2007. szeptember 05.
1. Lapos és erőtlen haj
Mindenki olyan csodás fürtöket szeretne, mint a reklámokban: dús és csillogó haj, amelyen megtapad a pasik szeme. A nők nagy részének ugyanakkor erőtlen a haja, és egyáltalán nincs tartása, a beszárítás után néhány órával már úgy tapad a fejünkre, mint egy felmosórongy. Szakértők szerint ennek egyik oka a haj vékonyszálúsága lehet: a hajszálak átmérője igen kicsi, és nem tartalmaz annyi sejtecskét, mint a vastagabb szálú haj. Így a fénye sem olyan szép, ráadásul könnyebben roncsolódnak a hajszálak. Ez a tulajdonság, sajnos, örökletes, néhány trükkel azonban lehet ellene tenni.
Megfelelő vágás
„Ha a vékony szálú haj túl hosszú, egyszerűen lehúzza a saját súlya, ezért érdemes olyan vágást választani, amely nem éri el a vállunkat” – tanácsolja Dóri, egy budapesti szalon fodrásza. A szakember szerint az is jó megoldás lehet, ha a teljesen egyenes vágás helyett inkább „réteges” fazont kérünk: ez ugyanis mozgékonyságot és a haj tömörségének látszatát adja. Azt is érdemes kipróbálni, milyen hatást érünk el egy hátul rövidebb, elől hosszabb fazonnal.
Használjuk a dúsító termékeket!
Érdemes kipróbálni a különböző dúsító termékeket, samponokat, balzsamokat! Ezekben a legtöbbször valamilyen különleges polymer vagy protein található, amely vékony réteggel vonja be a hajszálakat, csillogóbbá és egészségesebbé teszi őket. Ha a hajunk azért tűnik laposnak, mert túlságosan zsírosodik, akkor érdemes naponta hajat mosni valamilyen nagyon enyhe, vagy erősen felhígított samponnal – ebben az esetben csak a hajszálak végeit dörzsöljük be kondicionálóval. Óvakodjunk a túlságosan sok hajformázó használatától – lehetőleg válasszunk olyan terméket, amely „hajtőemelő” hatással rendelkezik.
Hajszárítás, helyesen
Sokan ismerik a régi trükköt: ha dúsabb hajat szeretnénk, egyszerűen hajtsuk le a fejünket, úgy szárítsuk meg – ha azonban megszáradt a hajunk, ne keféljük át, inkább csak a haj végeit igazítsuk formára.
Csodás színek
Ha hosszabb távon szeretnénk tenni a lapos haj ellen, egyszerűen fessük be. A festék, kémiai hatóanyagaival enyhén „felborzolja” a hajszálak fedősejtecskéit, így az többnek, vastagabbnak, így dúsabbnak tűnik.
Sokan panaszkodnak töredezett, száraz, károsodott hajra – ennek oka lehet a túlságosan sok hajformázó használata, a gyakori hajfestés vagy dauer, a klór és az UV sugárzás. Ezek mind roncsolják a hajszálak fedősejtecskéit: így a haj fénytelennek, sprődnek és fakónak tűnik, az érintése kellemetlen, ráadásul jobban ki van téve a nedvesség hatásainak, és könnyebben is kócolódik.
Olló, a segítőtárs
Lehet, hogy kicsit túl drasztikusan hangzik, de a legjobb módszer arra, hogy megszabaduljunk a töredezett hajvégektől az, ha egyszerűen levágjuk őket – bár több termék is ígéri azt, hogy „helyreteszi” a töredezett hajvégeket, de ezek csak ideiglenes megoldást jelentenek, és csak rövid időre zárják össze a sejtecskéket. Ha valakinek a haja töredezésre hajlamos, a legjobb, ha hat-nyolc hetente megy fodrászhoz, és tartózkodik azoktól a fazonoktól, amelyek a hajszálak elvékonyításával járnak együtt. A fodrásznál – bármennyire is szeretjük az ilyen kezeléseket – óvakodjunk a kémiai szerek használatától: ne festessük, daueroltassuk a hajunkat, és a kémiai hajegyenesítést is kerüljük.
Csillapítsuk hajunk szomját!
Mindenképpen válasszunk olyan sampont, amelyet kifejezetten a száraz haj ápolására fejlesztettek ki (ezek csomagolásán gyakran a tápláló, ápoló feliratokat olvashatjuk). Ezekben általában glicerin és természetes olajok vannak, amelyek segítenek belülről újjáépíteni a haj természetes „zsírosságát”. A gazdag hidratáló pakolások is nagyon hasznosak lehetnek: a krémes pakolásokat hetente egyszer használjuk, és legalább negyed óráig hagyjuk fent a hajunkon. Ha pedig zuhanyozunk, vagy úszni megyünk, akkor mindenképpen használjunk zuhanysapkát: nem a sampon, hanem a víz az, ami a legjobban szárít.
Hőségriadó
A haj egyik legfőbb ellensége a hajszárító: a meleg roncsolja, kiszárítja a szálakat. Ezért, mielőtt formázni kezdjük a hajunkat, védjük meg valamilyen hajápoló termékkel: krémmel, esetleg habbal, lehetőleg olyannal, amelynek védő funkciói is vannak. Szerezzünk be egy olyan hajszárítót, amelynek lehet állítani a hőfokát, és inkább alacsonyabb fokozaton szárítsuk a hajunkat. Használhatunk szűkítőt is, amely egy kicst „eltávolítja” a közvetlen hőforrást a hajszálaktól. Ha nem tudunk ellenállni a hajegyenesítő vagy a hajsütővas csábításainak, akkor vegyünk olyan modellt, amely egyszerű fém helyett kíméletesebb kerámiából készült.