Lea: Csodás a te történeted is! Nagyon tetszett! Egyszer egy hasonló dolog történt meg velem, most nem részletezem...

Kedves Ilona, juli és Rappelrswill!

Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem - bár tudok főzni - fiam szerint rám fér egy kis továbbképzés! Ő még nálam is jobban fog főz, már most látszik! Szerencsére ebben örökölte édesapja kiváló génjeit!
Köszönöm, hogy a jó hírt tőletek tudtam meg! Remélem most már az internetemmel sem lesz gond - az előbb elszállt újra - s tudok egy kicsit több időt itt tölteni - veletek. Sajnos a kisfiam éppen ma újra nagyon beteg lett, de ő is örült a sikeremnek!

Kedves Lea, nem volt jó az internetem,köszönöm, hogy írtál, remélem az ÉLET valóban egyszer megvalósítja, amiben olyan sokan reménykedünk!

Az ÁLMOK azért vannak, hogy teljesüljenek!
Sok magyar ember álmát fogalmaztad meg!

Az ÉLET néha felül tudja írni legemerészebb álmaink is!!!!

Kívánom, hogy legalább részben valósuljon meg, amit megálmodtál!!!!

Egyúttal KÖSZÖNÖM Neked! :)

Magic! Gyönyörű, amit írtál, megérdemelted a nyereményt.
Üdv: Ilona

Én is gratulálok, csodaszép álmokat írtál le, azt hiszem, mindannyian örülnénk, ha mindez teljesülne. És ahogy a fiaddal kapcsolatban érzel-írsz, az a legszebb dolog a világon. Remélem, sok örömet ad még ő és az élet neked! Gratulálok!

Kedves "Magic"!

Gratulálok! Elgondolkodtató, szép és megindító történeteddel valóban megérdemelted az I. helyezést. Vigyázz továbbra is nagyon a fiadra!

Üdv: R.

Találkozó

Ez egy furcsa történet, bár a legtöbb ember számára megszokott. De a sors keze itt is itt van :)

Az egész ott kezdődött, hogy barátnőm bele volt zúgva egy srácba még nem voltunk 17 évesek se. Viszont barátnőm annyi mindennel foglalkozott, hogy mindig a netes dolgait én intéztem, s a srác bejelölte őt egy közösségi oldalon. Majd barátnőm beszélt nekem róla, színpatikus volt mivel ő is legalább annyira japán rajongó mint én. Egy héttel később felvett egy chat szobában és elkezdtünk beszélgetni. Eszméletlen mennyire be nem állt egyikünk szája sem :) pedig én akkoriban csendesnek mondható voltam.

Majd kitaláltuk, hogy egyszer találkozzunk. Mondhatom, alig volt köztünk 3 városnyi távolság, de amíg a vonatnál vártam az egy élethossza volt. Főképp, mikor láttam, hogy szállnak le az emberek, s a vonat halad tovább Budapest felé. A peron kezdett egyre sivárabb lenni. Már kezdtem aggódni, hogy nem is jön el és csak átvert, és milyen jót fognak majd rajta nevetni. Ekkor hirtelen megpillantottam, ahogy finom laza mozdulatokkal, jókedvűen cammog a szitáló esőben.

Beültünk a kedvenc kávézómba mely alig pár száz méterrel arrébb volt az állomástól. S számomra hihetetlen módon 6 kerek órán keresztül csak beszéltünk- beszéltünk-beszéltünk. Minden számunkra fontos, bár a másik számára talán nem oly lényeges dolgokról. S megdicsért a szókincsem végett is, mivel hiába olvasott barátnőm tömegével könyveket, elmondása szerint nekem kifejezőbb szóhasználatom volt.

Az idő olyan hosszúnak tűnt, és úgy élveztük, pedig már az eső is jócskán szakadt. A kávék és teák tömkelege után döbbentünk rá, hogy az elválás túl közeli. Az állomásra az egyikünk esernyőjével sétáltunk ki, belecsimpaszkodtam a karjába, s mint két jó barát elváltunk…

Ez nem olyan randi volt mintha két szerelmes ember végre találkozik. De ez volt életem legjobb találkozója egy számomra plátói szerelemmel, ki életem legjobb múzsája volt verseim számára.

Álom-bár
- élet-bár, ha-bár -

Helyszín: Bár. Félhomály. Vendég egy szál sem. A csapos egyedül „állja a sarat”. Unottan törölgeti a poharakat, az aktuális „áldozatot” a csekély fény felé tartja, fejét csóválja. Végére ér az összes pohárnak. Újrakezdi.

A bárba négy férfi érkezik, illetve három egy időben. A negyedik késik.

F1: Jó estét.
F2: Jó estét.
F3: Jó estét.
F4: Hahó. Elnézést a késésért.
F1-F3: Ugyan már. Semmi gond.
F1: Elnézést uram...Ez a négyes asztal?
CS: Hát má’ hogy a viharba ne uram. Hát nem látja? Ez az egyetlen négyes asztalunk. Nézzen körbe. Nem látja tán – a többi mind egyes, kettes vagy nyolcas. Egyes a szingliknek, kettes a szerelmes pároknak...hátul a boxban van hely a titkos találkákhoz – azok is kettesek. S itt az előtérben helyezkednek el a nyolcasok – nagycsaládosoknak – vagyis manapság inkább baráti társaságoknak.
F3: És hova ül a mindennapiság? A szokványos? Az oly’ gyakori? A klasszikus modell – papa-mama – 1-2 gyermek? Szóval a nem nagycsalád ... a normális euróatlanti méretű és értékrendű család...Ilyeneknek Önnél nincs asztaluk? Ezek állnak?
CS: Uram – először is ez itt egy bár. Ahol az emberek isznak, beszélgetnek, szivaroznak, férfiak csókokat lopnak a hölgyek szájáról. Szóval miért akar Ön ide gyerekeket hozni?
F3: Ön említette a nagycsaládot...
CS: Az más. Más kultúrkör. Mindegy is. Visszatérve az Ön víziójához....voltak idők....
F3: Milyen idők?
CS: Amikor csakis négyes asztalom volt. Ha kellett hely hát kipótoltuk +1 székkel. A feles meg – az a kevés szerencsétlen egyedül iszogató, meg a rossz erkölcsű párocskák – mintegy kiközösítve - itt gubbasztottak biz’ a bárpultnál. Mára kihaltak a négyes asztalok. Egy túlélőt tartok számon. Ez az egy azonban nem időtöltésre, kedvtelésre való. Ez komoly döntések, tárgyalások helyszíne. Házassági szerződéseket, eltartásit, válásokat beszélnek meg itt, végrendeleteket fogalmaznak, nyitott házasság vagy éppen szabad élettársi viszony szabályait rögzítik. Gyerekeket és vagyonokat arányosítanak, időben és térben – feleznek, harmadolnak – elektronikus naptárakat egyeztetnek. Az emberek matematikai és tárgyalási szakértőkké váltak. Őszintébbek lettek egymáshoz, nyílt lapokkal játszanak, kevesebb illúzió – több felelősségvállalás. Tisztában vannak vele, hogy az érzelmek múlandóak és minden más örök. Örök és ezzel együtt megoldandó feladatként ölt formát. És készek megoldani ezeket a feladatokat. Szóval nincs itt semmi gond kérem szépen.
F2: Akkor mi a francot keresünk az egy szem négyes asztalnál? Ez lenne a legújabb modell? Négy férfi egy háztartásban?
CS: Az én kocsmámban biztos nem. Négy férfi tuti nem!!!
F2: Akkor kezdjünk el gondolkodni a párosításon? Hmmm... Önnel is kalkulálhatunk?
CS: Eszébe ne jusson!
F1: Na ez is elég homofób...
F2: Szerintem bunkó, de azért az igazi férfi így gondolkodik.
F1: Ugyan már - mindannyiunkban lakozik egy nő. Lélekben és/vagy testben. Kérdés, hogy békében vagyunk e vele.
F3: Bennem tuti lakozik egy. És tuti békében vagyok vele. Megpillantottam a munkahelyen. A folyosón. Egy égi tünemény volt. Azonnal vágytam rá. Beleszerettem. Az első randevúnk 40 órán át tartott. Szerintem tovább is tartott volna. Valószínű kakilnia kellett már és előttem nem mert.
F4: Miért - nézni akartad?
F1: Hú - kaki-szex-ötlettel nyomultál...első randin...na az perverzitásban is merész...
F2: Vajon miért érezte úgy, hogy nem szarhat, ha Veled van?
F3: Nem tudom. Amúgy is csak feltételezés. Mármint, hogy kellett neki.
F2: Én azért aggódnék, ha a nő akit szeretek nem mer szarni vagy fingani ha velem van. Akkor lehet valamit rosszul csinálok. Vagy ő nem érett még eléggé. Vagy mindakettő.
F3: Ugyan már. Első éjszaka szerelmet vallottam neki. Az meg az ő felelőssége hogy hogyan is kakil-pukizik, meg mikor, meg kivel....A lényeg: változtatott dolgokon értem, lemondott programokat, hogy többet lehessünk együtt. Utazgattunk sokat. Három hónap múlva már össze is költöztünk. A barátaival nem jöttem ki – mind őt akarták – istennőként néztek rá. Érezte a feszültséget bennem, hogy nekem ez teher - nehéz. Érezte, hogy ez fáj nekem és a lelkem mélyéről tőle várom a megoldást. Kértem és megkaptam. Megvált tőlük. Értem. Nagyon hamar feleségül kértem. Ő igent mondott. Most már sohasem leszek egyedül. Azt ígérte mindig szeretni fog. Szóval ami engem illet nálam béke van.
F2: Szex van?
F3: Nem igazán. Immáron 3 éve nem igazán.
F4: Megadod a számát? Klassz csajnak tűnik. Amolyan odadónak. Biztos jó lehet vele az ágyban. Hú – de ki lehet éhezve...Meg hát kedvelem az önzetlen női lelkeket és testeket. Különösen a szájukat....Orálisan belelkesedtem...Ha-ha-ha!
F3: Ezt most miért mondtad?
F2: Ember! Van egy nőd... Akiről tudod, hogy akarod. És aki nyilvánvalóan akar Téged. És nem adsz meg neki mindent amire vágyik. Mégis mire számítasz?
F3: Honnan tudod mire vágyik? És különben is megadok neki mindent. Vannak szerelmes szavak, virág, csoki. Élethosszig tartó udvarlás. Mindent elmondhat nekem és én mindent elmondok neki. Múltkor is kisírta magát nekem valami nem-emlékszem-milyen gyerekkori traumával kapcsolatban. Mielőtt vele találkoztam már túl voltam egy menyasszony és egy feleség elcsábításán – hidd el tudom mi kell a nőknek...
F1,F4: Tudod????
F2: Ha nincs szex, nincs szenvedély sem.
F3: Szeretem.
F2: A szeretet érzés. Azt valahogy közvetíteni kell. Sőt – úgy kell közvetíteni, hogy a másiknak jó legyen. Ami nálatok van - nekem inkább kölcsönös függőségnek hangzik. Más nőt sem kívánsz meg?
F3: Nem. Szeretem.
F1: Jól van ezt már hallottuk. Én meg 3 éve nem dugtam. Szóval nekem is megadhatnád a számát.
F3: Anyátokat.
F2: Figyi – Te beteg vagy vagy mi?
F3: Igen. Súlyos beteg. A szexet fizikailag sem kívánom, meg valahogy érzelmileg sem.
F1: Haldokolsz?
F3: Nem. Szerencsére most éppen nem. Jól választottam anno.. Elsőre meggéreztem, hogy az én kis feleségem a legnagyobb bajban is vigyázni fog rám. Igazam lett. Mikor megbetegedtem, ő nemcsak ápolt, hanem elment a lehetetlenig és még azon is túl. A horizonton egyensúlyozott tudomány és áltudomány között. Elérte, hogy bizonyos orvosok – neveket nem mondhatok - sok éves hírnevüket és praxisukat kockáztassák azért, hogy én meggyógyuljak. Frontier kutatások eredményeit tesztelték rajtam. És meggyógyultam.
F2: Akkor most indultok épp egy világkörüli útra – gondolom... Valami második nászút félére.
F3: Ó nem dehogy is. Egyrészt végre tudok dolgozni – úgyhogy belevetettem magamat ezerrel. Másrészt tudom, hogy genetikai a cucc. Szóval nem választottam a betegséget. Ez nem pszichoszomatika. Hanem egyfajta áldás -segít beteljesíteni az életfeladatot. Szóval valószínű mindenképp meghalok. Ha dolgozom, legalább marad valami nyomom.
F2: Ha így tudod a sorsod akkor még balgább vagy mint gondoltam – én tuti fognám az asszonyt és az utolsó petákjainkon végigkefélnénk az összes kontinenst ami belefér.
F1: Én is ezt tenném, csak közben végig azon aggódnék, hogy mi lesz ha nem halok meg...éhezni fogunk – amíg a következő telefon nem jön – a következő megbízásig...
F4: A gyerekkori szerelmemre emlékeztetsz...
F2: Csapos úr – megvan a kakukktojásunk!!!
F4: Anyád!
F3: Hogy érted ezt – hogy a gyerekkori szerelmedre emlékeztetlek?
F4: Olyan volt, mintha egy angyal szállt volna a földre – kívül-belül.
F2: Hát akkor fikarcnyit sem hasonlít rá – ennek itt nincs szárnya...
F4: Fogdd má be. Szóval...nagyon vágytam rá. Hónapokig gyűjtöttem infókat róla – megszállottjává váltam. Érinteni akartam és érintve lenni. Csókolni és csókolva lenni. Mikor már mindenkitől hallotta, hogy szerelmes vagyok belé - véletlenül összetalálkoztunk és kettesben töltöttünk egy kis időt. Olyan könnyed volt vele a beszélgetés, oly közvetlen. És meséltem neki a terveimről. És éreztem, hogy jó vagyok. Ezt sugározta felém. Hogy jó vagyok és megérdemlem a jót. Pár nappal a csodálatos bújásokat és szeretkezéseket követően – tudjátok milyen az - ő volt az első nő, akit kinyaltam – sőt ő volt az első igazi barátnőm, amolyan kézenfogós.... Szóval mindezek kellős közepette megbetegedett. Súlyosan. Megváltozott kívül és belül is. Nem akart engem sem lelkileg, sem szexuálisan. Magába fordult. Ott voltam a nagy érzéseimmel és a dagadó farkammal és nem kellettem neki. Próbáltam másnál könnyíteni magamon. Nem ment. Leginkább persze az zavart, hogy ott meg nem állt fel. Végül egyik napról- a másikra - pont ahogy jött el is múlt a betegsége. És ahelyett hogy együtt örültünk volna egymásnak és a nagy szerencsénknek – ő elkezdett tanulni mint egy megszállott. Gimnázium, érettségi, egyetem, évfolyamelső. Elvesztem a rengetegben. Valamelyik kanyarban kiszavazódtam a műsorból. Megtettem a lehetetlent - megtanultam nélküle élni. Fizikailag és lelkileg is. Mára sikeres, népszerű, gazdag ember lettem. A nőket nagy kanállal fogyasztom. Hogy a tartós kapcsolataim mellett miért hajtom a többi lányt? Az egyiknek a haja, másiknak a szeme, hangja és persze ott van az a folyamat ahogy eljuttok az ágyjelenetig. A szóbeli és fizikai játékok, az első érintések megszállottja lettem. A tűz ... éreznem kell mindig. Különben elalszik. Az életlángom.
F2: Mi lett a lánnyal?
F4: Próbálta bepitizni magát egy párszor – mindig megbüntettem – ha értitek. Jól megbüntettem...Többször is meghurcoltam lelkileg korábbi kegyetlenségéért... Sikított – annyira jó volt neki...Ha-ha-ha!
F3: Most akkor mi emlékeztet mire?
F4: Haldokoltál – meggyógyultál – miért nem őt öleled ezerrel? Miért a munka következik a túlélés után?
F1: Mi lett volna ha az a lány anno – miután felgyógyult - a nyakadba ugrik és csak ölel és ölel.
F4: Természetesen ma ő lenne a feleségem, gyermekeim anyja.
F3: Nekem úgy hangzik, hogy akkor is elhagytad volna. Lehet ezt érezte meg.
F4: Anyádba. Nem érted a lényeget. Ha én megtettem a lehetetlent és megtanultam nélküle élni – lehet épp a Te nőd is ezt próbálgatja....Levágta a szárnyait érted – gyalog ment el a lehetetlen határáig és még azon is túl –megmentette a francos életedet és most csak magát okolhatja, hogy igent mondott Neked anno. Mert Te – az ő választása - nem akarod őt felkapni és repíteni. Szinte látom ahogy szárnyak nélkül próbál repülni.
F2: De költöi lettél az anyád úristenit.
F4: Bekaphatod.
CS: Nana – jeleztem a limiteket - ez egy családbarát hely kérem. Csak semmi homo-duma. Ha itt szex van vagy szexről esik szó – az csak olyan lehet amelyiknél legalább halvány esélye van egy gyerek megfogamzásának. Na jó. Én is meggyőzhető vagyok - hetero anált azért lehet. Hisz emberek vagyunk – vagy mi.
F1: Biztosan fázik a lelke....
CS: Nekem ugyan nem – de a farkamat leápolhatná végre valami jó bige.
F4: Én a testét szívesen megmelengetném... Ugyan már – ne fukarkodj - add meg a nőd telószámát. Ígérem - úrihölgyként bánok vele. Persze ahhoz az is kéne, hogy ő is bírjon magával....Ha-ha-ha...
F3: Asszem az önismeret a kulcsa.
F4: Hogy odaadod e a számát????
F3: Nem – hogy ki mit tesz az utolsó napjaival...
F2: És Te ezt választottad.? A munkát.
F3: Igen. Munka és beszélgetések, séták az édes kicsi feleségemmel. Ennyire futja az erőmből. És Ti? Ti mit választanátok?
F4: Én a nőd telefonszámát.
F1: Én is.
F2: Én is, de csak akkor ha ennek a másik kettőnek nem adod meg....Te figyi és a lényeget nem mondtad el - mi volt az életfeladatod? Látom fájdalmaid vannak és mosolyogsz. Tehát valami nagyon klassz dolog lehet, amire megszülettél...
F3: Igen – jól látod. Sajgok és mosolygok. És szenvedéseim és a velem kapcsolatos feladatok közepette, a feladások és lemondások rengetegében...történt meg a csoda: megtanítottam szeretni. Egy érzelmi zombi nőt. Egy lelki frigidet. Sikerült felolvasztanom. Nem szeretett, mert attól félt, hogy nem fogják viszont szeretni. Nem szeretett, mert attól rettegett, hogy azt meg szokja az ember és akkor egyszer csak galádul megvonják tőle. És azt nem lehet túlélni. Hamarosan elhagyom őt. El kell váljunk egymástól.. Nem lesz könnyű – neki sem – nekem sem. De látni fogja, hogy bárhogyan is tervez az ember – a lényeg nem a megvalósításban van.
F2: Hanem?
F3: A lényeg mindig a törekvésben van. Törekszel jó lenni. Szerető, figyelmes, önzetlen. És a hibák márpedig szintén vannak . És a maguk valójában természetesek. Sőt természetesebbek a hibátlanságnál. Mert emberiek. Mert emberek vagyunk. Nem pedig gépek.
F2: És a szeretet is fontos. Meg a szenvedély.
F4: Meg a szex.
F1: Azért jó ha van pénz is van hozzá.
F3: Persze jó ha mindez van, ha minden megvan, de azért lássuk be - mindez mit sem ér a törekvés nélkül. Szenvedni fog az édes kicsi feleségem, de a leginkább áhitott dolgot kapja tőle cserébe szenvedéseiért. Az örök szerelmet. Az én örökké tartó, halálom után halhatatlan szerelmemet. De azért szüksége van egy igazi társra az életben. És most pedig döntenem kell, hogy közületek ki a megítélésem szerint leginkább alkalams. A leginább törekvő...Kinek adjam a bizonyos telefonszámot?
F1,F2,F4: ????
F1: Nekem elébb meg kell alapoznom az egzisztenciámat. A közös életünket.
F3: Tehát dolgozol?
F1: Igen.
F3: Tehát nem érsz rá?
F1: Nem. Ez még nekem korai.
F4: Ez a nő, így utánad - nagy felelősség. Valahogy a halálod után nagyon özvegy lesz. Valószínű feleségül akarnám venni. Valahogy az első szerelmemre emlékeztet. Jobb nekem így lélek nélkül. Nyugisabb.
F3: Szóval Te a nyugalmat választod?
F4: Igen.
F3: És már meg sem akarod dugni?
F4: Nem. Valami elszorította a torkomat. Most odament minden vér.
F3: Magad maradtál.
F2: Igen.
F3: És kéred a telefonszámot?
F2: Nem.
F3: És Te mit választasz a telefonszám helyett.
F2: Most együtt vagyok épp valakivel...
F3: Ááá...szóval hűséges típus vagy....
F2: Azt nem mondanám. Még nem találtam meg az igazit. De Téged hallgatva úgy érzem az a lány, akiről beszéltél. Lehet ő lesz az.
F3: Akkor miért nem kell a telefonszáma???
F2: Meg fogom találni. Illetve meg fogjuk találni...egymást...amikor itt az idő...Én törekedni fogok arra, hogy egyre klasszabb ember legyek...és ez a törekvés kikövezi az utat, ami majd elvezet hozzá. Ha ő éppen arrafelé fog tartani....

Bár. Félhomály. Vendég egy szál sem. A csapos egyedül „állja a sarat”. Unottan törölgeti a poharakat, az aktuális „áldozatot” a csekély fény felé tartja, elégedett arcot vág. A következővel folytatja a műveletet. Végére ér az összes pohárnak. Újrakezdi.

Még mindig érzem

Ennél szebb estét nem is kívánhatnék magamnak. A csillagok fénye világlanak az éjfekete, tiszta égen. Az asztalomon gyertya pislákol, ontja magából enyhe fényét. Félhomály teríti be a szobámat.
Más ilyen helyzetben kihasználná a lehetőséget, áthívná a kedvesét és egy feledhetetlen éjszakát töltene vele romantikázva, csak úgy együtt. Mert ez jó. És nekem mi jutott? Egyedül üldögélek a monitor előtt, zenét hallgatok, ami még jobban elkeserít, és elszorítja a szívem. Nem való ez nekem.

Óvatosan hátragurítom a székem, és kikapcsolom a számítógépet. Nem kapcsolok villanyt, hiszen van elég fény a szobában. Odasétálok az ágyamhoz, felemelem a párnámat és kihúzom alóla a hálóingem. Leveszem a pulcsimat, majd a nadrágomat és a zoknimat. Megfogom a már jócskán elhasználódott, kinyúlt pólóm alját, és lehúzom a testemről. A takarómon hever a hálóingem, de nem akarom felvenni. Csak állok ott egy szál bugyiban, és már megint képzelgek. Képtelen vagyok bármit is tenni. Újfent elkap egy nem is olyan régi emlék…

Ugyanilyen megnyugtató félhomály uralkodott a barátságos szobában, de akkor nem fáztam, inkább a forróságtól égett a bőröm. Hátulról átölelt, és meztelen felsőtestével hozzásimult a hátamhoz, állát pedig fejem búbján nyugtatta. Szorosan átkarolt, kezével a mellem súrolta, lábaival szorosan mellém állt, fenekem a csípőjéhez simult. Felemeltem a kezem, és végigsimítottam az övén. Apró csókokat leheltem ujjaira, mire gyengéden megérintette arcom, és ugyanazzal a mozdulattal maga felé fordított. Beletemettem az arcom csupasz mellkasába, és hallgattam szíve dobogását. Az enyém zakatolt az izgalomtól, de az övé nyugodtan dobbant egyet, majd még egyet. Ahogyan így álltunk, és hozzásimulva hallgattam az életét biztosító kis hangokat, teljes összhangot éreztem legbelül. Azt gondoltam, mostantól minden jó lesz, tisztán jó.
Meleg kezeivel szorosan tartotta a derekam, húzott magához egyre közelebb. Belekapaszkodtam, átöleltem erős hátát. Hirtelen elengedte a derekam, az érintése helyén pedig megcsapott a váratlan, hűs szellő. Felemelte karját, majd megérintette az állam. Óvatosan felemelte a fejem, és maga felé fordította az arcom. Belenéztem zöldes szemébe, és hálát adtam a fentieknek, hogy van nekem. Hogy átélhetem vele ezt az élményt, neki adhatom legféltettebb kincsem, és nem fog visszaélni vele. Lehajolt hozzám, és gyengéd, mindent elsöprő csókkal ajándékozott meg. Szorosan ölelt magához, a fejemet hátra kellett hajtanom, hogy elférjen, ő meg csak jött, jött egyre közelebb. Felülkerekedett rajtam, lenyomott, hiszen ő a férfi. Fölém magasodva csókolt, védelmezett, kívánt.
Amikor elváltak ajkaink, szemembe nézve elmosolyodott, majd megragadta a combom, felemelt, és a mögöttünk álló ágyra rakott. Mellém feküdt, és egyik lábát rárakta az enyémre. Teljesen kiszolgáltatva feküdtem előtte, de nem zavart, mert tudtam, hogy nem fog visszaélni a helyzettel. Bíztam benne. Elkezdte csókolgatni az arcomat, egyetlen zugot sem hagyott volna ki, amit én egyáltalán nem bántam. Aztán elkezdett egyre lejjebb haladni. A nyakamon kalandozott el néhány percig, aztán a mellkasomon, a melleimen, a hasamon. Beletúrtam dús, rövid hajába, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak szeretne.

Alig észrevehetően végigsimítok a derekamon, szinte érzem a rég elmúlt érintéseit magamon, csókjait ajkaimon, forró leheletét bőrömön. Szeretném újra magamhoz ölelni, közel érezni a testemhez, tudni, hogy még nincs vége. Szeretnék reménykedni egy szebb jövőben, egy boldog életben. Szeretném elfelejteni a rossz emlékeimet, és csak a jókra koncentrálni, újra átélni azokat. De már csak gondolatban sikerülhet mindez. Már nincs, aki megadhatná ezt nekem, mert elvesztettem. Elvesztettem örökre.