2010. augusztus 31.
Ez nem turkáló, ez London Green!
A London Green úgy használtruha-bolt, hogy közben nem az. Hogy mit is értünk ezalatt? Egy használtruha-bolt mindig egyfajta kompromisszumot jelent: a butikok árfekvésén jóval alul kínálja termékeit, viszont cserébe némi „áldozatot” kíván a vásárlóktól. A second hand boltokba belépő vásárló ugyanis pontosan tisztában van azzal, hogy nem várhatja el ugyanazt a magas minőséget és egységes kínálatot, esetleg vásárlási körülményeket, mint egy butikban. Lesznek jobb és rosszabb ruhák, számos fogast kell félrehajtogatnia, míg kezébe akad valami igazán jó. Némelyik már akkor kiment a divatból, amikor még be se jött, az egyikben kivehetetlen folt van, a másik agyonhasznált, a harmadiknak hiányzik az alsórésze. A próbafülkékre fél napot várni kell, a ruhák egy része nehezen hozzáférhető, és a legjobb darabok árban is kiemelkednek a többi közül. Ám mindezeket a kellemetlenségeket vállalja, hiszen ennek fejében igazán kedvező áron juthat hozzá egy-egy jövőbeli kedvenc ruhájához. De miért kössünk kompromisszumokat, ha nem muszáj?
Használtruha, ahogy még nem volt
A London Green épp azt tűzte ki céljául, hogy megalkuvások nélkül juthasson hozzá bárki olyan ruhákhoz, amelyeket egyébként esetleg nem engedhetne meg magának. Kínálatában kizárólag csak a legmagasabb minőségű ruhák szerepelnek, így a vásárló mindazt az előnyt, amelyet egy butik és egy használtruha-bolt nyújt, egyszerre élvezheti! Az ízléses, rendkívül egyedi, trendkövető és márkás holmik kifogástalan állapotúak, a vásárlási körülmények a legjobb üzletekével vetekednek, ráadásul az egységáras rendszer egyenjogúságot teremt a különböző termékek között, így a vásárlót nem érheti kellemetlen meglepetés. Mindent egybevéve a London Greenben vásárló úgy érezheti, hogy egy rendkívül alacsony árú luxusbutikba tévedt. ![]()
Mindenki a legjobban jár
A London Green egyszerre kínál megoldást a magánszemélyeknek és a kiskereskedőknek is: a személyes vásárlások alkalmával garanciát jelent a kellemes és kompromisszumok nélküli, kiváló színvonalú, de rendkívül alacsony árú beszerzésre, a kiskereskedőknek pedig egyedülálló alkalmat biztosít arra, hogy üzletüket a legjobb, válogatottan minőségi darabokkal lássák el, s így vevőik hűségét és vevőkörük bővítését biztosíthassák. Segítségként akár ingyenes kiszállítást is igénybe lehet venni!
A minőség egyedülálló garanciája
Készletük olyan, kimeríthetetlen forrásból származik, amelynek alapvető jellemzője a kiemelkedő minőség, s hogy ezt mindenképpen így maradjon, mindazokat a ruhadarabokat, amelyek nem érik el a kellő színvonalat, karitatív célokra ajánlják fel. Így adományoztak 2008 óta több mint 12.000 kg ruhát az ADRA-nak és a Dunakeszi Családsegítőnek. Ráadásul kézzelfogható bizonyítékot is adnak készletük kiváló minőségére, akár etaloncsomag rendelésére is lehetőséget biztosítanak.
A jó mindig győz
Hogy a London Green minőségi vásárlásra vonatkozó küldetését igyekszik a lehető legjobb módon teljesíteni, azt a vásárlók visszajelzései igazolják: Budapest öt legjobb használtruha-kereskedése közé sorolta az origo, valamint több magazin toplistáján is dobogós helyet kapott a London Green.
Ízelítő az árakból és márkákból
Topok: 2200 Ft/db, tunikák: 2900 Ft/db, szoknyák: 2400 Ft, nadrágok: 3900 Ft, alkalmi ruhák: 3200 Ft, kabátok: 8900 Ft/db
Fellelhető márkák: Zara, Next, Kenzo, River Island, Principles, Thimberland, Atmosphere, Mexx, Dorothy Perkins, Giorgio Armani, Donna Karan stb.
Nagykereskedés:
IV.kerület, Váci út 71.
Kiskereskedések:
IV. Kiss Ernő út 1-3.
IX. Ráday utca 19.
XIV. Vásárhelyi Pál u. 4-6. (Móricz Zsigmond körtérnél)
Honlap:
www.angolruhanagykereskedes.hu