szóló 1000 Ft-os utalványt kapnak ajándékba.
Ezen a napon, a helyszínen népszerű sztárok is segítik az örökbefogadást!
A Vigyél Haza Alapítvány minden jó érzésű, felelősen gondolkodó állatbarát segítségét kéri, vegyen részt az Örökbefogadó Napon és fogadjon örökbe egy kedves állatot ezzel segítve a kutyusok életben maradási esélyeit.
Mindenkit szeretettel várnak 2010.augusztus 14-én szombaton 10-14 óra között!
Az alapítványt két éve hozták létre a kultúra, a művészet és az üzleti élet terén sikeres magánszemélyek, hogy segítsék az Illatos úti Ebrendészeti Telepen lévő kutyák életkörülményeinek javítását, örökbefogadási esélyeinek növelését.
A Vigyél Haza Alapítvány két éve működik, és megalakula óta - lelkes önkéntesek és támogatók segítségével –több mint 250 kutyát segítettek szerető gazdához.
Szervező: Vigyél Haza Alapítvány
További információ:
- Óvári András alapító 06 20 9-380-380
- dr Kozma Tamás főállatorvos 06 1 280-6832
http://www.vigyelhaza.hu/